2013. május 25., szombat

Mariposa paletta – Haight és Gunmetal

Még '43-ban márciusban mutattam be ezt a kis szépséget ebben a bejegyzésben, és feltettem a kérdést, hogy mely színekkel szeretnétek sminkeket látni. Sajnos sok-sok dolog miatt most sikerült csak elkészítenem és lefényképeznem Nóra kérését, és a jövőben mindenképpen hamarabb szeretném a hasonlókat sorra keríteni.

Nálam a nyár a színezett hidratálók, a színezett ajakápolók és a színes szemsminkek ideje, mert egyrészt szeretem, ha a lebarnult bőröm látszik, másrészt fura ilyenkor rajtam az alapozó, valahogy túl művinek hat. Éppen kapóra jött tehát a türkiz szín, amit amúgy is hetente többször viselek melegebb idő esetén.

Emlékeztetőül a paletta képe:

Gunmetal az első sor második helyén és Haight a második sor első helyén

A smink a szokásos hétköznapi módszeremmel készült: a belső szemzugba a Skimp került, a szemhéj egészére a Haight, majd a külső V-ben a Gunmetal kapott szerepet. A széleket bronzosítóval satíroztam el, hogy kevésbé legyen monoklis a dolog.

Természetes fényben

Vakuval

A szemfestékek alá Essence krémes szemhéjfesték került, enélkül ugyanis mostanában minden szemfesték eltűnik rajtam, mintha még a szokásosnál is jobban olajosodna a szemhéjam. A festékek egyébként alap nélkül is pigmentáltak, ezért kevésbé problémás szemhéj esetében feltehetően egész nap kitartanának.



Érdekes módon eddig nem viseltem együtt ezt a két színt a palettából, de ezek után többször lesz még ilyen, mert nagyon jól kiegészítik egymást.

Még van két kérés az eredeti bejegyzésnél, amelyeket a napokban szeretnék teljesíteni, utána pedig a Sleek Lagoon palettája következik, ezért kérek szépen Tőletek színtippeket az adott bejegyzésnél.

Rajtatok milyen smink volt ma?

23 megjegyzés:

  1. Végree :]
    De szép bakker, és mennyire jól áll a szemedhez :]

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, ha tetszik, és tényleg elnézést a késlekedésért. :-) Azt hiszem a kedvenc türkizem lesz ez egy darabig :-)

      Törlés
  2. Tényleg remekül áll! Viseld ezeket a színeket sokszor! ;)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szépek a szinek. Ud verhetetlen.
    Szerintem is nagyon jól áll a smink tökéletes lett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, köszönöm szépen! Amúgy tényleg, sajnos be kell látnom, hogy az UD palettáim a kedvenceim. Szerencsére van pár, így van miből válogatni, és azért a Sleekjeim sem szomorkodnak mellettük :-)

      Törlés
  4. Én mára csak egy sima fekete szemceruzás-szempillaspirálos sminket dobtam fel, az arcomra egy könnyű hidratáló zselét dobtam, rá korrektor majd púder+pirosító.
    Tényleg érdekes ez a 2 szín együtt, magamtól sosem párosítottam volna, de aranyosak együtt :)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rajtam pedig ma csak színezett hidratáló volt, és ennyi. Pihent a bőröm, a szemem is, mert szemüvegben vagyok, néha jó dolog.

      A két szín pedig tényleg szuper együtt, jó volt Nóra ötlete :-)

      Törlés
  5. Nagyon szép lett a smink, főleg a bronzosítóval való elsatírozás tetszik, erre eddig még nem is gondoltam. Meg persze jól áll neked, nagyon cuki vagy! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. Mostanában egyébként sokszor satírozok vagy pirosítóval, vagy bronzosítóval, valahogy összehangolja az egész arcsminket. :-)

      Törlés
  6. Ez nagyon szépre sikeredett! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, köszönöm, igyekszem, főleg a satírozással :-)

      Törlés
  7. Ezt neked találtál ki! Meseszép! :)

    Viseld minél többet, szépen kiemeli a szemedet!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Szerencsére színváltós szemem van, kék-zöld-szürke között változik, öltözettől és sminktől függően :-)

      Törlés

  8. Nagyon szép ez a szín, jó lett a smink, jól áll :)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon szép lett, kíváncsian várom majd az újabb sminket vele ;)

    VálaszTörlés
  10. jaj de szépek! köszönöm :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen, és még egyszer bocsánat, hogy megvárattalak vele :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.