2013. december 8., vasárnap

Blogtalálkozó az Árkádban – az én szememmel

Hát, először is szeretném elmondani, hogy a tegnapi nap egy rakat csodás csajszit ismerhettem meg, akik bár sokfélék voltak, egy dolog közös volt bennük: a kedvesség és a nyitottság, amivel egymás felé irányultak. Imádlak Titeket egytől egyig, Csajok!!! Most pedig következzen néhány pillanatkép az én szemszögemből.

Hát, le a kalappal az önfotózás mesterei előtt... Nekem így sikerült.

Mosdófényben készült selfie – már nagyon izgultam, kikkel találkozom először :-)

Eleni óra – az én nagy szerelmem az Avonból

Az órához illő manikűr

És vakuval is

A kis fotózgatós erőgyűjtés után útra keltem, és már ketten vártak is. Panni nagyon mosolygós és fotogén lány, a csapat legfiatalabbja:


Lilla is  mosolygós, kedves személyiség (és gyönyörű az órája):


Na, felismeritek, kiknek a körmeit látjátok? A tippeket kommentben várom :-)


Erika is folyton mosolygós, és azonnal bekapcsolódott a beszélgetésbe. :-)


Zsuuu, a fotogén fotós :-)


Réka, aki bár csendes, mindig futja mosolyra.


Kölcsönös fotózás eredménye, mert az buli :-D


Dóri, aki mindig jól mutat a képeken (hogy csinálod???):


És a nagy közös manikűrfotó indulás előtt:


A Nailland veszélyes helynek bizonyult, és volt, aki 10 feletti darabszámmal távozott... Ment a nézegetés ezerrel:

A fiatalok

Réka, valamint a rendkívül kedves Anna

Ismét a fiatalok, itt még tanácstalanul

Nyáron az enyémek lesznek innen sokan...

Hármas traccs rajtakapva

És már oldottan

A Nailland után a Rossmann jött:

A L1Oréal új reklámarca

Mondom én :-D

Isteni ebédet feleztem Aggie-vel a Guruban:


Kedvenc képek Rékáról:


Aztán egy kis egyéb boltozás után áttelepültünk a Sugárba, és megindult a traccs és aztán a cserebere:

Zsákmánymutogatás, Reni és Eleni

Zsákmánymutogatás 2.

Reni felzárkóztatása is megtörtént, hiszen sajnos csak később tudott csatlakozni, itt ép rá figyelnek:


A sok-sok hozott cucc:



Ezek után nem sokkal sajnos haza kellett indulnom, de még a MÁV-on kattogtattam pár képet a manikűrömről:





Bár rendkívül fáradtan, de nagyon jó érzéssel értem haza. Remélem, legközelebb azok is velünk tartanak majd, akiknek most ki kellett hagyniuk, és a résztvevőket is újra láthatom majd, mert úgy érzem, igazán jól sikerült találkozó lett. Kérem a résztvevőket, hogy ha írtak róla bejegyzést, megjegyzésben tegyék közé a linket, hogy az olvasók a többieknél is elolvashassák a beszámolókat.

KÖSZÖNÖM, HOGY ELJÖTTETEK!!!

Ui.: A zsákmányokról holnap fogok írni, mert mind a cserebere során, mind a Naillandben szert tettem pár kincsre...

36 megjegyzés:

  1. A barátságos képtől odébb van, amit először raktál ki rólam még Krisz is kiröhögte, hogy nézek ki :D :D :D :D Amúgy baromi klassz volt, lopok képet. :)

    VálaszTörlés
  2. milyen aranyos mindenki....jaj Erika milyen cuki volt :) vigyorex :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És élőben is mindenki tök kedves meg aranyos volt, és a kínos csend fogalma nem volt ismert, mert folyton ment a csevegés. Erika olyan kedves lány, tényleg folyton mosolygott a fáradtsága ellenére is :-)

      Törlés
    2. Köszi Ági!:)
      Katy,neked is!:)
      Tényleg nagyon fáradt voltam,látszik is a fejemen..:D
      Ez minimum + 5 év! :D

      Törlés
  3. Jujj az az óra tényleg gyönyörű, mostani darab? :) és a gyűrűs ujjadon milyen lakk van? Nagyon szép *-*
    Biztos jól sikerülhetett a találkozó, jó sokan eljutottak :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a mostani katalógusban kapható, ha jól emlékszem, 4700 Ft-ért. A lakk pedig az OPI Honey Ryder, a Bond-kollekcióból :-) Nagyon jó volt a tali, remélem, egyszer Téged is megismerhetünk :-)

      Törlés
  4. Na, fejeket tudok vágni...:) :) Egyébként szuper képek lettek mind (mármint rólatok :)) Jól éreztem magam veletek, mindenki olyan CUKI :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, mindenki CUKI :-D Imádlak és gyere máskor is!!!

      Törlés
  5. jujj, milyen képek! :) nagyon jól éreztem magam, remélem még lesz lehetőség találkozni veletek később is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jujj, nem tetszenek? Igyekeztem mindenkiről az előnyöseket kitenni, de fogadom a reklamációkat. :-) Mindenképpen terezünk még ilyet, és remélem, ismét el tudsz majd jönni :-)

      Törlés
    2. nem gond, maradhatnak.csak megmosolyogtattak :D

      Törlés
  6. Nagyon szupcsi képek!!! az órád és a manikűröd nagyon tetszik, a többiek is aranyosak a képeken!! Eleni is cuki :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, örülök, hogy tetszik. Remélem, Téged is megismerhetünk majd egyszer, bár nem tudom, hogyan kellene, talán mindig más-más helyszínnel, hogy az amúgy messze lakók is jöhessenek :-)

      Törlés
  7. Oh biztos szuper volt. :) Kár hogy én nem tudtam menni, mindig közbe jön valami. :-/ Olyan jó lenne titeket végre személyesen is megismerni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is sajnálom, de remélem, azért összejön majd valami! Nem tudom még, mikor, de 1-2 hónapon belül szívesen elugrom Győrbe is, hogy találkozzunk. Ti terveztek ismétlést az ottaniakkal?

      Törlés
    2. Sajnos az a találkozó elmaradt, egyrészt mert beteg voltam, másrészt mert biztosra csak két ember tudta mondani a részvételét, de mindegyik másik napra (péntek, szombat). De év elején mindenképpen szeretnék majd egy pótlást, vagy szívesen mennék ha a veszprémi csapat megint összeülne. :)

      Törlés
  8. Szia! :) Szuper lehetett a találkozó! :)

    Díjat kaptál tőlem! http://www.nailpolishmaniac.blogspot.hu/2013/12/dijat-kaptam.html

    VálaszTörlés
  9. Nagyon jók lettek a képek, és biztos a találkozó is szuper volt :) A manikűrödről majd lesz bejegyzés? :) Nagyon tetszik és érdekelnének a lakkok, bár ahogy olvastam az egyik a Honey Ryder, a mutató- és kisujjadon pedig talán az Essence Make it Golden van? Viszont az alapot és a kis arany csillámokat nem tudom kitalálni és ezek érdekelnének a legjobban :)

    VálaszTörlés
  10. De jó nézegetni a képeiteket, biztos szuper élmény lehetett! :) Mind egytől egyig nagyon bájos, kedves mosolyú leányzók vagytok :) Azok a manik meg, hát... én elbújhatok mögöttük, aki egy sima egyszínű lakkozást sem tud rendesen megcsinálni XD Nekem az a kedvenc képem, ahol Eleni, Dóri és Viki látható hatalmas colgate vigyorral, olyan jó hangulatú ^^ Legközelebb ha törik, ha szakad, MEGYEK!

    VálaszTörlés
  11. Biztos szuper volt :) de szívesen mennék már én is egyszer egy ilyenre! A manikűröd pedig csodás :) persze a többieké is szép ahogy látom!

    VálaszTörlés
  12. Szuper nap volt, remek társasággal! :)) Remélem lesz folytatás :)) A beszámolód pedig nagyon jól tükrözi a hangulatot :)

    VálaszTörlés
  13. Összességében nagyon jól leírtad a nap eseményeit!
    Látszik,hogy mindenki jól érezte magát és ezt csak fokozni lehet majd legközelebb,
    ahol remélem azok is ott lesznek,majd akik nem tudtak,most eljönni. :)
    Köszönöm mindenkinek ezt a csodás napot! <3

    VálaszTörlés
  14. De jó! :) Sajnálom nagyon, hogy nem tudtam menni végül.

    VálaszTörlés
  15. De jó lehetett! Olyan szívesen elmennék én is egy ilyenre, csak sajnos a környékemről nem igazán van blogger, BP sajna meg elég messze van :(

    VálaszTörlés
  16. Isteni volt megismerni Benneteket, nagyon köszönöm hogy találkozhattunk szombaton - még ha nem is töltöttem Veletek annyi időt, mint szerettem volna :(
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  17. Biztosan jó lehetett az a nap, jók lettek a képek, és annnnyira gyönyörű szép a körmöd! imádom!! :)

    VálaszTörlés
  18. Majd legközelebb remélem már én is benne lehetek a csapatban. Egy kicsit nagyon belepiszkított a levesbe a vizsgaidőszak+ZH hét kombó. :(

    VálaszTörlés
  19. Úgy látom jó volt a hangulat! :) Úgy sajnálom, hogy nem tudtam menni, de majd legközelebb hátha! :)

    VálaszTörlés
  20. Dejó így látni benneteket! :') Nagyon köszi a beszámolót, szuper olvasnivaló/képnézegető volt! :)

    VálaszTörlés
  21. Nagyon örülök, hogy megismerhettelek Titeket, várom a következő találkozót :) Ja és köszi a bókot :D Nő a májam, fotós vagyok, de fotogén sajnos nem :D

    VálaszTörlés
  22. én is sajnálom, hogy nem tudtam menni. :( :)

    VálaszTörlés
  23. Jézusom, de nem vagyok fotogén :D De nagyon jó volt veletek :3 :D Csak meg kellene tanulnom jó arcot vágni a fotókon :D

    VálaszTörlés
  24. Szuper lehetett, látom, Réka hozta a formáját :D Márciusban várunk a pápai talira! :)

    VálaszTörlés
  25. Ahh, annyira sajnálom, hogy nem lehettem ott, csodás napotok lehetett, így a képeket nézegetve!! :*

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.