Szerencsés vagyok, mert újabb csodás készüléket próbálhattam ki a My Beauty Tools áruház jóvoltából. Innen is köszönöm a lehetőséget, és külön öröm számomra, hogy azzal az áruházzal dogozhatok együttműködésben, ahonnan gyakorlatilag az összes hajformázómat rendeltem néhány évvel ezelőtt. A mostani teszt tárgya a Rio Beauty FALI6 nevű készüléke lesz, és elsőként szeretném a címet megmagyarázni. Első fázisról van szó azért, mert ebben a szakaszban a nyakamon teszteltem a készüléket a négy lehetséges használati mód közül hárommal, és lesz majd egy másik, július elejével induló szakasz, amelyben az arcomra is áttérek, valamint a negyedik, hatóanyagos használati módot is bevetem majd. Mivel jelenleg még tart egy előző készülékkel végzett kezelés hatóideje, az arcomat egyelőre kihagytam a folyamatból, hiszen egyrészt kíváncsi vagyok a másik géppel elért eredményekre, és szeretnék beszámolni róluk, másrészt nem szerettem volna, ha egymást fedi a kétféle feszesítő módszer, és ezáltal nem tudok teljes mértékben független véleményt alkotni róluk.
Elsőként lássuk tehát a készüléket külcsín szempontjából. Mint a kezdőképen látható, Muffinnak is nagyon tetszett ez a letisztult, modern, ugyanakkor a készülék mellett már egy elégedett felhasználót is bemutató csomagolás:
Személyes kedvencem a dobozon belül található, letisztult neszesszer, amely tapintása alapján tisztítható felületűnek tűnik, emellett – a belső műanyag csomagolás megtartásával – lehetővé teszi a készülék út közbeni szállítását.
Belül elsőként a használati útmutató válik láthatóvá, amelyet jó minőségű papír és teljes mértékben magyar nyelvű szöveg jellemez.
A belső műanyag csomagolásban könnyedén visszahelyezhető az eredeti formában a készülék, a vezetőgél, a hatóanyagos tapaszok, valamint a készülék tárolására használható kis műanyag rész. Szerencsés dolog ez, és valószínűleg a készülék vezeték nélküli volta miatt van így, hiszen az egyéb, kábellel ellátott készülékek szinte soha nem sakkozhatók már vissza az eredeti csomagolásukba.
A műanyag rész két darabját megnyugtató címke tartja össze elöl és hátul egyaránt. Higiénikus zárást jelez, és arra kéri a készülék tulajdonosát, hogy ha nem tervezi megtartani a készüléket, ne távolítsa el és ne vágja el, hanem tartsa érintetlen állapotban.
Emellett a készülékre káros nedvességet magába szívó kis tasakok is vannak benne – mivel én továbbra is a neszesszerben tárolom, ezeket is benne tartottam.
A készülék maga eléggé „fejnehéz”, ugyanis a farádos tonizálást biztosító gömbfejek tömör fémből készültek, a készülék teste pedig könnyű műanyag. Biztonságos, cicáktól mentes háztartásban ettől függetlenül jó szolgálatot tehet a fenti képen látható kis műanyag tartó, amelyben állítva tartható a készülék, és kialakításának köszönhetően kiegyensúlyozottan áll meg benne. Nálam a destruktorok miatt inkább a becipzározott neszesszerben lakik a kezelések között.
A készülék vezérlése elég egyszerű és magától értetődő: a bekapcsológombot hosszan megnyomva tudjuk be- és kikapcsolni, míg a rövid megnyomásával az üzemmódok között válthatunk, emellett pedig a +/- gombokkal módosíthatjuk a kezelések intenzitását.
Átlátszó, illatanyagmentes vezetőgélt is mellékelnek hozzá. Ebből tapasztalatom szerint rendkívül kevés is elég a hatékony kezeléshez, de ez nagyban függhet az adott felhasználó bőrének hidratáltságától is. Nálam napi 3-4 liter víz az átlagos, és a bőröm ezt is meghálálja, így nem győzöm hangsúlyozni, mennyire fontos a szervezetünk működése és a bőrünk szépsége szempontjából egyaránt.
A tapaszok egyébként hermetikusan zárt tasakokban érkeznek, és már nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit is tudnak:
A készülék által alkalmazott technológiához a My Beauty Tools oldaláról idézek:
„A farádos terápia egyfajta elektromos izom stimuláció. A kor előrehaladtával az arc bőre és izmai túlságosan megereszkednek, így ráncokat eredményeznek. Az EMS (Elektromos Izom Stimulációs) technológia gyengéden feszesíti, emeli és szilárdítja az izmokat. Így az arc kontúrjai újraformálódnak, az öregedés jelei halványodnak, vagy el is tűnhetnek.
Az EMS terápia alkalmával az izmokat kis erősségű váltóárammal stimuláljuk, mely az izmokat mozgásra, munkára kényszeríti, összehúzódás és elernyedés váltakozása. Az elektromos stimuláció fokozza a helyi keringést, melynek során több oxigént juttat a bőr, élő sejtjeibe, valamint a méreganyagok is gyorsabban távoznak. Ezáltal a sejtjei felfrissülnek, a bőr üdébbé és feszesebbé válik.”
Bevallom, először kicsit megijedtem, hogy milyen érzés is lehet ez, de szerencsére egyértelműen kellemes, kissé csikizésre emlékeztető az élmény. A háromféle mód közül van, amelyik szakaszosan rezeg, és van, amelyik egyre erősödően, és mintha mászkálnának is lentről felfelé, illetve bentről kifelé az impulzusok, így ennek köszönhetően valóban átmozgatják az izmokat.
A leírásnak megfelelően 48 órás szünetet szoktam tartani a kezelések között, hiszen érzékeny a bőröm, de így is látható már a használat eredménye a nyakamon. Javasolom, hogy a piros pöttyöm alatt futó ráncra koncentráljatok az előtte-utána képen, mert egyrészt rövidebb lett, másrészt kevésbé mély, és a felette futó mellékránc szinte teljesen eltűnt a május elején készült „előtte” fénykép óta.
Nagyon várom tehát a következő tesztelési szakaszt, amelyben az arcomra koncentrálok majd, és a hatóanyagot tartalmazó tapaszokat is bevetem, hiszen már maga a stimuláció is látható eredményeket hozott a nyakam esetében, az arcomon pedig a szerencsés bőrtípusom ellenére is megjelentek már kisebb ráncok a homlok és a száj környékén, valamint a szemem alatt.
A készüléket jelenleg akciós, 36 990 Ft-os áron tudjátok megvásárolni a My Beauty Tools oldalán ide kattintva.
Ti használtok valamilyen bőrfeszesítő készüléket? Netán hallottatok már a Rio Beauty ilyen típusú termékeiről?
Elsőként lássuk tehát a készüléket külcsín szempontjából. Mint a kezdőképen látható, Muffinnak is nagyon tetszett ez a letisztult, modern, ugyanakkor a készülék mellett már egy elégedett felhasználót is bemutató csomagolás:
Személyes kedvencem a dobozon belül található, letisztult neszesszer, amely tapintása alapján tisztítható felületűnek tűnik, emellett – a belső műanyag csomagolás megtartásával – lehetővé teszi a készülék út közbeni szállítását.
Belül elsőként a használati útmutató válik láthatóvá, amelyet jó minőségű papír és teljes mértékben magyar nyelvű szöveg jellemez.
A belső műanyag csomagolásban könnyedén visszahelyezhető az eredeti formában a készülék, a vezetőgél, a hatóanyagos tapaszok, valamint a készülék tárolására használható kis műanyag rész. Szerencsés dolog ez, és valószínűleg a készülék vezeték nélküli volta miatt van így, hiszen az egyéb, kábellel ellátott készülékek szinte soha nem sakkozhatók már vissza az eredeti csomagolásukba.
A műanyag rész két darabját megnyugtató címke tartja össze elöl és hátul egyaránt. Higiénikus zárást jelez, és arra kéri a készülék tulajdonosát, hogy ha nem tervezi megtartani a készüléket, ne távolítsa el és ne vágja el, hanem tartsa érintetlen állapotban.
Emellett a készülékre káros nedvességet magába szívó kis tasakok is vannak benne – mivel én továbbra is a neszesszerben tárolom, ezeket is benne tartottam.
No és akkor lássuk a legfontosabbat, vagyis a készüléket és a tartozékait. A hatóanyagos tapaszokból 5 csomagot mellékelnek hozzá, és ha elfogytak, könnyen pótolhatjuk a webáruházból. Mint fentebb már említettem, ezeket egyelőre nem vettem használatba, mert az arcomon lévő ráncokhoz tartogatom őket. Elemet is kapunk a csomag részeként, és a kezelői útmutató szerint nem szabad tölthető akkumulátort alkalmazni, így az elemet a Kik áruházból tervezem pótolni, mert ott sokféle elemből válogathatunk. Egyelőre másfél hónapos használat után is tökéletesen működik az eredeti elemmel, így eléggé tartósnak bizonyul.
A készülék vezérlése elég egyszerű és magától értetődő: a bekapcsológombot hosszan megnyomva tudjuk be- és kikapcsolni, míg a rövid megnyomásával az üzemmódok között válthatunk, emellett pedig a +/- gombokkal módosíthatjuk a kezelések intenzitását.
Átlátszó, illatanyagmentes vezetőgélt is mellékelnek hozzá. Ebből tapasztalatom szerint rendkívül kevés is elég a hatékony kezeléshez, de ez nagyban függhet az adott felhasználó bőrének hidratáltságától is. Nálam napi 3-4 liter víz az átlagos, és a bőröm ezt is meghálálja, így nem győzöm hangsúlyozni, mennyire fontos a szervezetünk működése és a bőrünk szépsége szempontjából egyaránt.
A tapaszok egyébként hermetikusan zárt tasakokban érkeznek, és már nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit is tudnak:
A készülék által alkalmazott technológiához a My Beauty Tools oldaláról idézek:
„A farádos terápia egyfajta elektromos izom stimuláció. A kor előrehaladtával az arc bőre és izmai túlságosan megereszkednek, így ráncokat eredményeznek. Az EMS (Elektromos Izom Stimulációs) technológia gyengéden feszesíti, emeli és szilárdítja az izmokat. Így az arc kontúrjai újraformálódnak, az öregedés jelei halványodnak, vagy el is tűnhetnek.
Az EMS terápia alkalmával az izmokat kis erősségű váltóárammal stimuláljuk, mely az izmokat mozgásra, munkára kényszeríti, összehúzódás és elernyedés váltakozása. Az elektromos stimuláció fokozza a helyi keringést, melynek során több oxigént juttat a bőr, élő sejtjeibe, valamint a méreganyagok is gyorsabban távoznak. Ezáltal a sejtjei felfrissülnek, a bőr üdébbé és feszesebbé válik.”
Bevallom, először kicsit megijedtem, hogy milyen érzés is lehet ez, de szerencsére egyértelműen kellemes, kissé csikizésre emlékeztető az élmény. A háromféle mód közül van, amelyik szakaszosan rezeg, és van, amelyik egyre erősödően, és mintha mászkálnának is lentről felfelé, illetve bentről kifelé az impulzusok, így ennek köszönhetően valóban átmozgatják az izmokat.
A leírásnak megfelelően 48 órás szünetet szoktam tartani a kezelések között, hiszen érzékeny a bőröm, de így is látható már a használat eredménye a nyakamon. Javasolom, hogy a piros pöttyöm alatt futó ráncra koncentráljatok az előtte-utána képen, mert egyrészt rövidebb lett, másrészt kevésbé mély, és a felette futó mellékránc szinte teljesen eltűnt a május elején készült „előtte” fénykép óta.
Nagyon várom tehát a következő tesztelési szakaszt, amelyben az arcomra koncentrálok majd, és a hatóanyagot tartalmazó tapaszokat is bevetem, hiszen már maga a stimuláció is látható eredményeket hozott a nyakam esetében, az arcomon pedig a szerencsés bőrtípusom ellenére is megjelentek már kisebb ráncok a homlok és a száj környékén, valamint a szemem alatt.
A készüléket jelenleg akciós, 36 990 Ft-os áron tudjátok megvásárolni a My Beauty Tools oldalán ide kattintva.
Ti használtok valamilyen bőrfeszesítő készüléket? Netán hallottatok már a Rio Beauty ilyen típusú termékeiről?
Ez baromi látványos, kezdődjék a spórolás. :)
VálaszTörlésNo, ha beszerzed, nagyon kíváncsi leszek a véleményedre :-)
Törlés