2016. július 9., szombat

Lavera „Szépítő alvás” – mesés éjszakai arckezelés

A mai teszt alanya jó pár hónapja használatban van már nálam, így kiforrott véleménnyel tudok szolgálni róla. A cím persze már sokat elárul, de érdemes részletekbe menően nyilatkozni róla, mert csodás tulajdonságai mind-mind említésre méltóak.

Szerencsére kevés esetben kellett csalódnom a Lavera termékeiben, és a jelen esetben sem ez történt, aminek külön örülök, mivel voltam olyan szerencsés, hogy a magyarországi forgalmazás előtt részt vehettem az elnevezésében. Akkor még csak annyit tudtam róla, hogy nem egyszerű éjszakai krémről van szó, hanem annál komplexebb, arcpakolás-szérum kombinációként leírható termékről, és hogy „Sleeping Cream” az elnevezése. Ekkor rögtön keresztanyám jutott eszembe, aki szerint egy kiadós alvás is sokat tehet a szépségünkért, és a délutáni szunyókálást „vasalás”-ként is emlegetni szokta, mivel kisimítja a ráncokat, és kipihent, nyugodt arcot eredményez. Így lett tehát a magyar elnevezés – némi közös gondolkodás és ötletelés után – „Szépítő alvás”.

A külcsín nagyon elegáns és egyszerű, kékeslila-fehér színű, és a rajta látható, sejtszerkezetet bemutató minta a csillagos égre is emlékeztet, úgyhogy nem csupán mutatós, hanem ötletes is a csomagolás.


Tetszik, hogy az említett két szín mellé az ezüstöt választották, amely szintén emlékeztet a csillagok ragyogására.


Már a külső csomagoláson sok információ található az összetétellel és a hatásmechanizmussal kapcsolatban, valamint az alkalmazás módja is olvasható rajta. Eszerint megtisztított bőrre kell felvinni esténként az arcra és a nyakra, és körkörös mozdulatokkal kell bemasszírozni.


A doboz kibontásakor lepődtem meg és örültem utólag még jobban a magyar elnevezésnek, ugyanis a belső kis fülön már az angol is a „beauty sleep” kifejezést használja. Ezek szerint jó vonalon mozogtunk a név kitalálásakor.


A doboz belsejében kis „polcon” csücsül a krém, ezt jópofa megoldásnak találtam:


Maga a tégely is ugyanolyan letisztult és egyszerű, mint a doboz volt, csak azt sajnálom, hogy nem köszön vissza rajta a csillagos-sejtes minta:


A terméket védőfólia zárja el a külvilágtól, így garantáltan csak a felnyitáskor éri először levegő, és nem fog idejekorán lejárni a szavatossága.


Külön tetszik az alapvetőnek gondolható fülecske, amely megkönnyíti a lehúzását. Alapvetőnek gondolható, bizony, mert sok krém esetében nincs meg, és körömmel kell belevájni a fóliába, hogy aztán eltávolíthassuk az adott termék tetejéről.


Maga a krém sűrűbb joghurtra emlékeztető állagú, törtfehér színű, és a jellegzetes Lavera-illat mellett enyhe púderesség jellemzi. A Lavera-alapillat nálam óriási kedvenc, és szerintem mindenki tudja, hogy miről is beszélek, ha már használta a Lavera valamelyik krémes állagú termékét, legyen az akár testápoló vagy kézkrém, akár a Pixiboxból is ismerhető „mindentudó” krém.


Nagyon szeretem benne az állagát, vagyis inkább a felszívódási képességét, ugyanis a bőröm mintha azonnal magába szippantaná az egészet, és szinte teljesen matt felületű bőrt hagy maga után. Ez egyébként több Lavera krémre is jellemző, és a közeljövőben várható teszt néhány „testvéréről”, amelyek mindegyike esetében elmondható ez, tehát sminkalapnak is tökéletesek – a jelen esetben pl. esti buliba készülődvén.

A már este is szinte teljesen matt bőrfelületet reggelre bababőrhöz hasonlóan puhává varázsolja, így egy gyors arcmosás – na meg persze a nappali krém felvitele után – csodásan sima „vászonra” vihetjük fel a napi sminket. Az éjszakai krémekre jellemző, tápláló hatást tehát testes-zsíros érzés nélkül biztosítja, és a táplálás mellett a simítás is fontos funkciója, emellett pedig csodás illat is jellemzi. Ami pedig szintén fontos, pedig nem is gondolna rá az ember: íze sincsen, így ha arckrémezés után még rágcsálni szeretnénk az esti filmnézés közben, nem fog kellemetlen élmény érni minket. (Sajnos egy elég neves márka éjszakai krémjével jártam úgy, hogy hiába mostam kezet akár kétszer is, hosszan és alaposan, továbbra is rettenetes keserű íz került a számba, ha lenyaltam az ujjamat.) Engem tehát meggyőzött a teljesítménye, és szívesen fogom újravásárolni, ha elfogy a jelenlegi tégely belőle.



A részletes leírását a forgalmazó weboldalán találjátok:
http://heliosbio.hu/termek/szepito-alvas-krem-5-in-1.html
A lap alján a forgalmazó partnerek is szerepelnek, így könnyedén, néhány kattintással akár be is szerezhetitek, és a BioNivo kínálatában pl. 3990 Ft-ért kapható.

Ti kipróbálnátok ezt a krémet? Netán van már bevált éjszakai csodaszeretek?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.