A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Happy Family. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Happy Family. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. november 24., csütörtök

Happy Family bloggertalálkozó – ahol családtagnak érzi magát az ember

Tavasszal is volt már lehetőségem részt venni a Happy Family bloggereseményén, és akkor is rendkívül jó élményekkel gazdagodtam, a mostanin viszont talán még jobban éreztem magam. Oka lehet ennek, hogy mostanra mindenki ismerősként üdvözölte egymást, és a remek programok alatt még jobban összekovácsolódott a csapat. Sok más rendezvénnyel ellentétben itt rendkívül családias a hangulat, ami nem is véletlen, hiszen a csapat célja az, hogy a család minden tagja számára hasznos bejegyzéseket gyűjtsön össze különböző bloggerektől, és ezáltal segítse a mindennapokat.

No és hogy hogyan kerültem oda én, akinek – egyelőre – még nincsen gyermeke? Nos, az én bejegyzéseim hasznosak lehetnek a sminkelés és bőrápolás terén tájékozódni kívánó anyukák számára, így engem is megtiszteltek a meghívásukkal. Nekem pedig ebből adódóan ötperces sminktippes videók terve született meg a fejemben, és nagyon remélem, hogy a közeljövőben el is tudom kezdeni az ezzel kapcsolatos videók felvételét. Most viszont engedjétek meg, hogy beszámoljak a Happy Family találkozójáról, ahol egy rendkívül tehetséges énekesnek, Kis-Horváth Melindának köszönhetően élőzene szól, Balla Eszter színművésznőnek köszönhetően rendkívül igényes a konferálás, és a „csináld magad” program részeként mindenki kicsit újra gyermekké válik.

Ilyen szépen tálalt finomságokkal vártak minket a Villa Bagatelle emeletén:



Adrienn, a Happy Family szíve-lelke tartja bevezető beszédét:



Balla Eszter csupaszív színművésznő konferál:



Csodás cupcake-alkotások vártak minket az asztalon, amelyeket az egyik Happy Family-blogger készített, és a cég színeiben pompáztak.



Az esemény apropója az volt, hogy Felhőhegyi Balázs és a Danubius Hotels Group második közös könyve is megjelent. A Danubius szállodákban ugyanis konkrét kidolgozott kalandok várnak a gyermekekre, titkos szobákkal, kincsekkel, illetve mostanra olyan interaktív videóval, amely táblagépen vagy okostelefonon megjelenítve 3D-ben körbenézhető. Eszméletlen ez a technológia, leírni sem igazán tudom, de rendkívüli élmény, hogy nem egyetlen kameraállásból láthatóak az események, hanem ha úgy tartja a szemlélő kedve, balra-jobbra tekinthet, és a videó nézőpontja ennek megfelelően változik, mintha valóban éppen ott lennénk az események sűrűjében.



A történetek szereplői rendkívül aranyos sárkányok, akik különböző tulajdonságokkal rendelkeznek, így a gyerekek is biztosan azonosulni tudnak valamelyikükkel, és különböző kalandokban vesznek részt, amelyek során rendkívül fontos küldetéseket kell teljesíteniük. Gyermek híján a magam tapasztalatairól tudok beszámolni: magukkal ragadó kis történetekről van szó, és simán el tudom képzelni, ahogyan Tamással kettesben rójuk a szálloda folyosóit, belemerülve a sárkánykalandokba. Gyermekekkel pedig biztosan még nagyobb élmény, és remélem, hogy egyszer lesz módom majd ezt is átélni.

Beszélgetés Felhőhegyi Balázzsal:



A beszélgetést követően sor került egy kis barkácsolásra is, amely során többek között az alábbi alapanyagokból gyártottunk adventi asztaldíszt. Nagyon érdekes volt megfigyelni, hogy az azonos rendelkezésre álló anyagokból ki mit kerekít ki, és nagyon jó hangulatot teremtett az ügyeskedés. Az alapanyagokat és az esetlegesen szükséges segítséget az Enteri Fleur csapata biztosította. Számos hasonló kreatív eseményt rendeznek, és egyből az ugrott be, mennyire csodás csapatépítő megoldás is lenne ez. 



Megtudtuk, mi lesz a feladat... 



...aztán belevetettük magunkat:



Közben csodás élőzene szólt:


Az én kis díszem így sikerült, és igyekeztem úgy megalkotni, hogy minden szögből mutatós legyen, na meg minden szögből látható legyen legalább egy szarvas, hiszen szarvasból sohasem elég, nem igaz? :-) A ragasztónyomot még majd eltávolítom, csak benzint kell hozzá szereznem.



Meghallgathattunk egy előadást is a mások által készített képek felhasználásáról, és két dolog derült ki: vagy teljes mértékben és egyértelműen jogdíjmentes képeket használhatunk, amelyeket ezzel foglalkozó ügynökségektől szerzünk be, vagy nem használhatjuk fel más képét, legfeljebb előzetes engedéllyel, és erre semmilyen fajta kifogás nem alkalmazható. Sem az, hogy nem volt rajta vízjel, sem az többek között, hogy a kép nem is szép, ezért nem érdemel jogdíjat. Bizony, az derült ki Bedi Viktor, az 123RF fotóügynökség ügyvezetőjének előadásából, hogy vannak, akik ilyen indokokat keresnek mások képeinek használatára. Azt hiszem, az lesz a legegyszerűbb, ha továbbra is maradok a saját képek felhasználásánál, és szorgalmasan kattintgatom a képeket a saját gépemmel és telefonommal.

A találkozón kapott csomag tartalmáról is saját képeket mutatok, és mivel a cicák, akik a jelenlegi kis családunk „gyermekei” aznap nem hagytak békén, és folyton jelen szerettek volna lenni, remélem, nem bánjátok, hogy jó néhány képen felbukkannak majd. Bogyó és Schrödinger lesz itt látható, mert velük mi bizony egy „happy family” vagyunk. (Maszat és Muffin a kanapé távolabbi sarkában szuszogott hangosan.)

Egy rendkívül exkluzív natúrkozmetikai cég, az Adrienne Feller kis csomagjával kezdek:




A Nivea csupavidám csomagjára ránézni is jó, a férfiaknak készült krémet pedig már teszteli is Tamás:




A Danubius Bubbles Club sárkányos zacskója is mosolyt varázsol az arcokra:



Benne pedig egy mese- és kifestőkönyv rejlik. Ki tudja, még az is lehet, hogy én magam állok neki a kiszínezésének...





A zacskóban lakott még egy sárkány, Tiko is, aki rendkívül okos, ez pedig abból is látszik, hogy szemüveget visel. Ő vidáman csatlakozott a mi plüssmalacgyűjteményünkhöz...



A Lush Hungary csomagjában egy Candy Mountain habfürdő és a legeslegnagyobb kedvencem, a Ro's Argan testkondicionáló rejlett. Jól is jön ez majd a nagy téli hidegben, amikor a lábszáram sivatagos területté válik...



Nagyon örülök, hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek, és remélem, még sokáig az is maradhatok. A magam részéről természetesen mindent megteszek majd ennek érdekében, mert ennyire családias és családbarát hangulat bizony ritka a mai világban.

Nektek milyen esemény csalt mosolyt az arcotokra a közelmúltban? No és ismeritek már a Happy Family weboldalát?
http://www.happyfamily.hu/

2016. május 1., vasárnap

Életjel és tervek – hogyan tovább?

Mindig nehéz dolog számomra a blogtól távol töltött idő, és mindig úgy érzem, hogy egy-egy kihagyás után tartozom Nektek annyival, hogy életjelet adok, és beszámolok a jövőbeli tervekről. Ezért ha most ezeket a sorokat olvassátok, először is szeretném Nektek megköszönni, hogy itt vagytok velem a szünet ellenére is, másodszor pedig kis vissza- és előretekintést szeretnék adni Nektek.

A blog felülete – akárcsak a videók – számomra egy békés kis szigetet jelentenek a szürke hétköznapok sokszor viharos tengerében, így nem szeretnék Titeket kevésbé vidám vagy unalmas dolgokkal terhelni. Legyen elég annyi, hogy van, amikor nem jönnek össze a dolgok. Vagyis inkább nagyon is összejönnek, a szó negatív értelmében. Jön egy elfoglalt, munkával terhes időszak, amelynek a sok tennivaló ellenére örömmel nézek elébe, hiszen odavagyok a munkámért, és szívesen áldozom rá az időmet a megfelelő anyagok elkészítésére. Aztán ha egy ilyen időszak már egyéb gondokkal terhessé is válik, megint más a helyzet. Ilyenkor hiába a megfelelő időbeosztás, a szabadidő nem a békés kis szigetem csinosítgatásával telik, hanem azokra kell figyelnem, akiknek erre szüksége van. Jelen esetben ez a családom volt, a tágabb és a szűkebb értelemben egyaránt, így a blog kis vakációra ment.

Reményeim szerint a viharfelhők elvonulásával mostantól ismét több időt tudok szánni arra, hogy beengedjem a napfényt ide (vagy ha már az Ultraviolet nevű csodás Lush-tömb is itt látható,legyünk stílszerűek: hogy ismét megjelenjen itt a szivárvány), és számos tervem van, amelyeket szeretnék Elétek tárni. Először is sok elhanyagolt bejegyzéstémát szeretnék újraéleszteni, és ezen a téren a következők várhatók:

Freedom House of Glamdolls paletta tesztje
Makeup Revolution Fortune Favours the Brave paletta tesztje
Freedom szemöldökformázó termékek tesztje
I Heart Makeup Salted Caramel paletta tesztje
Belgiumi úti beszámoló
Happy Family bloggeresemény-beszámoló
Newa arcfeszesítő készülék, beszámoló és vélemény
Sok-sok testápolási készítmény terméktesztje
Körömlakktesztek

Bizony, és ezek csupán a közeljövőre alkotott terveim, ugyanis vagyok olyan szerencsés, hogy mind céges felajánlásokból, mind saját beszerzésekből jó pár igen érdekes kence, fice és kütyü vár kipróbálásra, amelyekről addig is láthattok egy-egy képet az Instagram-fiókomban, így érdemes lehet ott is figyelemmel követni az eseményeket.



Videók terén szintén jó pár tervvel készültem, és sokhoz már az előkészületek is megtörténtek. Lássuk tehát, mik várnak Rátok a csatornán:

Tavaszi elfogyott termékek, két részben: 1. rész: Lush-finomságok, 2. rész: egyebek
Áprilisi kedvencek
Utazós neszesszerem tartalma, két részben: 1. rész: sminkes szütyő, 2. rész: kozmetikumok
Tavaszi személyes videó – Ti kérdeztétek, 2. rész
Kedvenc tavaszi körömlakkok – a 10 szépség már felkenve várja sorát a körömmargarétán
BH Cosmetics ecsetszettek bemutatója
Jessup ecsetszettek bemutatója
Lush-zsákmányok
Aktuális Pixi-kedvencek
Sminkkollekciós videó (közkívánatra)

Egyébként mind a bejegyzés-, mind a videótervek esetében el kell mondanom, hogy a sorrend nem időbeli, így lehetséges, hogy nem az itt említett sorrendiségben fogom őket közzétenni.

Most pedig már csak az van hátra, hogy Titeket kérdezzelek: hogy vagytok mostanában, és van-e módotok élvezni a szépséges tavaszi időjárást? :-)