2014. május 29., csütörtök

Urban Decay Naked vs. Makeup Revolution Iconic 1 – egy újabb hasonmásos összecsapás

A mai bejegyzésben kiderül, vajon hogyan sikerült a másolási projekt az Iconic 1 paletta esetében. 


A csomagolás ugyanolyan alap, mint a többi palettánál, de ez nem is baj, mert a lényeg, hogy erős, így nyugodt szívvel táskába dobható a paletta, nem kell aggódnunk az eltörésük miatt. A tükör mondjuk nem lenne rossz benne, főleg, hogy olyan szögben tudjuk beállítani a tetejét, ahogyan csak tetszik, míg a Naked palettáé, hiába van benne tükör, hátranyaklik. Jó lett volna a kettő közötti, a Sleek palettákhoz hasonló megoldást keresni inkább, de ez egy mini kompakt tükör táskába dobásával már nem probléma.

Így néz ki a Nagy Testvérrel:





A színminták esetében a megszokott módon egy természetes fényben és egy vakuval készült kép következik, egy kis véleménynyilvánítással együtt.

Virgin: bár az eredeti sem egy pigmentbánya, a másolat még ennél is gyengébb, és ráadásul az árnyalat is eltér.


Sin: szintén gyengébben pigmentált, viszont árnyalatában az eredetihez közel álló szín.


Naked: kifejezetten gyenge, árnyalatában is eltérő, pigmentáltságban pedig erősen elmaradó szín.


Sidecar: bár a szemcsés fajta miatt az eredeti is porol rendesen, a második még jobban, és ráadásul a pigmentáltsága sem az igazi, így erőteljes építgetésre van szükség.


Buck: szintén gyenge és az eredetinél világosabb árnyalat, bár satírozószín lévén ez nem akkora tragédia.


Half Baked: bár a metálos színeket elvileg könnyű lemásolni, ez a szín valahogy mindegyik koppintásnál kifogott az alkotókon. A metálossal ellentétben inkább csak szaténos, szerény kis aranyat kapunk.


Smog: világosabb és gyengébb, mint az eredeti, így jóval több építgetésre van szükség.


Darkhorse: az eredetinél egy leheletnyivel hidegebb árnyalat, amely pigmentáltságban végre megközelíti az eredetit.


Toasted: kicsit világosabb és kevésbé metálos, mint az eredeti, de a pigmentáltsága rendben van.


Hustle: az eredetivel ellentétben hiányzik belőle a rózsaszínes beütés, és inkább csak sima barnát kapunk, a pigmentáltság azonban kiváló.


Creep: jól sikerült másolat, csak egy picivel marad le pigmentáltság terén az eredetitől.


Gunmetal: ismét egy olyan másolatpaletta, amely esetében ez a szín gyenge lett. Az árnyalat hasonlít, de míg az eredetiből egy ecsetmártásnyit láthattok itt eldolgozva, addig a másolatból négy adag után is gyengébb szín látszik csak.


Valahogy furának érzem ezt a dolgot, mert az Iconic 3 paletta sokkal jobban sikerült lett, itt meg azért akadnak gondok jócskán... Még arra tudok gondolni, hogy esetleg bejáratás kellene a MUR termékének, mert előfordul, hogy egy-egy paletta festékeinek felső rétege még kemény, és néhány használat után érjük csak el a jól eldolgozható, kellemesen pigmentált részt. Nem tudom, mindenesetre megdöbbentő volt számomra ez a sok baj. Ennél a Coastal Scents palettája ezerszer jobb minőséget nyújt (link alább).

Egyéb párbajok:
Urban Decay Naked vs. Make Up Academy Undressed
Urban Decay Naked vs. Coastal Scents Revealed

Nektek hogy tetszik? Megvan akár az eredeti, akár valamelyik utánzat Nektek?

9 megjegyzés:

  1. Ez meglepett :O Majd készítesz egy olyat, hogy MUA MUR ? Mert arra például nagyon kíváncsi lennék, hogy például a Naked 2-nél ezek között mekkora a különbség :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos már nincsenek meg a MUA palettáim, és hamarosan a MUR-októl is megválok majd, mert ezeket kizárólag tesztelésre szoktam beszerezni, de a régi teszt alapján ki merem jelenteni, hogy a Naked esetében a MUA volt jobb, holnap pedig megmutatom az Iconic 2-t is, hogy kiderüljön, az hogyan teljesít :-)

      Törlés
  2. Az a Gunmetal szín nagyon szépséges :) És még metál is :) Nem fogom a hasonmást megvenni, végül is ezek után hasonmásnak sem nevezném :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, ez most egy nem jól sikerült dolog volt a részükről... Még arra tudok gondolni, hogy egy idő után pigmentáltabb rétegekhez lehet hozzájutni, hogy a teteje valahogy ki van száradva, de a másik kettő már elsőre jól teljesített, szóval nem igazán értem...

      Törlés
  3. Hát ez annyira nem meggyőző....
    Pedig épp gondolkodtam, hogy ha nagyon megfogyatkozik a MUA palettám, akkor ilyet veszek pótlásként, de ezek után nem valószínű...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, én sem ajánlom, a 2-es és a 3-as teljesen rendben van, de az 1-es engem nem győzött meg... Viszont a másik kettőnél szerintem jobban a MUR termékei, mint a MUA-félék :-)

      Törlés
  4. :O hát most szomorkodok. :( Szerettem volna beszerezni ezt a MUR palettát. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, de nincs veszve semmi, mert a MUA Undressed-del még megvigasztalhatod magad, és ott még az a veszély sem áll fenn, hogy az ecsettel másik színbe is belenyúlsz, miközben az egyiket szeretnéd kihalászni :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.