2013. december 26., csütörtök

Karácsonyi bejegyzés – a feldíszített fák és kedvenc díszeim

Gondoltam, megmutatom Nektek a fákat, egészen konkrétan a szüleim fáját, ami minden évben élő fenyő, valamint az én két kis műfenyőmet, és leírom, miért is van nálunk két fa, ami ugye eléggé szokatlan.

Elsőként a szüleim fája, amely idén így néz ki:

Természetes fény

Vaku

Gyerekkoromban nagyon sokáig hosszú levelű fáink voltak, de néhány éve átálltunk a rövid levelűre, és ezzel könnyebb a dolgom, hiszen több mellékág van, így jobban eloszlathatók a díszek, csak arra kell vigyázni, hogy ne legyen túl nehéz egy-egy dísz a gyengébb ágacskáknak. Szerintem kb. 15 éve az én reszortom a fadíszítés, mert mindenki más csak nyűgnek érzi, én viszont kifejezetten élvezem, hogy évről évre más-más színkombinációt ötölhetek ki, és nagy örömmel végzem még a felső díszek létráról történő felhelyezését is, annak ellenére, hogy félek a létrákon. A hagyomány szerint amúgy a saját fámat 23-án elintézem, és így a 24-e már a szüleimével telhet, de idén a saját fák 25-ére maradtak, mivel 23-án is még munkanapom volt. 

Régebben volt már kék-ezüst, kék-arany, piros-arany, narancs-barna, arany-barna, rózsaszín-arany, aztán tavaly karácsonyra édesanyám 50 darab angyalkát kapott a fára keresztanyámtól. Nagy teljesítmény, mivel a szokásosnál jóval vékonyabb fonallal dolgozik az igényes kidolgozás érdekében, így nagy becsben tartjuk ezeket a kis csodákat. Tavaly óta tehát egy szín árnyalatai kerülnek csak a fára az angyalkák társaságában. Csúcsdíszünk soha nem volt, és nem is hiányzott, mert valahogy nem épült be a családi hagyományba.

Most pedig néhány kedvenc dísz következik; angyalkából több is, mert mindegyiknek más mintájú a szárnya és/vagy a szoknyája, valamint a szoknyahossza is.

Kis klasszikus harangszoknyájú

Télapó, aki már több mint 30 éve a családdal van, a háttérben lejjebb pedig az egyik Jézuska, merthogy belőle kettő is van. Az idei évben csodával határos módon kifelé néz a Mikulás, ugyanis ezek a díszek valahogy soha nem akarnak a megfelelő irányba állni, hanem sértődötten hátat fordítanak.

A csíkos dísz, amelyből volt jó pár, de mára már csak kb. 6-an vannak, mivel üvegdíszek lévén sajnos elkopott egy pár.

Gyöngyös szoknyás angyalka, mögötte egy szintén 40 év körüli csengővel és azonos korú üvegdísszel. Sajnos az egyik évben én gyilkoltam meg egy ilyen világos rózsaszín-havas csodát.

Nos, akkor jöjjenek az én fáim. Kettő, bizony, ugyanis alapvetően ezzel a kis fával voltam el évekig, és az angyalkák csücsültek rajta ezüsttel kombinálva. Idén már égősor és egyéb színek is jutottak rá, és a komódomon csücsül:

Van ott egy-két egyéb horgolt dísz is, gyertya, harang,
szív és gömb, mind-mind nagy becsben tartva.

Angyalka hullámos szélű szoknyával

Angyalka egyszerűbb szárnnyal

És az egyik kedvencem, a háttérben a saját készítésű órámmal

A másik fám pedig T.-nek köszönhetően lett, aki az első karácsonyunkkor lepett meg vele. Addig volt pár élő fám is a minike mellett, de nagyon megszerettem ezt a kis műfenyőt is, mert jól harmonizál az ezüstfenyő-szín a meleg árnyalatú díszekkel. Régebben arany-barna-ezüst volt a fa, de aztán néhány zöld, narancssárga és rózsaszín dísz is bekúszott melléjük a szüleim jóvoltából.


Néhány kedves dísz:

Plüssállatka, amelyet barátnőméktől kaptam, és jó pár éve mindig a fára kerül

OBI-ból származó, eredetileg a kocsiba szánt mackó

Bécsi karácsonyi vásárban zsákmányolt rugós angyalka, aki mindig a csúcs közelébe kerül

Barátnőmtől kapott angyaldísz, amely évek óta a csúcsdísz szerepét tölti be

Nos, választani nem tudnék, hogy melyik a legszebb, mert mindegyik fa más-más stílusú és színű, de mind kedves a szívemnek. Szerencsére a szüleim is elégedettek szoktak lenni az övékével, és csak néha reklamál valamelyik unoka, hiányolva a színkavalkádot.

Nektek milyen fátok van az idén? Színes, vagy egy-két színre fókuszál csak?

23 megjegyzés:

  1. Nagyon szép díszeid vannak :) és a karácsonyfák is gyönyörűek :)
    Nálunk mindig igazi fenyő van és piros és arany díszekkel díszítjük fel :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szépek a díszek. A vakus képen mennyire szép a fenyő színe :)

    Díjat kaptál tőle, puszi :) http://fashion-beauty-nails.blogspot.hu/2013/12/2-dij.html

    VálaszTörlés
  3. nagyon szépek a fák és a díszek is! :D

    VálaszTörlés
  4. nekünk fehér fánk van,mű :D
    gyerekként szerettem az igazi fát,de ma már elvből sem vennék!

    VálaszTörlés
  5. Mennyire szépek azok az angyalkák! Minden elismerésem érte a készítőnek. :) Szép a fák, nálunk is én szoktam díszíteni. :D

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szépek a fák, díszek, igazán hangulatos. :)
    Évek óta vegyes színű fánk van, de mindig van domináns színpáros. Piros - arany, vagy bronz - arany, a többi vegyes.
    Jövő évre tervezek lila-ezüst díszeket vásárolni.

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szépek a fák, díszek, igazán hangulatos. :)
    Nálunk vegyes színű a fa évek óta, de van domináns színpáros, általában piros-arany, vagy bronz-arany dísz van többségben.
    Jövőre lila-ezüst díszeket is készülök venni.

    VálaszTörlés
  8. Nálunk is én díszítem a fát, az Emberem nem nagyon szereti ezt a tevékenységet. Ő a fényfelelős, ő teszi fel a LED sort, de a díszeket én pakolászom fel. Rengeteg angyalkám van nekem is, olyan rugós, mint Neked, horgolt angyalkák is - minden évben veszek egy új angyalka díszt :-) Nálunk mindig színes a fa: soha nem szerettem az egyszínű fákat, inkább a színes, gyerekjátékokkal teleaggatott karácsonyfát szeretem. Minden díszítéskor örömmel, veszem elő a szívemnek kedves díszeket, üdvözlöm őket, hogy ismét nézegethetem őket néhány napig :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy látszik ez a LED sor felhelyezés férfi munka, mert azt nálunk is mindig apukám végzi :D A díszeket viszont mindig anyukámmal aggatjuk, nekünk van hozzá türelmünk :D És nálunk is mindig a színes fa a menő, másnál tetszik a kétszínű, de itthon a családi fészekben nem tudnék mást elképzelni :)

      Törlés
  9. Mesés prezentáció lett a karácsonyfákból és a díszekből, mind cuki nagyon! :)))
    Idén arany-ezüst volt a kiindulópont. Aztán arany-bronz-barna volt amikor el kezdtük díszíteni és ez a végére arany-kék-piros lett vagyis éljen az USA Karácsonykor! :D
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  10. Nagyon szépek a fák:)
    Mi egy ideje már műfenyőzünk, nincs szívem az igazihoz. Én az vörös díszeket részesítem előnybe, de 1-2 arany és rózsaszín is bekerült már közéjük:)

    VálaszTörlés
  11. Imádom ezt a posztot. Jò,hogy ilyen személyes, a legjobb, hogy téli van hagyománnyal a facsalád:-)

    VálaszTörlés
  12. Gyönyörű mind a három fa!A díszek is csodásak! Az angyalkás horgoltak a kedvenceim! <3 Nálunk minden évben tarka a fa, de nagyon gondolkodom rajta, hogy jövőre változtatni kéne egyet rajta. :) De annyi szép tarka díszünk van, ráadásul jóformán minden díszhez valamilyen emlékem fűződik, így szívem sem lenne lehagyni őket a fáról. Nálunk is van 30+ életkorú dísz. :)

    VálaszTörlés
  13. Gyönyörűséges a fátok O.O Nálunk most ezüst-lila plusz színes égősor :)

    VálaszTörlés
  14. gyönyörű fák:)
    Az ezüstfenyős annyiraszép, meg nem mondanám, hogy nem igazi:)
    A horgolt angyalkákat én is imádom, idén többet is kaptam, picikéket az egyik olvasómtól, a barátom nagymamájától meg egy gyönyörű nagy angyalt:)

    VálaszTörlés
  15. De gyönyörűek ezek a horgolt angyalkák! És csodaszép a fa, mindhárom :) Nekem főleg az utolsó tetszik ^^

    VálaszTörlés
  16. Nagyon szép lett a fátok. :) Én tegnap kaptam egy horgolt angyalkát a párom nagymamájától. :)

    VálaszTörlés
  17. Húúúúú nagyon szupik ezek a horgolt angyalkák!:D
    Nagyon szép a fátok!

    VálaszTörlés
  18. Meg nem mondtam volna, hogy ez a kis ezüstfenyő, műfenyő, ha a közeli képeket nem nézem! Nagyon szép lett, kíváncsi vagyok rá élőben is! *.* :))

    VálaszTörlés
  19. nagyon szép a fa :) tetszenek a díszek :)
    én is felraktam a karácsonyi képeket, ha érdekel x)

    beusmink.blogspot.hu

    VálaszTörlés
  20. Nálunk mindig tematikus a dekor,idén csak arany volt. :)

    VálaszTörlés
  21. Szépek a díszek, így a fák is :) Nálunk aranyszínben pompázott idén (is) a fa :) de persze van egy csomó régi díszünk, amik hasonlóan a tieitekhez jó pár évtizedet megéltek már :)

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.