Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Insta Story-szavazás, amelyben úgy döntöttetek, hogy a BH Cosmetics bronzosítópalettával szemben inkább az IDC Color pirosítópaletta érdekelne Titeket. Így aztán főként erre a termékre koncentráltam az elmúlt hetek sminkjeiben, hogy mostanra kiforrott, részletes véleménnyel szolgálhassak Nektek. Csupa szív ez a paletta, de vajon az én szívemet is elnyerte?
Nos, kezdjük ott, hogy ha úgy érzitek, déjà vu-tök van, akkor nem jártok messze az igazságtól. Volt ugyanis már teszt egy igencsak hasonló palettáról, a Too Faced Love Flush-ról, amelyet ide kattintva könnyedén elérhettek. Az a paletta bizony szebbnél szebb színeket tartalmaz, amelyek a mai napig a legkedvesebbek közé tartoznak nálam, és többek között ezen paletta hatására jöttem rá, hogy pirosítók terén is, akárcsak a szemfestékek esetében, előnyben részesítem a palettás megoldásokat. Fel is csillant tehát a szemem, amikor a Make Up Plaza kínálatában felfigyeltem egy kísértetiesen hasonló, nevében pedig teljes mértékben azonos termékre, amelyet az IDC Color gyárt. Meg is rendeltem két szemfestékpaletta társaságában, amelyekről igény esetén szintén szívesen beszámolok majd.
Nos, valóban kísérteties a hasonlóság, bár jóval kevésbé részletgazdag az IDC Color változata:
Persze a nagytestvér jelenléte nélkül ez a paletta is igencsak mutatós, csodás kis pasztellszínű darab, amely romantikus beállítottságúak számára ideális.
Szokás szerint megtalálható volt benne a Make Up Plaza dolgozóinak gondos odafigyelését jelző cetli:
A belseje pedig az alábbi képet mutatja a Too Faced eredetijéhez képest:
Jól látható, hogy leginkább a paletta megjelenésében és az árnyalatok nevében hasonlítanak egymásra, hiszen az árnyalatok egyéb szempontokból eltérőek. Az eredeti Love Hangover nevű színnek pl. a Baby Love nevű szín felel meg az IDC Color palettában. Ennek megfelelően nem is vetettem össze őket, hanem kizárólag a hasonmás színeiről készítettem színmintákat. Egy-egy húzást láthattok a színekből, mellettük egy-egy elsatírozott minimintával, és a szokásos háromféle fényviszonyban örökítettem meg őket.
Love Hangover:
Baby Love:
I Will Always Love You:
How Deep Is Your Love:
Justify My Love:
Mielőtt továbblépnénk, úgy gondoltam, itt rejtek el egy értékes információmorzsát az igazán figyelmes olvasóim számára: a palettából azóta még egy példányt beszereztem, amelyet Nektek szeretnék felajánlani nyereményjáték keretében. Aki tehát szeretné megnyerni, az március 5-e éjfélig írjon e-mailt nekem, és a tárgya legyen IDC Color.
Természetesen a tőlem megszokott módon sminkben is megmutatom őket, és egyúttal néhány szóban a tapasztalataimról is beszámolok.
Love Hangover: a lehető legsemlegesebb, mályvás beütésű, matt pirosítószín, amely minden sminkhez jól illik, így sietős reggeleken bátran fordulhatunk hozzá segítségért. Ráadásul a mattságának köszönhetően a highlighterekkel is jó párost alkot, hiszen nem lesz túlságosan fénylő az összhatás.
Baby Love: szintén matt és melegsége ellenére barátságos, építhető szín, amely a legtöbb sminkhez jó választást jelent, és természetes hatást biztosít. Vörös hajúaknak kiváló választás, és akár a szemsmink szélének elsatírozására is hasznos lehet, ezáltal harmonikus összhangot alkotva a smink többi részével.
I Will Always Love You: a szín, amelytől első látásra tartottam, végül mégis óriási szerelemmé vált. Fura barnás színe az orcákon kifejezetten természetes hatásúvá válik, sőt, akár kontúrozásra is alkalmas lehet. Alább az első képen így használtam, az orcákon pedig a How Deep Is Your Love látható, míg a második képen önmagában szerepel, tehát az orcákon is ez látható.
How Deep Is Your Love?: a paletta legfényesebb árnyalata, amely nem csillog indokolatlan mértékben, csupán ragyogóvá varázsolja a bőrt, és ezáltal fiatalosabbnak mutatja még a fáradt arcot is. Természetesen fölé már nem javaslom highlighter használatát, hiszen önmagában is kellőképpen sugárzó megjelenést biztosít.
Justify My Love: a paletta legélénkebb színű és egyben legpigmentáltabb árnyalata. Őszintén szólva ez kissé zavaró is, hiszen ha egy kezdő sminkes beszerzi a palettát, akkor a másik négy szín esetében tanuláshoz ideális, építhető színeket kap, ez az árnyalat azonban óvatosságot igényel. Ez a probléma azonban könnyedén kiküszöbölhető egy duo fibre ecset használatával, az árnyalat maga pedig a többihez hasonlóan szintén csodálatos.
A paletta tehát első ránézésre ugyan hasonmásnak tűnik, valójában azonban nem az, ennek ellenére viszont akkora kedvencemmé vált, hogy még akkor is ez után nyúltam, ha nem csupán tesztelés céljából sminkeltem. Ez pedig a valódi bizonyíték arra, ha egy palettát jó minőségűnek ítélek meg. Ezek mellett pedig bónusz a hihetetlenül kedvező ára, hiszen csupán 1650 Ft-ba kerül, és ide kattintva elérhetitek a Make Up Plaza oldalán. Kell ennél több?
Ti a mono vagy a palettás formátumú pirosítókat kedvelitek inkább?

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.