2017. december 4., hétfő

Kívánságlista parfümökből – frissítem a kollekcióm

Amikor a parfümkollekciómról készítettem videót a csatornán, nagyon nagy sikert aratott, ezért ha minden csillag megfelelően együtt áll, és további videók készítésére is lehetőségem adódik, a közeljövőben egy frissített változatot is szeretnék majd rögzíteni. Jelentősen megváltozott ugyanis a gyűjteményem tartalma, és számos friss, tavaszi-nyári illatot beszereztem már, azonban most úgy döntöttem, a téli illatok terén is frissítésre van szükség. Körbenéztem tehát az egyik kedvenc online gyűjtőhelyemen, a Notino webáruházban, majd a szimpatikus parfümöket személyesen is teszteltem az egyik drogériában, illetve az egyik kedves barátnőm gyűjteménye segítségével, és mostanra a következő kívánságlista állt össze.

Az első helyen Az Armani áll, amely érzéki illatjegyeinek köszönhetően tökéletes téli parfüm lenne számomra. Olyasfajta kompozícióról van szó, amely nem válik émelyítővé, hanem kifinomult édességgel leng körbe, és szerencsére az én bőrömmel is jó kombinációt alkot. A felhangja számomra olyan, mint egy igazán minőségi alkoholos italé, de nem a rossz értelemben, hanem mazsolás-mézes édességet idéz, akárcsak egy jófajta desszertbor. Az Eau de Parfum változatot néztem ki, amely ide kattintva érhető el, számos méretben és árban. Kezdetnek a 30 ml-est szerzem majd be, és ha valóban akkora főnyeremény lesz, mint várom, akkor valamelyik nagyobb méretet is megrendelem majd.


A második illat az említett barátnő gyűjteményének része, és a kipróbálásakor teljesen beleszerettem. Az Hermès Un Jardin Sur Le Nil abba a kategóriába tartozik ugyanis, amely fűszeres, ugyanakkor friss, zöld aromákat is magában rejt, és a bőrömön kifejezetten tartós volt, valamint kellemes, friss és izgalmas elegyet alkotott. Jó választás lesz tehát számomra azokon a téli napokon, amikor már nagyon elegem van a szürkeségből és a hidegből, és egy kis nyári nosztalgiára vágyom. Érdekessége, hogy uniszex illatról van szó, ezért kísérletként majd Tamás bőrén is kipróbálom, de alapvetően saját illat gyanánt szeretném beszerezni. Ide kattintva érhető el, és ebben az esetben az 50 ml-es változatot fogom választani.


Az utolsó illat pedig életem egyik legjobbja, amelyet már hosszabban is próbálgattam egy 5 ml-es szórófejes teszter segítségével, amelyet szintén a Notino kínálatából szereztem be. Ez esetben tehát garantált a siker, mert az egyik legtökéletesebb hétköznapi illat, amely a bőrömön tartósan érezhető, és kifejezetten illik is hozzám. Annak ellenére ugyanis, hogy a külseje kifejezetten bohókás, szerintem tökéletes választás az én korosztályom számára, mert friss és üde egyszerre, ugyanakkor az illatjegyeinek köszönhetően kifinomult az összhatás. Kifejezett frissességet kölcsönöz neki az almafavirág, a zöld jegyek és a körte, az alapját pedig többek között pézsma alkotja, így számomra főnyeremény. Ide kattintva érhető el, és most ráadásul akciós a 75 ml-es kiszerelés belőle, ezért akit érdekel, annak érdemes lehet most a virtuális kosarába helyeznie és megrendelnie.



A fentebb említett, személyesen kipróbálós-megrendelős módszert egyébként ajánlom figyelmetekbe, hiszen a drogériák polcai sokszor jóval magasabb áron sorakoznak ezek a parfümök, a Notino pedig biztosan eredeti terméket küld, kedvezőbb áron – ezért is szereztem be náluk az említett tavaszi illataimat.

Nektek szerepel most valamilyen parfüm a kívánságlistátokon? No és melyik a kedvenc téli illatotok?

7 megjegyzés:

  1. A Sí nekem is nagyon tetszik. :)

    YSL Black Opium-ot szeretném megvenni télre.

    Kedvenc téli illatok: Zara Black és Dark Emerald, Avon Imari Elixir, Jessica Simpson Fancy Nights és a Jimmy Choo EDP de azt egész évben imádom. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban csodálatos illat, szerintem a februári névnapomra be is szerzem majd ajándék gyanánt :-) A Black Opiumot megszagolom majd, ha lesz rá alkalmam, mert sajnos nem ismerem. A többi téli kedvencedet sem ismerem, de a nevük alapján kifinomult, mély illatoknak tűnnek :-)

      Törlés
  2. A Sí nekem is tetszik, kellemes az illata.
    Érdekes, pár éve kaptam a férjemtől a Givenchy Ange ou Demon Le Secret parfümöt, de valahogy nem voltam annyira utána. Elhasználtam, de ennyi. Aztán pár hónapja az egyik újságban volt egy illatmintája, és azonnal rabul ejtett, csak két nap múlva jöttem rá, hogy én ezt már 2 éve használtam, amikor a kezembe került az üvege. :D Most célozgattam is rá a páromnál, hátha ötletet adtam neki karácsonyra :D

    Egyébként én télre nagyon szeretem a Bvlgari Omnia Cristalline-t, bár most nincs belőle otthon, de lehet, hogy ha látok valamilyen jó akciót rá valahol, akkor veszek belőle.

    Nyár elején voltam Zólyomi Zsoltnál parfüm tanácsadáson, akkor az egyik illat, amit nála kiválasztottam, a The Different Company Pure Eve illata még szerintem télre is jó lehet :) A másik a Juliett Has a Gun Not a Perfume parfümje, kicsit a Light Blue-ra hasonlít szerintem, csak sokkal kifinomultabb, azt hiszem, az is jó lesz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban sokaknak tetszik a Sí, ami nem is csoda, mert a mélysége ellenére valahogyan mégsem lesz túláradó és émelyítő. Az általad említett Givenchy illatot nem ismerem, de ha lesz rá alkalmam, megszagolom majd :-) A Bvlgarival szemeztem egy időben, de aztán valahogy elmaradt a beszerzése, nem is tudom, miért.

      Törlés
  3. A Sí nekem az álomparfüm.Viszont most a Notinoról rendeltem egy régebbi nagy kedvencemet Ferragamo Signorina illata,megunhatatlan számomra,igazi téli parfüm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Sí életem legnőiesebb parfümje lesz, azt hiszem, pedig jó pár parfümszerelmen vagyok már túl :-) A Ferragamo márkáról még nem is hallottam, de ránéztem most a webáruházban, és már az üvegek megjelenésével megnyert magának. Csupa nőiesség :-)

      Törlés
  4. Kedvenc téli illat lett nálam a Hermés L'ambre de Merveilles - kiderült rólam az illatok terén hogy az ámbrás parfümök igencsak kompatibilisek velem.. 😂 Ez egy fűszeres kezdetű vaníliás sóskaramella parfüm. Nagyon finom a lecsengése..hála a jó égnek, mert a vanília az nem én vagyok. Viszont a tartóssága nem egy egetrengető. Most karácsonykor használok mintákat belőle, egy nagy üveg nem is kéne. Karira kaptam egy kis üveg Christina Aguilera secret potiont, ami nagyon dögös szexi jázmint tartalmaz, hát ezt nagyon alkalmakkor fogom csak használni. Bvlgari jasmin noire-ja is nagyon jól áll rajtam..talán ezt is előveszem majd a tél folyamán egy kis frissítő emlékként.. :)

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.