2017. március 17., péntek

Lecserélt kedvencek – 3. rész

Ma hirtelen ötlettől vezérelve megszületett bennem az ötödik ide vágó termék gondolata, ezért ismét ötösfogattal érkezem. Lesz itt szó sminktermékekről és testápolási készítményekről egyaránt, és lesz itt egy olyan lecserélt márka is, amely bizonyára sokak számára meglepő lesz majd. Meg egy olyan márka is, amely kétszer is szerepel, mert hanyag voltam, és nem figyeltem az egyensúlyra, de remélem, nem bánjátok majd.



Lecserélt termék: La Roche Posay CC krém
Új kedvencek: Tropic Beauty Booster és LUSH krémárnyalók
A csere oka: bőrszínbeli eltérés



Hajjajj, itt kényes téma vizeire evezünk majd, azt hiszem... Szóval van az, hogy az ember egy ideig meg van róla győződve, hogy mennyire jól megtalálta az arcának megfelelő színt alapozóban/BB krémben/CC krémben/akármiben. Aztán van az, amikor vagy változik a bőrtónusa, vagy egyszerűen csak rájön arra, hogy nem is az arcához kellene néznie a színt, hanem sokkal inkább a nyakához és az egész testéhez, hiszen hiába stimmel csodásan a rózsás arcszínhez az adott termék, ha ezáltal jó kis eltérés adódik az ember nyaka és arca között... Sokáig kerestem emiatt a megfelelő árnyalatú alapozót/CC krémet, és nem igazán találtam meg. A lecseréltként említett La Roche Posay például néha egészen jól mutatott, néha pedig mintha egy külön, nem odaillő fejet cipelt volna a nyakam a testem felett... Ez egyébként általános probléma, és igen jókat derülök rajta mind az utca emberét figyelve, mind a televízióban és filmekben látható karakterek láttán, mert valamilyen okból adódóan a megfelelő szín kiválasztásának feladata még a hollywoodi maszkmesterek képességeit is meghaladja. Ajánlom figyelmetekbe a témát, és mostantól Ti is oda nem illő fejeket láttok majd mindenütt...

A La Roche Posay egyébként továbbra is kedvenc lenne, ha stimmelne a színe, így valódi rózsás hóferhérkéknek ajánlom figyelmébe: a Notino oldalán el is érhetitek ide kattintva, 5690 Ft-os áron. Viszont ha semleges vagy sárgás tónusú az arcbőrötök, messze kerüljétek el mindenféle csodás hatása ellenére is, mert nem lesztek jóban. Egyébként hidratál, és nagyon szép bőrképet ad, de sajnos az derült ki, hogy nem megfelelő az árnyalata. Erre adott megoldást két tesztelésre kapott terméktípus: az egyikük sötétebb árnyalatban került hozzám, és a tél elejéig megfelelő is volt, azonban mostanra annyira kifakultam, hogy inkább megrendeltem a világosabb árnyalatot is belőle. Ez a Tropic Beauty Booster, amelyről itt már részletes tesztet olvashattatok, és a teszt óta is a legnagyobb kedvenceim között van a helye. A másik pedig a LUSH krémárnyaló termékcsaládja, amelynek Light Pink árnyalatú tagjáról szintén írtam már itt. Nos, az említett nyak-fej kontrasztra való ráébredés miatt mostanra a Light Yellow és a Jackie Oates nevű árnyalattal kevergetem az aktuális arcszínemnek megfelelően, és továbbra is teljes elégedettséggel használom. A Tropic Beauty Boostert ide kattintva érhetitek el a Tropic magyarországi honlapján, 8000 Ft-os áron, amelyben egy szuper sminkszivacs is benne foglaltatik, a LUSH krémárnyalók pedig számos színben megtalálhatók ide kattintva, tégelyenként 3990 Ft-ért.


Lecserélt termék: Vidal hűsítő tusfürdő
Új kedvenc: Abura Contact tusfürdő

A csere oka: a Vidal márka eltűnése és az Abura még jobb hatása



Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csodás márka, a Vidal, amely év közben háromféle illatban volt elérhető a DM kínálatában, többek között egy csodás vaníliás-szamártejes változatként is. Ezt a három illatot aztán nyáron további 2-3 illat egészítette ki, amelyek mindegyike hűsítő tulajdonságokkal bírt, és akkoriban, jóval a blog létezése előtt szívesen vásároltam őket minden nyáron. Aztán a márka szőrén-szálán eltűnt, és mind a vaníliás-szamártejes, mind a nyári hűsítő változatokat azóta is fájó szívvel emlegetem.

Aggódni persze nem kell, hiszen azóta már két bejegyzésben is bemutattam jó néhány hűsítő tusfürdőt, itt a natúrkozmetikai, itt pedig a saját márkás csodákról ejtve szót. Nos, az első részben is szerepelt már az Abura Contact, így a blog régi olvasói számára talán nem is meglepő ez a csere. A részleteket illetően figyelmetekbe ajánlom az Abura termékcsaládról szóló bejegyzést, valamint a natúrkozmetikai szekciót, itt pedig csupán annyit mondanék, hogy sem előtte, sem utána nem használtam ennyire hatékonyan, ugyanakkor gyengéden hűsítő tusfürdőt. Más termékek hajlamosak csípni az érzékenyebb helyeken, pl. kidörzsölt bőrfelületeken, ez viszont egyenletes és fázásközeli hűsítést biztosít. Ide kattintva érhető el, az ára pedig 1890 Ft.


Lecserélt termék: DM saját márkás, aloe verás intim lemosó
Új kedvenc: Abura Milky Touch krémtusfürdő

A csere oka: a DM termék eltűnése és az új, kamillás változattal kapcsolatos csalódás



Nos, igen, ezt a témát is érintettem már mind elfogyottas videóban, mind az Abura termékcsalád tesztjében, de azt hiszem, nem árt minél többet beszélnem róla. Elég érzékenyek a lányos részeim, hogy finoman fejezzem ki magam, és a bajok ellen sokáig a DM említett, saját márkás termékével harcoltam, eredményesen. Azonban megszűnt, és bár a Müller szintén saját márkás és szintén aloe verás terméke majdnem azonos vele, valahogy mégsem volt teljes a rajongásom irányában. Aztán jött a csodás, kancatejes Abura Milky Touch, és neki köszönhetően ismét eredményesen vehetem fel a harcot a kialakulni próbáló gyulladással. Mindennapos használat mellett is kíméletes marad, és tökéletesen karban tartja, amit karban kell tartania, nem mellesleg pedig a testem egészén használva is csodálatos élményt nyújt, és bársonyos bőrrel ajándékoz meg. Ide kattintva érhető el 2450 Ft-os áron.


Lecserélt termék: LUSH Bûche de Noël arctisztító
Új kedvenc: LUSH Angels on Bare Skin arctisztító

A csere oka: a Bûche de Noël limitált volta és emiatti nehéz beszerezhetősége



Nem titok, mennyire rajongok a LUSH Bûche de Noël állagáért, illatáért, hatásáért, ugyanakkor messze nem a kedvencem az a tény, hogy évente csak adott időszakban szerezhető be, és általában le is csúszom róla ilyenkor. Szerencsére a LUSH tavalyi karácsonyi rendezvényén, amelyről be is számoltam Nektek itt, készítettünk egy olyan arctisztítót, amely végre minden szempontból a nyomába ért a nagy kedvencemnek. Az illata is hasonlít kicsit, bár sokkal kevésbé süteményes, és bőven van benne levendula is, de a bőrömön ugyanolyan hatást fejt ki, hidratál és nyugtat egyszerre, emellett pedig leöblítés közben is hasonlóan finom ízt hagy a számban. Az íze említésén nem kell csodálkozni, ugyanis mivel víz hatására krémes-olajos állagúvá válik, nem egyszerű a leöblítése, és általában néhány csepp víz a szám szélén landol, így nem elhanyagolható szempont számomra, hogy az íze bizony kellemes (ellentétben sok másik márka hasonló hatású maszkjaival, amelyeknek sajnos rettenetes). Ajánlom tehát figyelmetekbe, és itt tudjátok beszerezni, 2550 Ft-os áron. Én általában egy kis ideig a bőrömön is hagyom hatni, hadd fejtse ki jótékony hatásait, és csak ezt követően öblítem le. Mennyei.


Lecserélt termék: MAC Faux rúzs
Új kedvenc: KAP (Kell a púder!) Julia
A csere oka: illat és minőségbeli különbség


Nos, igen, lehet engem megkövezni, de az említett MAC rúzs nem vált akkora kedvenccé, mint azt vártam volna, bár kétségkívül kiváló darab. Viszonylag tartós, szépen kopik, a bőrszínemmel jól harmonizáló árnyalat, amely nem szárítja az ajkakat. Ugyanakkor van egyrészt az illata, amely engem émelyít, és még az ajkaimon is sokáig megmarad, így nem szívesen nyúlok érte, másrészt bizony jobb alternatívát találtam helyette. Van ugyebár a Kell a púder! kínálatában számos csodás árnyalat, és a nekem tetszőkből tégelyben kis mintát kaptam Gabitól, amikor ellátogattam a Púder Péntekre. No és van közöttük néhány olyan árnyalat, amelyeket szépen sorban szeretnék teljes méretben beszerezni magamnak, annyira nagy kedvenceimmé váltak. Ezek közül három már a birtokomban is van, mivel a Pink Panda áruházban kihasználtam a Valentin-napi kedvezményt rájuk, és sajnos úgy néz ki, további két árnyalatba menthetetlenül szerelmes vagyok még. No de a lényeg: a Julia talán még a Faux-nál is jobban áll, mert élettelibb szín annál, így vidámabbá teszi az arcomat, emellett pedig nemhogy nem szárít, hanem egyenesen hidratál. Értsétek ezt úgy, hogy a hetek óta kezelhetetlenül száraz ajkaimra kentem fel, mert már nem akartam várni a tesztelésével, és a cserepesség egy nap után elmúlt. Méhviaszt tartalmaz, így vélhetően ennek örül annyira az ajkam bőre, így Juliával azóta elválaszthatatlanok vagyunk, úgyhogy Nektek is ajánlom figyelmetekbe. Itt tudjátok beszerezni a KAP saját honlapján, 5500 Ft-os áron, itt pedig a Pink Panda honlapján, 5590 Ft-os áron, bár utóbbi helyen kifogyott, talán éppen az én rendelésemnek köszönhetően... A három birtokomban lévő rúzsról egyébként külön teszttel is készülök majd, de még a két másik árnyalat alapos tesztelése is folyamatban van.


Remélem, tetszett Nektek a mai adag is, a kérdések pedig a szokásosak:
Ti miket cseréltetek le mostanában?
Használtátok esetleg valamelyik terméket az itt említettek közül?

4 megjegyzés:

  1. Szintén imádom Bûche de Noël-t, szóval tenni fogok egy próbát az Angels On Bare Skinnel is szerintem :)

    VálaszTörlés
  2. Sajnos egyik terméket sem ismerem. A KAP-tól van blenderem, és két szemhéjpúderem. Az előbbit imádom, és az utóbbiak is nagyon tetszenek, de valahogy nekem a kiszerelés nem a barátom, csak nagyon ritkán nyúlok hozzájuk.

    Az az alapozó/BB/CC szín valóban nagy probléma, ugyanakkor nem egyszerű. Van itthon vagy öt alapozóm, és három BB krémem, éppen emiatt. Nehéz, mert megveszek valamit az üzletben, akkor jónak tűnik, aztán otthon kiderül, hogy mégsem olyan jó, hiszen az üzletben egészen más a világítás. Sőt, természetes fényben megint más, mint mondjuk otthon. Ráadásul, nekem pl. az arcom sötétebb, mint a nyakam/dekoltázsom, hiszen az arcomat azért télen is érte valamennyi nap, nyaktól lefelé viszont mindig be voltam bugyolálva. És akkor itt jön a csavar, hogy ha olyan árnyalatot használok, mint a nyakam, akkor számomra zavaróan fehérnek tűnik az eredmény.
    Tehát így van, ez nagyon nehéz téma. Ráadásul utálok tesztert magamra kenni, nem találom túl higiénikusnak, még tubusos kiszerelésben sem. De remélem, írsz róla még, mert jól jönne néhány tipp!

    Egyébként Púder Pénteken alapozót próbáltál?

    VálaszTörlés
  3. Jut eszembe, a Faux megvan nekem is, az egyetlen MAC rúzsom. Én elvagyok vele, bár valóban szárít. Viszont a színe nagyon tetszik, jól is áll. Én néha teszek fölé színtelen, ecsetes szájfényt, úgy talán kényelmesebb. Egyébként én nem értem a hype-ot a MAC rúzsokkal. Nem mondom, jók, meg tényleg szépen kopik, de nem érzem vele kapcsolatban azt a "pluszt" mint egy Estée Lauder, vagy Chanel rúzsnál.

    VálaszTörlés
  4. Nálunk előfordult, hogy itthoni filmezés közben megállítottam a lejátszót és kérdezgettem az Emberem, hogy ő is látja-e, mennyire más színű a színész arca és nyaka (és igen, ő is látta...) :)
    Kokapuhoz hasonlóan nálam is jelentős a színkülönbség az arc- és nyakbőröm között, ráadásul tónusbeli különbség is van... Viszont nem szeretem annyira világosra alapozni az arcom, mint amilyen a nyakam, zavaróan fehér lenne.

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.