A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nyeremény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nyeremény. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. december 14., csütörtök

„Őszi fények” nyereményjáték – a szerencsés nyertes

Lejárt a jelentkezési határidő, nekem pedig ma volt időm összesíteni a jelentkezéseket. A csodás csomag remélhetőleg nagy örömet szerez majd az új gazdájának, és csodás sminket készít a tartalmával akár már karácsonyra.


Összesen 79 jelentkezés érkezett, a szerencsés pedig a 30-as sorszámú Erika lett. Gratulálok neki, és mindenki másnak is köszönöm a jelentkezést és a válaszokat.

2017. november 25., szombat

Nyereményjáték – „Őszi fények” csomag

Bizony majdnem egy éve történt, hogy pluszesélyért jelentkezhettetek nálam a Sleek Storm palettáért. Ezen most ledöbbentem, ugyanis azt gondoltam, ez csupán néhány hónapja történt... Azóta a paletta elnyerte méltó helyét egy csodás kis csomagban, amellyel valódi őszi sminkeket készíthet majd a nyertese. Lássuk is, hogy miket rejt magában:


Az egyik kedvenc szempillaspirálom, az Avon SuperShock, a szintén Avon és szintén kedvenc Mega Effects szemhéjtus, három Avon rúzs, egy Makeup Revolution highlighterpaletta, a Sleek Storm paletta, amelyet továbbra is az egyik legjobb kezdőpalettának tartok, egy ezüstszínű rúzstartó, amelynek belsejében tükör található, egy Yankee Candle Black Cherry kisméretű gyertya, egy őszies mályvás árnyalatú Avon körömlakk, egy Avon bokalánc, valamint egy Ebayről rendelt ecsetkészlet a szemsmink elkészítéséhez és egy szintén onnan rendelt highlighterecset.

Jelentkezési feltételek:

1. Légy a blog feliratkozott olvasója. A feliratkozáshoz használd a jobb oldali oldalsávban található gombot (lásd a képet).


2. Írj e-mailt a djkatybeauty@gmail.com címre, „Őszi fények” tárggyal, és írd meg benne, hogy milyen néven követed a blogot, valamint hogy mi(ke)t vásároltál meg a blogbejegyzéseim vagy a videóim hatására. Ha még nem történt ilyen, akkor azt írd meg, hogy mely termék keltette fel az érdeklődésedet a róla alkotott véleményem alapján.

Jelentkezési határidő: 2017. december 10. éjfél.

Megjegyzés:
A nyereményt magyarországi postacímre áll módomban elküldeni.
A tavaly decemberi pluszesély a jelen bejegyzés közzétételét követően már nem szerezhető meg.

2017. november 14., kedd

„Sellő” nyereményjáték – a szerencsés nyertes

Néhány perccel ezelőtt végeztem az e-mailek megírásával, hiszen a nyereményjátékokat nálam általában ez a lépés előzi meg. Mindenki megkapja a jelentkezési számát, illetve ez esetben az Instagram-követés teljesítése esetén számait, hogy a nyertes kihirdetésekor csupán a szám és a keresztnév azonosítsa a szerencsést. Jobb ez így napjainkban az adatvédelem szempontjából, nem igaz?

A csomagot pedig nem más nyerte, mint a 2-es jelentkezési sorszámú Kitti. Gratulálok neki!

A többieknek pedig szokás szerint csendben megsúgnám, hogy nem kell sokat várni a következő adagra...

2017. augusztus 21., hétfő

„Karnevál” csomag – a szerencsés nyertes

Ma az utolsó jelentkezéseket is sorra vettem, és összesen 177 esélyt gyűjtöttetek. Ez kicsit kevesebb, mint az előző játék során begyűjtöttek, remélem, nem abból adódóan, hogy volt, aki egy játék után feladta. Lesz még itt nyerési lehetőség, úgyhogy tessék figyelni továbbra is. :-)

A nyertes pedig a 146. számmal Livi lett, akit a bejegyzés közzététele után azonnal értesíteni is fogok e-mailben.

Mindenkinek köszönöm a jelentkezést, azoknak pedig főleg, akiknek a tényszerű adatok megadása mellett néhány kedves szava is volt hozzám. Az ilyen levelek mindig mosolyt csalnak az arcomra. :-)

2017. augusztus 15., kedd

Nyereményjáték – „Karnevál” csomag

Tegnap lezárult az előző kör, ezért ma érkezem is a második játékkal, amelynek keretében az alábbi csomagra pályázhattok:


Megtalálható benne sok-sok kedvencem, például a valóban hűsítő mentás Stenders szappan, az epres Avon bőrradír, a szintén Avon szempilla-göndörítő, a Yankee Candle Orange Splash gyertya, az Avon Glow pirosító és rúzs kettőse, a Macadamia NoTangle bontófésű, a szuper tupírozófésű természetes sörtékkel, a Bomb Cosmetics fürdősüti, Az Avon ecsetek és hajolaj, és még sok egyéb csemege.

Alább pedig a feltételek:

1. Légy a blog nyilvános követője. A feliratkozáshoz kattints a jobb oldali sávban látható „Follow” (Követés vagy Rendszeres olvasás) gombra. Mutatom a képernyőképet, hogy melyik részről is van szó:

2. Írj e-mailt a djkatybeauty@gmail.com címre „Karnevál” tárggyal, és írd meg benne, hogy milyen néven követed a blogot. Pluszesélyt jelent, ha Instagramon is követed a blog fiókját. Ez esetben az Instagram-felhasználóneved is írd meg az e-mailben.

3. Írd meg az e-mailben, hogy mikor mutattam be a blogon a Macadamia NoTangle fésűt, és mely egyéb termékekkel hasonlítottam össze. (A jobb oldali sávban keresőfunkciót is találsz.)

Jelentkezési határidő: 2017. augusztus 20. éjfél.
A nyereményt magyarországi postacímre áll módomban elküldeni.

2017. augusztus 14., hétfő

Kánikula csomag – a szerencsés nyertes

Rengetegen, de tényleg RENGETEGEN jelentkeztetek a mostani nyereményjátékra, aminek nagyon örültem, és összesen 198 esélyt szereztetek. A szerencsés végül a 171. sorszámú Attila lett, aki sejtésem szerint a kedves feleségének szerette volna megnyerni a csomagot.

Mindenkinek nagyon köszönöm a jelentkezést, és ne feledjétek, hamarosan újabb játék indul!

2017. augusztus 7., hétfő

Nyereményjáték – „Kánikula” csomag

Javában tart a nappali ésszerűsítése és szépítgetése nálam, ezért is tűntem el most az éterből, ugyanakkor Számotokra ez hasznos is lehet. Körbenéztem ugyanis a nyereményjátékra váró tárgyak között, és jó néhány csomag összeállt. Ezek közül elsőként a „Kánikula” fantázianevűt fogom kisorsolni, amely alább látható Bogyó cica társaságában:


Van itt Avon ékszer, Rossetti Bizsu kendő, Balea és Avon testradír, két darab Essence körömlakk, egy Avon neszesszerkészlet, egy Kreatív Ajándék kulcstartókészlet, két igazán nyárias Biobaza termék, valamint egy nagyméretű Yankee Candle üveggyertya Sweet Apple illatban. Azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom: ez a csomag bizony akár egy teljes baráti kör javára válhat. Lássuk tehát, hogy mik a jelentkezési feltételek:

1. Légy a blog nyilvános követője. A feliratkozáshoz kattints a jobb oldali sávban látható „Follow” (Követés) gombra.
2. Írj e-mailt a djkatybeauty@gmail.com címre „Kánikula” tárggyal, és írd meg benne, hogy milyen néven követed a blogot. Pluszesélyt jelent, ha Instagramon is követed a blog fiókját. Ez esetben az Instagram-felhasználóneved is írd meg az e-mailben.

Jelentkezési határidő: 2017. augusztus 12. éjfél.
A nyereményt magyarországi postacímre áll módomban elküldeni.

2017. június 11., vasárnap

BH Cosmetics-nyereményjáték – a szerencsés nyertes

Ma végre időm adódott a jelentkezések összesítésére, és ezúttal kifizetődőnek bizonyult a pluszesélyért jelentkezés, ugyanis olyan személy lett a nyertes, aki mindkét lehetséges alkalommal elküldte a jelentkezését.


Ő pedig nem más, mint a 29-es számú Zsuzsanna. Gratulálok!

Emellett azok se keseredjenek el, akiknek most nem kedvezett Fortuna, hiszen a közeljövőben további játékok várhatók mind a blog felületén, mind Instagramon.

2017. május 17., szerda

Nyereményjáték BH Cosmetics csomagért

A tegnapi bejegyzésben már jeleztem, hogy nyereményjáték várható, és ma el is jött az ideje, hogy játékra bocsássak egy négy BH Cosmetics termékből álló csomagot. Remek kezdőkészletet alkotnak így együtt, de a nagyobb sminkgyűjteménnyel rendelkezők is találhatnak benne kincseket, úgyhogy lássuk is, miket rejt.



A tartalma egy tegnap tárgyalt Nude Rose paletta, egy Illuminate ecsetkészlet, egy ajakrúzspaletta, valamint egy 88 színű, fényes színeket tartalmazó és kincset érő paletta. Utóbbiból nekem a Coastal Scents által árult változat van meg, és a mai napig sokszor használom. A kép egyébként senkit ne tévesszen meg, a játékot eredetileg télire terveztem.

Jelentkezési feltételek:

1. Légy a blog feliratkozott olvasója. Ha még nem követed, a jobb oldali sávban iratkozhatsz fel, a „Rendszeres olvasók” felirat alatti „Follow” gombbal.

2. Írj e-mailt a djkatybeauty@gmail.com címre, „BH Cosmetics nyereményjáték” tárggyal, és írd meg benne egyrészt azt, hogy milyen néven követed a blogot, másrészt pedig azt, hogy kivel együttműködésben készült a csomag részét képező ecsetkészlet. A válasz megtalálható a róla szóló bejegyzésemben itt. (Akik a Nude Rose palettáról szóló bejegyzés alapján egy napon belül plusz esélyért jelentkeztek, azokat arra kérem, hogy az eredeti e-mailükre válaszolva küldjék el a jelentkezésüket. Plusz esély a nyereményjáték meghirdetése után már nem szerezhető.)

Jelentkezési határidő: 2017. május 31. éjfél.

A nyereményt csak magyarországi címre áll módomban postázni. Ha külföldön élsz, de van olyan ismerősöd/barátod, aki tovább tudja küldeni számodra, akkor nincs gond, nyugodtan jelentkezhetsz, és ha Te leszel a szerencsés, az ő címére küldöm majd el.

Sok szerencsét mindenkinek! :-)

2017. május 2., kedd

Wet 'n Wild Comfort Zone – a szerencsés nyertes

A mai napon összesítettem a nyereményjáték jelentkezéseit, és a sorsolást is megejtettem a random.org segítségével. A szerencsés nyertes két eséllyel indult, és remélem, nagyon örülni fog az ajándéknak.


Ez a csodálatos paletta a 13-as sorszámú Andrea tulajdonába kerül! Gratulálok!

2017. április 11., kedd

Újrázzunk! – Wet 'n Wild Comfort Zone: színminták és nyereményjáték

Vannak paletták, amelyek megérdemlik akár a kétszeri kitárgyalást is, és mivel nemrégiben egy régi tesztemre bukkanva ledöbbentem a kevésbé részletes színmintaképeken, úgy döntöttem, a Wet 'n Wild Comfort Zone lesz a mai áldozatom. Volt már példa nálam teszt ismétlésére, méghozzá körömlakk esetében, és a jövőben várhatóan többször lesz még ilyen, a Comfort Zone pedig kiváló alany erre, hiszen újra és újra rácsodálkozom, mennyire tökéletes állagú és pigmentáltságú színeket rejt magában. Persze más apropója is van a dolognak, hiszen a címből is látszik, hogy ezúttal Ti is nyerhettek egy példányt belőle, de tény, hogy a színei újra és újra elbűvölnek, ahányszor csak ezzel sminkelek.

Mielőtt azonban rátérnénk a színminták mikéntjére és milyenségére, lássuk magát a palettát, amely első ránézésre talán nem is tűnik annyira extrának.



A színek eredeti rendeltetését a festékekbe nyomott feliratok jelzik, de a matt színek hiánya miatt jómagam alapvetően más palettákkal vegyítve szeretem használni.



A színek egytől egyig kifogástalan állagúak, öröm velük dolgozni, és az extrém pigmentáltság miatt a kezdő sminkelőknek körültekintő használatot javasolok, hiszen a színek erőssége miatt könnyen túlzásokba eshetünk a használatával. A színmintákat alapozóra készítettem, ecsettel, és mivel napfény az idei fotózáskor nem állt rendelkezésemre, figyelmetekbe ajánlom a róla készült ősbejegyzést is. A színek egyébként magukért beszélnek, így jelen esetben nem érzem indokoltnak a külön tárgyalásukat, úgyhogy Nektek is a képekben való elmerülést javaslom:








Elég sokoldalú palettának tartom, hiszen a hétköznapi natúr sminkekhez is kiváló alapszíneket találunk benne, a zöldek is kellemes árnyalatúak, így várhatóan sokaknak jól állnak majd, a bőrük, hajuk és szemük színétől függetlenül, az örök szerelmem, a barna-kék duokróm szín pedig szórakozáshoz is kiváló választás, és várhatóan sokak figyelmét felkelti majd. Egy jó minőségű matt palettával kiegészítve hasznos darabja lehet egy kezdőkészletnek is, és a kis méretének és az átlátszó fedelének köszönhetően praktikusan tárolható is. Nem foglal sok helyet, ugyanakkor sok paletta esetén is könnyen rátalálhatunk, hiszen a benne lévő színek azonnal láthatóak, és nem kell a Sleek paletták esetében sokszor idegesítő névkeresési folyamaton átesnünk vele.

Egyedüli negatívumának a beszerezhetőségét tartom, hiszen a márka még mindig nem elérhető kis hazánkban, ami nagy kár, hiszen más termékek frontján is kiemelkedőt alkotnak. Tati és Emily például időről időre rengeteg kedvencet emel ki a választékból a videóiban, és ilyenkor mindig szomorúan konstatálom, hogy nekünk csupán a költséges Ebay-rendelés vagy az ismerősökön keresztüli beszerzés marad, míg az Egyesült Államok lakosai szinte fillérekért juthatnak hozzá a kiváló minőségű Wet 'n Wild termékekhez.

A lényeg pedig most következik: mivel karácsonykor része voltam egy titkos mikulásos projektben, amelyben rajtam kívül szinte csak amerikai lányok vettek részt, az én titkos ajándékozóm csomagjában lapult második darabot ezennel nyereményjátékra bocsátom. Ha jól megnézitek, az ebben a bejegyzésben látható paletta jobb felső színe fordítva van a palettában, míg az ősbejegyzésben látható saját darabomban egyenes – a nyertes tejhát igazán egyedi darabra tehet most szert. A régi paletta továbbra is tökéletesen működik, ezért jobb, ha a most kapottnak új gazdát keresek. Természetesen bontatlan és sértetlen, hiszen a színmintákat a saját palettámmal készítettem.

A jelentkezési feltételek pedig az alábbiak:

1. Légy a blog feliratkozott olvasója. Ha még nem vagy az, kattints a jobb oldali sávban található „Follow” gombra.
2. Írj e-mailt „Comfort Zone” tárggyal a djkatybeauty@gmail.com címre, és írd meg a következőket: hogy milyen néven követed a blogot, valamint hogy melyik híres márka melyik színének hasonmása a csodás barna-kék duokróm (nem a Catrice-re gondolok). Utóbbi válaszhoz a régebbi bejegyzésem is segítségedre lehet, hiszen magát a márkát megemlítem benne, csupán a szín nevét kell kiderítened.
3. Plusz esélyért egy kis szívességet kérek: lájkold az én megjegyzésemet ezen FB-bejegyzés alatt, hogy ezzel esélyt nyerjek egy csodálatos hétvégi pihenésre. Ha teljesíted ezt a felvételt, kérlek, azt is írd meg az e-mailben, hogy milyen néven azonosíthatlak be a lájkolók között.

Jelentkezési határidő: 2017. április 25. éjfél

Most pedig nem maradt más hátra, hogy feltegyem a kérdést: Ti használtok valamilyen Wet 'n Wild terméket?

2017. február 23., csütörtök

KAP-nyereményjáték – a szerencsés nyertes

Ma volt időm összegezni a jelentkezéseket, és összesen 31 gyűlt össze. Ezek közül a 29-es szám lett a szerencsés, így a három Kell a púder! ecset Évához vándorol.

Köszönöm a részvételt mindenkinek, hamarosan pedig újabb meglepetéssel várlak majd Titeket, és az Instagram-fiókot is érdemes lesz figyelni. ;-)


2017. február 11., szombat

KAP ecsetek – képek, összehasonlítás és nyereményjáték

Nemrégiben üzenetet kaptam Gabriellától, a Kell a púder! (KAP) márka tulajdonosától, amelyben jelezte, hogy szeretne nekem egy szettet küldeni az új, szemre való KAP ecsetekből. Mivel az arcra való ecseteikért már eleve is odavagyok (kedvences videóban is említettem már őket), nagyon megörültem, hiszen egyrészt kíváncsian vártam, mit tudnak az új „apróságok”, másrészt nagyon megtisztelő volt számomra ez a megkeresés. Két nappal később már meg is érkeztek a szépségek, én pedig mindent megtettem annak érdekében, hogy minél hamarabb írni tudjak róluk Nektek, hiszen február végéig bevezető, 20%-kal csökkentett áron kaphatóak. Így aztán rendszeres használati-tisztítási körforgást alakítottam ki, hogy mára jó néhány használaton túl tudjak beszámolni Nektek a teljesítményükről.

Mivel pedig rengeteg ecset megtalálható a készletemben, úgy döntöttem, hogy néhány másik márka ecseteivel való összevetésen keresztül is szemléltetem, mit is tud szemecsetek terén a KAP, a magyar sminkmárka.

Az ecsetek egyenként fóliázva érkeztek, a tusecset pedig külön merev hengert kapott, amely megakadályozza, hogy a szálai esetlegesen elgörbüljenek. A tárolást is ezzel együtt javasolom, mert jártam már úgy, hogy a kaspóban, állítva tartott ecseteim elcsúszva és a kaspó falához érve kissé eldeformálódtak. 




A logó egyrészt mutatós, másrészt a nyél síkjánál lejjebb helyezkedik el, tehát vélhetően több réteg festék és dombornyomás kombinációjával készül. Nem mélyed be annyira, mint pl. a Sigma ecsetek emblémája, de kitapintva érezhető egy kis szintkülönbség. Ez azért fontos, mert várhatóan tartós is lesz a festés, és nem kopik le néhány hétnyi használat után.



Az ecsetek fejéről még sok szó esik majd alább, de már az első benyomásom is az volt róluk, hogy nagyon igényes kialakításúak. A szálak puhák, pont megfelelően tömöttek – a nagyobb méretű satírozóecset pl. célszerűen lazább –, a szálak pedig nagyon aprólékosan elrendezettek.




Nem véletlen tehát, hogy rögtön néhány nagy nevű márka ecseteit juttatták az eszembe, amelyekkel alább össze is vetem majd őket. Először azonban ejtenék néhány szót csak külön a két ferde ecsetről, ugyanis két méretben is megtalálható ez a fajta a készletben. Az egyikük keskenyebb és vékonyabb, a másik pedig kissé szélesebb és vastagabb. Tökéletes párost alkotnak tehát az én szemöldökformázási rutinomban: a vékonyabbikkal szemöldökszálaknak látszó vonalakat varázsolok a szemöldököm ritkásabb részeire, a vastagabbal pedig felviszem a színezésre használt púdert, és voilà – kész a tökéletes szemöldök.



Először az egyik Sigma ecsetemmel vetettem össze őket, a szálaik ugyanis kísértetiesen hasonlítanak a méltán híres márka által használt szálakra. A Sigma jobbra látható tőlük, és bizony jelentős a hasonlóság. (Sigma: Small Angled E65)



Ezt követően a bal oldalon melléjük tettem egy pénztárcabarát márka két ecsetét: mindkettő Coastal Scents darab. Ezek is elég jól sikerültek, de míg a sajnos fókuszon kívüli Sigma sörtéi másfél év és sok-sok mosás után is teljes mértékben változatlan formájúak, addig a bal szélen lévő Coastal Scents néhány sörtéje már kócolódott.




Mutatom őket nyéllel együtt is, mert erről is szó esik majd még.



Vastagságok:




A jobb szélső, fekete Coastal Scents viszonylag tömött és kicsi, ugyanakkor vastag is, ezért szemöldökrajzolásra kevésbé alkalmas, és inkább tusecsetként válhat be, míg a tőle balra látható, ezüst fémrészű márkatársa viszonylag vékonyka. A KAP tehát mindkét fajtát belefoglalta egyetlen készletbe, ami a szemöldökformázás mellett a tus felvitelére is több lehetőséget biztosít.



Az általam leginkább szemhéjpúder általános felvitelére kedvelt, kisméretű ecset szintén a Sigma hasonló ecseteit juttatta eszembe, így összevetettem az egyikkel. (Sigma: Eye Shading E55)




Nagyon hasonlók a szálaik, ugyanakkor talán a képen is látszik, hogy a KAP ecset szálai még a Sigmánál is vékonyabban végződnek, ami azt jelenti, hogy még annál is hatékonyabban veszik fel és adják le a porállagú termékeket, így álom velük a munka. Mivel viszonylag kis méretű a feje, a belső szemzugban is jól tudok vele célozni, és a külső V-t is precízen tudom vele megalkotni.

A szálak hasonlósága miatt bizakodó vagyok az alaktartóssággal kapcsolatban is (erről még majd részletesebben is írok), és remélhetőleg a másfél éves és sokszor mosott Sigmához hasonlóan sok tisztítási művelet után is változatlan marad majd, szemben az alább bal oldalon látható, kecskeszőr Jessup ecsetemmel szemben. Kócos már szegénykém, pedig vigyázok rá, és persze így is használható marad, szeretettel forgatom is, de professzionális felhasználásra én is inkább a középső KAP-ot és a jobb oldali SIgmát választanám.





Alább már másik két olcsóbb alternatívával is kiegészítettem a képet: a bal szélső Coastal Scents darab, a tőle jobbra látható saját márkás Mülleres pedig az elődjeit is megszégyenítő formában van: míg a régebbi változata jól bírta a mosásokat, és legfeljebb a vágása kevésbé precíz volta zavarhatott, addig ez egyetlen tisztítási-használati ciklus után az alábbi állapotban van:


A kócos szálak mellett a jóval hosszabb kiálló szálakra is szeretném felhívni a figyelmeteket, és ezek mellett kb. 12 szál ki is hullott. 



A még kisebb fejű, fekete szálú ecsethez hasonlóra nem akadtam a tiszta ecseteim között, pedig úgy rémlik, van ilyesmi darabom, csak bizonyára mosásra vár. Mindenesetre ritka forma, pedig rendkívül ügyes: a lapos felével célzottan vihetjük fel a pigmentált festékeket, a lapított volta miatt pedig az éle remek választás a szempillatövek menti sötétítésre.



A kisebb satírozóecsetnél is hoztam pozitív és negatív példát egyaránt. Balról jobbra haladva láthattok egy Anastasia Beverly Hills ecsetet, egy Jessup darabot, majd a KAP-ot, a jobb szélen pedig a Sigma talán leghíresebb ecsetét, az E25-öst (a neve Blending).



Az ABH egyébként viszonylag fiatal darab, de már a kezdetektől ilyen kis kócos volt (mondd, kis kócos, hol van a mamád...), és elég durvák is a szálai, pedig nem erre számítottam volna. Jól használható, de a szemem érzékenyebb napjain inkább nem ez után nyúlok. Az arany fémrészű Jessup és a KAP rendkívüli módon hasonlít egymásra, és használat közben is ugyanazt tapasztaltam: rendkívül puhák a szálak, a fej pedig formatartó. A Sigma kissé lapítottabb forma, de egyéb szempontból azonos a KAP-pal. A legprecízebb kialakítású a KAP és a Sigma, a Jessup ecsetében ugyanis megfigyelhető kiálló szál. Az ABH pedig elég kócos, de a bal felső résznél látható szál macskaszőr, arra ne higgyétek, hogy hiba. #éljenekamacskatartáselőnyei




A nagyméretű satírozóecset szintén kísértetiesen hasonlít a Sigma azonos funkciójú darabjára (Tapered Blending E40). Ez utóbbit két változatban is láthatjátok: a sima készletekben kapható fejjel rendelkezik a korallszínű nyelű, a kék nyelű pedig a Mrs. Bunny készlet része volt. A bal szélen egy 217-es jelölésű Ebay-ecset látható.




A fehér szőrű ecset persze kissé más forma, de a méretegyezés miatt ez állt a legközelebb a KAP-hoz. A nagy kedvenc BH Cosmetics ecsetem pl. jóval nagyobb és lazább sörtéjű, így ezeket találtam megfelelőnek az összevetésre. A fehér szőrű ecset egészen jól tartja magát ahhoz képest, hogy még márkája sincs, de a Sigma ecsetei az igazán figyelemre méltók: a másfél év használat és sok-sok tisztítás ellenére is újszerű állapotúak.


A vékony tusecset az egyetlen, amelyet nem vetettem össze semmivel, mivel a Sigma ilyen funkciójú ecsetének kialakítása jelentősen eltér tőle. Továbbra sem vagyok nagy tushasználó, és ha mégis ilyen módon keretezem a szememet, a filces tusokhoz nyúlok, ezért krémes termék híján szemhéjpúderrel használtam, szárazon és nedvesen egyaránt. A szálak pont megfelelő módon tartják a formájukat, hogy célzottan lehessen felvinni velük a terméket, ugyanakkor puhák is, ezért nem karcolják a szemhéj érzékeny bőrét.



Fentebb már érintőlegesen említettem, de fontos részletesen is szót ejteni az ecsetek lenyűgözően igényes kialakításáról. Egyrészt minden szál a vékonyított, pihe-puha résszel végződik, nincs tehát szó arról, hogy a kilógó szálakat utólagos vágással alakították a többihez. Van olyan ecsetem, amelyben sajnos 1-2 szúrósabb szál is található, ezek pedig nehezen azonosíthatók, és ezáltal nem lehet őket eltávolítani a fejből. A KAP esetében nincs szó ilyenről, és mindegyik darab pihe-puha, tehát a szálakat a végeiknek megfelelően illeszthetik egymás mellé a megfelelő formában, ami kivételes igényességre utal. A Sigma sörtékkel fennálló hasonlóság miatt és a négy-öt tisztítási ciklus során szerzett tapasztalataim alapján pedig azt merem feltételezni, hogy az alakjukat hosszú távon is maradéktalanul megőrzik majd.

Emellett fontos szempont, és egyre többeknek fontos lehet, hogy az ecsetek egytől eddig taklonszálasak, ezáltal vegán termékek, és természetsen állatkísérlet-mentesek is. Úgy látom, ez a téma egyre többeket érdekel és érint, és nagyszerűnek tartom, hogy egy magyar márka ilyen hozzáállással készíti a termékeit. Egyébként a porállagú sminktermékeik is mind-mind vegánok, csupán a krémes termékeik tartalmaznak állati eredetű összetevőket, pl. méhviaszt – ezt is jó lehet tudnia a vásárlóknak.

A tisztításukhoz egyébként Gabriella kifejezetten a benzines módszert ajánlja, és az ezzel kapcsolatos tudnivalókat minél többekkel szeretné is megosztani. A vízzel való tisztítás esetében ugyanis fennáll a lehetősége a baktériumok elszaporodásának, a benzines módszer viszont maradéktalanul és higiénikus módon távolítja el a szennyeződéseket az ecsetszálakból. Az ő ecseteit emiatt én is így tisztítom, és a nagyobb méretű, nehezen száradó ecseteim esetében is kifejezetten kényelmesnek tartom ezt a fajta tisztítási módot. Amint többet megtudok a témában, mindenképpen szó lesz még erről részletesebben a blogon, de addig is fontosnak tartottam megemlíteni ezt a tudnivalót.

Az ecsetek kialakításához visszatérve meg kell még említenem a méreteket – ugyanis nem véletlen, hogy a fentiekben a nyeleket is láttató képeket is megosztottam. Gabriella elmondása szerint szó szerint milliméterről milliméterre haladva készültek az ecsetek, és nem csupán a fejek formája és a szálak hossza volt szempont az alkotási folyamat során, hanem a nyelek hossza és súlya is. Igyekeztek úgy megalkotni minden darabot, hogy akár professzionális felhasználásra is tökéletesek legyenek; megfelelő hosszal és súlyponttal, de még a nyél tapintására is külön kitértek. Szerintem sikerült a legtöbbet kihozni belőlük, és mint a fenti példák és más márkákkal való összevetés alapján Ti is láthatjátok, nemzetközi szinten is kiváló minőségű lett ez a készlet.

Az ecsetkészletet az alábbi hivatkozáson éritek el a webáruházban:
http://kellapudershop.hu/ecsetek-szemre
Emellett figyelmetekbe ajánlom a teljes választékot felölelő készletet is, amelyben nagy kedvenceim, az arcra való ecsetek is megtalálhatók:
http://kellapudershop.hu/smink-ecsetek/kap-ecsetek

Ráadásul Nektek sem kell kimaradnotok a jóból, ugyanis három csodás ecsetet most Ti is megnyerhettek – a felajánlást innen is köszönöm Gabriellának.



A kisebb méretű ferde ecset, a gyűjteményemben is kuriózumnak számító, fekete szálas szemhéjpúderecset és a nagyobb méretű satírozóecset egy-egy darabja lehet majd a szerencsés nyertesé.

A feltételek pedig a következők:

1. Légy a blog feliratkozott olvasója. A feliratkozáshoz kattints a jobb oldali sávban a „Rendszeres olvasók” alatt látható, kék színű „Follow” gombra.

2. Írj nekem e-mailt a djkatybeauty@gmail.com címre. Az e-mail tárgya legyen „KAP-nyereményjáték”, és írd meg benne, hogy milyen néven követed a blogot, valamint hogy milyen terméket használsz/próbálnál ki szívesen a KAP kínálatából.

Jelentkezési határidő:
2017. február 19. éjfél.
A nyereményt magyarországi postacímre áll módomban eljuttatni.

Sok szerencsét mindenkinek!