2014. január 6., hétfő

Séta a múltba – 2012-es bejegyzések nyomában

Hihetetlen, de bizony mindjárt kétéves lesz a blog. Rengeteg dolog áll mögöttem, és remélhetőleg rengeteg izgalmas dolog is vár rám még ennek kapcsán. Nagyon sokat köszönhetek Nektek, kedves olvasók, hiszen Nélkületek ez a blog értelmetlen lenne. Itt vagytok, kommenteltek, visszajelzéseket adtok, és ezáltal alakul a blog is, az én hozzáállásom is, és remélhetőleg Számotokra is kellemes atmoszféra jön itt létre.

A közelgő születésnap alkalmából arra gondoltam, hogy a régebbi bejegyzések közül szemezgetnék Nektek egy-egy bejegyzésben, hiszen könnyen lehet, hogy aki most téved ide, vagy akár 2013-ban csatlakozott ehhez a kis közösséghez, az nem is nézte vissza a közel 600 bejegyzésnek akár a felét. A sorozat lezárultával tervben van kicsit más jellegű visszatekintés is, a mélypontok és a legnagyobb élmények válogatásával, ám még mindig gyűjtögetem a gondolatokat, és előfordulhat, hogy abból a témából is több bejegyzés születik majd.

No de lássuk, milyen érdekességek lelhetők fel a blog első hónapja során született bejegyzések között.

1. A legelső
Coastal Scents – 88 Original Palette – képek, színminták és vélemény


Bizony nálam a 88-as palettákkal indult a sminkmánia. Mára ugyan már csak egyikük van meg, de nagyon jó termékekről van szó, ha kísérletezgetni vágyik az ember. Jó pigmentáltság, bár a matt színek gyengébbek, végtelennek tűnő színválaszték, ugyanakkor a méretük miatt az ember lánya hajlamos hanyagolni őket kissé.

2. A totális szerelem
Coastal Scents Metal Mania 88-as paletta – képek, színminták és vélemény


Annyira, de annyira szép ez a paletta! Az Originalhoz képest még sokkal pigmentáltabb, hiszen csupa fényes színnel van tele, és bár főként natúr vonalon mozog, azért vannak itt lilák, zöldek, sőt kékek is. Azóta is nagy szeretettel gondolok vissza rá, és ha kisebb lenne és ezáltal kevésbé körülményes, valószínűleg nem adtam volna rajta túl.

3. A kevés szemüveges bejegyzések egyike
A szemüveg ereje


Bizony nem mindegy, hogy szemüveggel vagy anélkül sminkeljük-e magunkat, hiszen a szemüveg még a legerősebb szemsminket is szerényebbnek láttatja. És milyen hosszú volt itt a hajam! *.*

4. Az első nyereményjáték, na meg teszt, smink és randitippek
Essence Sun Club paletta – képek, vélemény, smink és nyereményjáték


Na, ez aztán az összetett bejegyzés! Van itt minden, és az a paletta is nagy kedvenc volt sokáig. Aztán a folyton újra vágyó énem miatt kiszavazódott, de ez már csak így megy nálam.

5. Egy újabb 88-as
Coastal Scents – 88 Ultra Shimmer Palette – képek, színminták és vélemény


Bizony, egy újabb, amely még most is a fiókomban csücsül, bár a méret továbbra is gondot jelet nálam. Amúgy jó tudni, hogy lassan két éve használom a „színminta” szót a 'swatch' helyett. Szerintem jól leírja a lényeget, és még írott szövegben sem okoz gondot a ragozása. Jut eszembe, gondolkoztam már helyesírási tippes bejegyzéseken is, mert úgy látom, sokaknak jönne jól egy-két kiragadott példa és magyarázat. Mit szólnátok hozzá?

Nos, volt ismeretlen a kiemelt bejegyzések között? Készüljetek, mert sokrészes sorozat várható, hiszen immár 24. hónapja írom a blogot az internet e barátságos szegletében. :-)

28 megjegyzés:

  1. Te jó ég, ezek a hajszínek mennyire más karaktert adnak az arcodnak! :)))))))))))) Tervezed újra ebbe az irányba elvinni a hajfestést, vagy maradsz a jelenleginél?
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hihi, igazából most is ilyen, csak hamvasabb. Volt egy világosabb időszakom, de azt mindig megbánom, mert roncsolja a hajat rendesen, aztán jön ez a középszőke, ami mindig olyanra sikerül, amilyennek a hajam éppen jónak látja :-)

      Törlés
  2. Hű ez a sok szép 88-as paletta! :-)
    Ismerősek voltak ezek a bejegyzések, azt hiszem épp akkor fedeztem fel a blogod, amikor ezek felkerültek. Azóta is erősen gondolkodom egy beszerzésén (a kis hamisakat eladtam), de pont amiatt nem vagyok meggyőzve, amit Te is említesz, hogy a méret bizony bezavar a paletta kihasználásába...
    A helyesírási tippes bejegyzés részemről jöhet! A színminta szót én is szívesebben használom a swatch helyett, de olyan sok más szó van, ami annyira elterjedt a beauty/blogvilágban, hogy észre sem vesszük már, hogy nem beszélünk/írunk szépen magyarul.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, a te megjegyzéseid is ott vannak, eszméletlen, hogy mennyire régóta követjük már egymás blogját! A 88-asokat nagyon tudom ajánlani, ha elég sok a helyed, meg ha nem félsz, hogy használat közben leverik a cicák, de a Coastal Scents már 12-es kis palettákat is árul szuper színösszeállításokban :-) A magyar kifejezések ritkasága pedig egyrészt természetes, hiszen sok minden külföldről jön be a szépségvilágba, másrészt viszont jó lenne kis odafigyeléssel ellensúlyozni :-)

      Törlés
  3. A Metal Mania must have darab lesz, érzem... na majd ha sok pénzem lesz :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, az egy csodálatos paletta, de ha nem akarsz csupa csillogósat, a Mirage is tökéletes választás lehet :-)

      Törlés
  4. Nagyon jól áll a hosszabb haj, meg az a hajszín,tényleg egész más karakterű tőle az arcod!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. Igazából elvileg mindig ugyanolyan, csak mindig máshogy sikerül mégis. A növesztés pedig új projekt lesz, néhány hét múlva kezdem :-)

      Törlés
  5. Milyen jól áll ez a göndör haj! Mostanában nem csinálsz ilyen frizurát? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mostanában nem szokott rá időm lenni, illetve rövidebb hajból kissé babás hatása lesz, amihez nem mindig van kedvem. Így is extrém sokszor kapom meg a „cuki” jelzőt :-D

      Törlés
  6. .a helyesirasos bejegyzesnek en nagyon orulnek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már kint is van az első, és hát... Nagyon érdekelnek a reakciók :-D

      Törlés
  7. És hogy hogy levágattad a hajad? De itt a színe is más nem? Varom a további posztokat, izgalmas nagyon: )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, ha ilyen hosszú, akkor göndörítés nélkül úgy néz ki, mint akit lenyalt a tehén... A színe pedig elvileg ugyanaz, csak néha vörösbe hajlik, néha meg nem...

      Törlés
  8. Nekem is csak azért nincs ilyen nagy palettám, mert nem tudom hová eltenni őket, pedig annyira de annyira gyönyörűek, hogy már szinte fáj a hiányuk :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Abszolút tudom ajánlani helyettük a Coastal Scents 12-es palettáit, mert ugyanolyan minőségű, csodás színekből vannak, és sokkal kezelhetőbbek :-)

      Törlés
  9. Tényleg nagyon jól állt a hosszabb haj. :) Hirtelen nem is tudnék mondani más bloggert itthonról, aki ilyen rövid idő alatt ennyit fejlődött volna mint te. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, hát köszi, de csak akkor állt jól, ha be volt lőve, ha pedig nem volt ár időm, rettenetesen lelapult mindig :-( Amúgy pedig remélem, hogy fejlődtem, és fogok is még, mert azért még van hova. :-)

      Törlés
  10. Olyan jó a hajad :) Én is meglehetősen a kezdetektől olvastam a blogodat :) Amúgy a 88-as paletta nekem is csak a mérete miatt nem kéne, mert tényleg nem valami praktikus sajna :\

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. :-) Igen, már nagyon régóta láthatók nálam a megjegyzéseid, aminek nagyon örülök, az egyik legaktívabb olvasóm vagy, az biztos. A CS paletták alternatívájának pedig ott vannak a kis, 12-es palettáik. Jól kezelhető a méretük, és eszméletlen színösszeállításokban kaphatók :-)

      Törlés
  11. Nagyon tetszik a hajad ezeken a képeken! :)
    Kb.fél éve olvasom a blogodat, de jelentem mikor rád bukkantam visszaolvastam mind az összes bejegyzésed! :D
    És igen, én szeretnék egy helyesírásos bejegyzést! (szerintem nekem se ártana)
    Puszi :-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :-) Külön örülök, hogy visszaolvasgattad a régieket is, mert azért van ott is sok hasznos dolog. A helyesírásos bejegyzés pedig már kint is van, remélem, jó fogadtatása lesz. :-) Puszi :-)

      Törlés
  12. Jó volt ez a kis visszatekintő! Boldog blogszülinapot így előre is! :) A én kicsikém is holnap lesz 3 éves.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eszméletlen, hogy Te is milyen régóta blogolsz már! Köszönöm a blog nevében is :-)

      Törlés
  13. Nagyon szép vagy! :)
    Nekem is volt egy hasonló palettám, de tesómnál landolt. Nem sminkelek! :( :)
    Gratulálok a 24 hónaphoz és nagyon sokat kívánok még neked! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, hát köszönöm... Remélem, a testvérednél jó gazdára talált a paletta. Egyébként melyik volt meg Neked? A gratulációt is köszönöm, és remélem, még sokáig megmaradhat ez a kis internetszeglet :-)

      Törlés
  14. Én is gratulálok a 2 évhez, még nagyon sokszor ennyit kívánok! Kb 1,5 éve olvaslak rendszeresen, de utólagosan is elolvastam mindent. :) És csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz: nagyon jól állt a kicsit hosszabb haj. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, és azt is, hogy az olvasóm vagy már jó ideje! A hosszabb hajra tett voksokat jegyzem, és növesztésbe kezdek hamarosan, ugyanis a témához kapcsolódó termékekre tettem szert nemrég. Holnap megmutatom őket bejegyzésben :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.