2013. január 22., kedd

Érdekes(?) tények rólam, 1. rész

Sok helyütt láttam mostanában ezeket a képeket, és nagyon tetszenek mások bejegyzései is róluk, ezért összegyűjtöttem jó néhányat, és kis sorozat formájában közzéteszem őket. A végső lökést egyébként Verus és L bejegyzése adta meg. Így kicsit jobban megismerhettek, aki pedig ódzkodik a személyesebb hangvételtől, az a fenti cím láttán tudhatja, hogy most nem sminkes témáról lesz szó.

A képeket teljesen random módon, ötösével mutatom meg, és mondjuk hetente jelentkezem a rovattal. Hacsak nem szavazzátok le teljesen. :-D

A képek forrása: http://andthatswhoiam.tumblr.com/



Nagy álmom, hogy egyszer láthassam az északi fényt.
Aki már látta, azt mondja, semmihez sem hasonlítható élmény. Abból kiindulva, hogy sikítozva tudok örülni a hullócsillagoknak, van elképzelésem arról, mit művelnék e csoda láttán.



Mindig „jól” vagyok, amikor valójában nem is.
Ha megkérdezik, hogy vagyok, általában azt felelem, jól. Valahogy nem szeretem ötpercbe sűríteni, hogy mi van velem, hosszabb baráti beszélgetéseken nyílok csak meg, a körömlakkozás pl. általában megoldja a nyelvem.



Naiv vagyok. 
Túlságosan is, sajnos nem igazán látom át a helyzeteket, amik számomra hátrányosak lehetnek. Szerencsére tudom, kihez forduljak, ha külső szemmel kell látni az adott helyzetet.



Szeretem azt az érzést, ami egy repülő ablakából kinézve tölt el.
Az élmény sajnos csak az emlékeimben él, mert már 13 éve nem ültem repülőn, de néha még álmodom róla. Csodás dolog maga a felemelkedés is, a vattacukor-felhők látványa pedig mindennél többet ér.



Szeretem a Gyilkos elméket.
Már a kezdetek óta, amikor még az AXN adta „Kriminális elmék” címmel, és percekig röhögtünk, miután a szinkronhang bemondta halálkomoly hangon. Minden karakterben megvan a szerethető adagnyi kedvesség, és elesettek is tudnak lenni, ha őket érintő ügyről van szó.

Nos, kedves olvasók, van bennünk közös az eheti adagból? :-)

32 megjegyzés:

  1. Én is nagyon naiv vagyok :D és barátom mindig piszkál is érte.

    VálaszTörlés
  2. Északi fény <3 olyan szépek :]
    A jól vagyok része igaz rám is, illetve mikor tudom, hogy csakis udvariasságból szólt a kérdés, mert az illető amúgy sz*rik rám, de épp rossz passzban vagyok, akkor is max egy "megvagyök,kösz"-szel elrendezem :D
    A naivitást nagyjából "elnőttem", nem is úgy mondanám naivnak magam, mamiként Te megfogalmaztad, inkább abban az értelemben, hogy sokkal jobbnak hiszem a világot és az embereket, mint amilyenek. Bár ez is úgy van, hogy tudom, hogy sok a hülye, és sok a rossz, de nem tudnék úgy élni, hogy mindig ezzel foglalkozzak, ezért inkább abban "hiszek", hogy vannak még jó emberek és jó dolgok :]
    Repülni még nem repülte, és a gyilkos elméket sem nézem :P

    Na, ez most jó részletes lett... Imádok pofázni, andthatswhoiam :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, ez kész :-D
      „Imádok pofázni, andthatswhoiam :D”
      És Téged pont így szeretünk! :-)

      A Gyilkos elmék jó kis sorozat, ha szereted az FBI-os-nyomozós filmeket, akkor ez is be fog jönni, és remélem, lesz majd alkalmad a repülésre, mert nagy buli :-)

      Törlés
  3. Én is nagyon szeretném látni egyszer az északi fényt. :)
    A Gyilkos elméket pedig már nem merem nézni, mert egy időben és nagyon kedveltem, de aztán elkezdtem miatta rosszakat álmodni... így abba kellett hagynom. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, sajnálom, pedig jó sorozat, de nem csodálom a rossz álmokat... Amúgy nemrég újranéztük a Bárányok hallgatnak-ot, és azon nevettünk, mennyire a Gyilkos elmék előfutára :-)

      Törlés
  4. .tenyleg naiv lennel? Nem is gondoltam volna..
    A repuloablakos erzest en is szeretem..kinezek es rogton szabadsagerzetem tamad.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos bizonyos helyzetekben igen. De majd csak kinövöm :-)

      A repülés pedig az egyik legcsodásabb dolog, csak a repülőtéri hercehurca maradhatna ki előtte...

      Törlés
  5. hmmm... északi fény... (már az "Egyiptomot szeretném látni" kívánás elé is bekerült) De repülni meg nagyon nem szeretek. Azért tengerért és zöldmozgóégért még azt is, simán..
    Ja. És körmözni is kéne?! ;)

    VálaszTörlés
  6. Ötből négy!:-) Ezen az északi fényes dolgon még nem gondolkodtam...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem az egyik legszebb dolog lehet a világon :-)

      Törlés
  7. Nagyon jók ezek a posztok, én is gondolkodtam, hogy készítek hasonlót! : )
    Nekem kicsit halálfélelmem van a repüléstől inkább, mondjuk az az érzés mikor felszáll a gép na az tetszik! : )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, várom a tieidet is :-) Nekem is a felszállós rész a kedvencem, lefelé bedugul a fülem :-(

      Törlés
  8. Örülök, hogy megcsinálod te is, várom a többi részét!:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jönnek, a jövő heti már időzítve van :-)

      Törlés
  9. Örülök, hogy megcsinálod te is, várom a többi részét is! :))

    VálaszTörlés
  10. Az utolsó 4 rám is igaz :-)
    Agykontrollosként semmiképp sem kezdenék el a problémáimról beszélni, ha kérdezik hogy vagyok (no meg nincsenek is problémák szerencsére :-D
    Repülőablakon kikukucskálni nagyon jó - és úgy volt csak izgi, amikor én vezettem :-D
    Criminal Minds - nagy rajongó vagyok én is (meg is nézem fent van-e már az új rész :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te vezettél?! Na, erről mesélj bővebben, kérlek :-)

      Törlés
    2. Igen :-)
      Tanultam vitorlázórepülőt vezetni, az un. B vizsgáig jutottam. Vagyis vezettem vitorlázórepülőgépet egyedül (oktató nélkül) 5-ször (plusz még néhányszor később).
      Nagy élmény volt, máig büszke vagyok rá, de most már elszállt a bátorságom (mégiscsak extrém sport)

      Törlés
  11. 1.,2.,4. :) Egyre jobban tetszik ez a fajta poszt, érik nagyon!

    VálaszTörlés
  12. hú nekem nagyon tetszett ez a posztod és többek között ennek a hatására én is megírtam a sajátomat:))
    várom, hogy hozd a következőt:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aha, már meg is néztem a Tiedet. :-) Jövő kedden jön a következő!

      Törlés
  13. ablakonkinézős,északifényes... <3

    VálaszTörlés
  14. A repülők :)) Én imádok repülőn ülni, csak azt nem szeretem amikor 10-en valahány óra alatt elzsibbad az ember lába...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a hosszú utak átka, de olyankor fel szoktam állni pár óránként, és tornázom picit a sorok között :-)

      Törlés
  15. ÁÁÁ...északi fény *.*
    A legnagyobb álmaim egyike :$

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mit szólnál egy északi fény ihlette sminkhez? Érdekelne, hogyan valósítod meg :-)

      Törlés
  16. Jujj de jó! Jujj de jó! Szeretek megtudni személyes dolgokat azokról az emberkékről, akiknek érdekel a munkája és akiket kedvelek (még ha nem is ismerem őket). Ez jó rovat, ne hagyd abba, már várom a következőt! :)

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.