2016. június 3., péntek

Ikerposzt Nikkiivel – nyári kert – levendulamező

Nikkiivel még a tavalyi év során készítettünk ikerposztot, aztán valahogy elmaradt a dolog. Úgy tűnik viszont, hogy mindkettőnk emlékeiben fontos helyet foglalt el, hiszen idén neki jutott eszébe, hogy folytatni kellene, én pedig ismét ugyanazt a lelkesedést éreztem, mint tavaly. A tavalyi koncepció az volt, hogy választunk egy témát, valamint egy hozzá látszólag nem illő színt, és így alkotunk manikűrt, így született meg a neonpink tengerpart, amelyet ide kattintva tekinthettek meg nálam, ide kattintva pedig Nikkiinél. Idén viszont olyan tág témakört választottunk a nyári kerttel, hogy végül csak azt kötöttük ki mellé, hogy kézzel festett legyen. Nikkii csodás alkotásokat tesz közzé mindig, én pedig szintén szívesen festegetek, ha időm engedi; ilyenkor bekapcsolom az aktuális kedvenc sorozatom legújabb részét, hogy az menjen a háttérben, és közben előveszem a kigondolt témához illő lakkokat, a szükséges ecseteket és a körömlakklemosót.

A nyári kert esetében először teljesen más gondolataim támadtak. Arra gondoltam, hogy valamilyen paradicsomos-paprikás manikűrt alkotok majd, de aztán úgy döntöttem, valami csajosabb, hordhatóbb téma után nézek. Így indultam el a reménybeli jövőbe, ahol is majd egyszer saját kertem lesz, és odaképzeltem magam, arra gondolva, miket is ültetnék. Nos, sem paradicsom, sem paprika nem szerepelt a tervek között, virágok viszont igen, és azok között is fontos helye lenne a már régóta kedvenc illatom gazdájának, a levendulának. Ezen a vonalon terveztem hát tovább, és a nyilvánvalóan adódó zöld és lila mellett a menta ötlött még a szemem elé, mivel az én gondolatvilágomban az egyik legtökéletesebb nyári szín.

Sok-sok lakk volt a segítségemre a megalkotásakor, úgyhogy először lássuk ezeket:



Számos Avon lakk figyel itt, régiek és újak egyaránt: a legújabbak közül a világoslila a Lavender Sky névre hallgat, a sötétzöld pedig az Emerald City, és mindkettő a Gel Shine kollekció része. Szintén új, ugyanakkor Nailwear Pro+ az Aqua Verve nevű menta szépség. A sötétlila krémszín egy előző kollekciós Nailwear Pro+, P601-es számmal (a fantázianévnek próbálok még utánajárni), a fényes zöld pedig régi Nailwear Pro+, nagy kedvencem, a Sequined Turquoise. Van itt még holo sötétlila, amely az A-England Lady of the Lake, valamint az örök kedvenc EverGlaze fedőlakk, és ezzel véget is ért a sor. 

A manikűr maga pedig így néz ki:





Eredetileg csak sima pasztellszínű volt mindegyik nem levendulás körmöm, de valahogy kevésnek éreztem úgy őket, ezért pacsmagoltam a sötétebb fényes színekből rájuk. Szivacsos átmenetet még mindig nem készítettem, ez a pacsmagolós, absztrakt technika viszont már többször látható volt nálam: a lakk saját ecsetével követem el a dolgot, és bár mikroszkóp alatt lehet benne hibát találni, viselés közben kellemes ránézni.





Persze ezúttal is megalkottam a másik kezemre is, a kevésbé ügyes bal kezemmel, és itt is egészen vállalható lett az eredmény.




Egészen pontosan odáig vagyok érte, és rengeteg képet készítettem róla, amelyek közül majd Instagramra is tervezek kitenni jó néhányat.






És bizony, az egyik kedvenc könyvemhez is megy, és úgy érzem, mostantól szeretnék majd visszatérni a régen már hagyománynak számító könyves képekhez.



Örülök, hogy ismét ikerposztot alkothattam Nikkiivel, és remélem, Ti is örömötöket leltétek benne.

Ti hogy álltok a levendulával? Jöhet illatban és mintában, netán kertben is?

8 megjegyzés:

  1. Nagyon szép manikűr :) Én csak a filmet láttam, azt nagyon sokszor. Nincs meg magyarul? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik! Magyarul nincs meg, csak eredetiben, viszont sokkal jobb, mint a film :-)

      Törlés
  2. Szuper lett :) Idén én is festettem egy levendulás manikűrt, és nagyon élveztem a megfestését és a viselését is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik! No látod, a Tiedről meg is feledkeztem, de tudtam, hogy nekem valamiért levendulásat KELL festenem. Lehet, hogy valamikor még megismétlem, mert öröm volt viselni :-)

      Törlés
  3. Annyira jó lett! nem csodálom, hogy teljesen odavagy érte, én is ugyanígy vagyok vele! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, hát nagyon örülök, hogy Neked is tetszik! Remélem, egyszer levadássza majd valaki egy Manikűrvadász keretében :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.