2014. december 5., péntek

Első nyomdázásom – Orly, Essence és MoYou London

Sokáig ellenálltam, mondván, hogy nekem nincs szükségem a nyomdázásra, de aztán annyi szép alkotást láttam, no meg annyian beszéltek nekem lelkesen a témáról, hogy végül úgy éreztem, nekem is érdemes lenne megpróbálnom, és miért ne menne. Aztán pedig voltam olyan szerencsés, hogy a blogtalálkozónkon enyém lett Zsóka egyik nyomdalemeze, plusz mellé az Orly Oui lakkja, így gondoltam, különleges köszönetmondásként együtt fel is avatom őket.

Az Oui kétségtelenül a világ egyik legszebb lakkja, az ősz minden színével, és már azóta vágytam rá, hogy megláttam Reninél egy körömlakkos kihívásos bejegyzésben, bár nála sokkal hidegebbnek látszott, mint amilyen rajtam volt. Az említett nyomdalemez pedig a MoYou Pro 08-as palettája, amelynek a mintáit mind-mind nagyon a magaménak érzem. A sokszínű csodalakk mellé a kedvenc őszi körömlakkok között már említett Essence Chic Reloaded-ot választottam társul, és egy metálbarack Avon lakkal alkottam meg rá a mintát.


Kezdésnek a bal alsó sarokban látható rózsamintára szavaztam

Na persze az Essence lakk az enyhe duokrómságát jól rejtegette, mert természetes fényben szinte mindig csak a hideg-kékes oldalát mutatta meg, ezért képáradat következik, ugyanis mindenféle fényviszonyban, szinte a lakás összes helyiségében igyekeztem lencsevégre kapni azért, hogy azt az arcát is lássátok, amelyik jól passzolt az Oui melegségéhez.








Azt hiszem, a képek mennyisége is jól mutatja, mennyire odavoltam ezért a maniért, és kissé fájó szívvel is nézem most vissza a képeket, de hajtott a kíváncsiság, így mostanra már egy másik nyomdázott manikűr van a körmeimen, amely ugyanezzel a lemezzel, valamint egy régebbi találkozón zsákmányolt China Glaze lakkal készült. Nemsokára azt is megmutatom Nektek, Zsókának pedig innen is köszönöm ezeket a nagyszerű cserebere-dolgokat. Jó helyre kerültek, mert már most odáig vagyok értük.

Ti hogy álltok a nyomdázással? Jöhet vagy mehet? Netán megvan a manikűrben szereplő valamelyik termék Nektek?

37 megjegyzés:

  1. Nagyon nagyon szépséges! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, úgy örülök, hogy Neked is tetszik, mert a te manikűrjeidért is oda szoktam lenni :-)

      Törlés
  2. Nagyon örülök, hogy nálad otthonra találtak - én sajnos valahogy nem jutottam el odáig, hogy használjam őket. Én is köszönöm a csereberés dolgokat, szerintem az egyik gyűrűt ma fel is avatom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálam nagyon jó helyük van, az biztos, folyamatos szeretés és nézegetés alatt állnak :-) Örülök, hogy Te is találtál magadnak hasznos dolgokat a cserebere során, örültem, hogy jól sikerült az is :-)

      Törlés
  3. Nagyon ügyi, nyomdázz csak bátran :) szép lett a manikűr...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, hát köszönöm, Tőled ez nagyon nagy elismerés :-)

      Törlés
  4. Nagyon szép manikűr lett, szuper, hogy elkezdtél Te is nyomdázni! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy Neked is tetszik, hiszen többek között a Te manikűrjeid voltak rám olyan nagy hatással, hogy megjöjjön a kedvem hozzá :-)

      Törlés
    2. Ó ez igazán hízelgő!
      Én pedig e manikűrödből inspirálódtam, hasonló készült a hétvégére nálam is :D

      Törlés
  5. Metálbarack...az új kedvenc szavam! :DDD
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  6. Szia!

    Nagyon szép!
    Én a napokban kezdtem nyomdázni, nem sikerült még. De majd fog. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm, és remélem, Neked is mielőbb sikerül majd. Nekem is elég sok próbálkozásba telt, mire a teljes minta szépen felkerült a nyomdapárnára, a nem jól sikerültek pedig papíron végezték, de még így is megvolt egy óra alatt az egész procedúra. Szóval kitartást, és nyugodtan alkalmazd Te is ezt a módszert, nagyon hasznos :-)

      Törlés
  7. Nagyon tetszenek az ilyen nyomdalemezek, mert hihetetlen mennyire aprólékos mintákat lehet vele csinálni!:) Nagyon tetszenek a körmeid, jól választottad meg a színeket. Viszont ahogy a nyomdalemezről néztem a képet eszembe jutott, hogy a legalsó sorban jobbról a harmadik mennyire jól nézne már ki mondjuk fehér alapon feketével. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Háhá, ez vicces, mert bár nem fehér alapon, de feketével éppen az a minta van rajtam, és azt fogom következőként megmutatni :-D Remélem, tetszeni fog így is, mert eléggé messze áll a fehértől az alapszín...

      Örülök, hogy ez a bordós mani tetszett, és remélem, a továbbiak is elnyerik majd a tetszésedet, a nyomdalemezek pedig bizony jó dolgok az egyébként nem annyira ügyeseknek vagy türelmeseknek is, én is nagyon élvezem :-)

      Törlés
  8. Gyönyörű nyomdázás,nagyon tetszik :) Moyou lemezem egy darab van, de nem ő lesz az utolsó azt hiszem, vele nagyon egyszerű a nyomdázás :) Ez az Orly lakk...... meg csodás!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy Neked is tetszik :-) A MoYou lemezek egyébként valóban jók, de nekem van egy még nagyobb kedvencem, amelyről majd írni is szeretnék egy bejegyzést a közeljövőben :-)

      Törlés
  9. Szép a mani, a poszt elején lévő csoportképek pedig nagyon hangulatosak! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik, és hogy a csoportképeket is jónak találod, mert nekem is kedvenceim, ugyanis termékfotók az otthonom egyik legkedvesebb szegletében készülnek, a mozaikképek pedig összefoglalják a bejegyzések lényegét :-)

      Törlés
  10. Csodaszép lett, az Orly lakk pedig gyönyörű :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az Orly bizony elrabolta a szívemet, és bár eléggé őszi lakk, szerintem hamarosan ismét felbukkan majd egy manikűrben :-)

      Törlés
  11. Nagyon szép lett! :) Mit nem adtam volna érte, hogy az első nyomdázásom ilyen szép legyen. :D Bár én essence lemezekkel kezdtem és sajnos azok nem ilyen jók. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na igen, az Essence azért nem ugyanaz a minőség, de még a MoYou-nál is van könnyebben kezelhető termék, majd írok róla hamarosan :-)

      Törlés
  12. Ügyi! ^^ örülök, hogy Te is elkezdtél nyomdázni, mert csudajó móka! És nagyon rá lehet kattanni, ügye? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hajjaj, a kattanás olyannyira megvan, hogy legszívesebben kétnaponta átfesteném a körmeimet, pedig eddig volt, hogy egy hétig is elnézegettem rajtuk ugyanazt a lakkozást :-D

      Törlés
  13. Tényleg szép lett és jól is sikerült már elsőre!! Ez a paletta nagyon szép és jól kihasználható. Á, én még nem nyomdázgatok, otthon nincs nagyon időm, kb. fél óra van a manikűre is. Pedig nagyon tetszenek a nyomdázott manik, a minták és színek világa végtelen :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért jó néhányszor az alátétként szolgáló papíron végezte a minta, mielőtt a körmömre került volna, de még így is örültem, hogy viszonylag hamar elkészült a manikűr :-) Amúgy viszont valóban kicsit időigényesebb, fél óra helyett egy órát kell így rászánnom a lakkozásra, de remélhetőleg ez még fog csökkenni :-)

      Törlés
  14. Ez nagyon jó lett! :) Csak így tovább! :)

    VálaszTörlés
  15. Ó, nekem is ez volt az első nyomdalemezem! 😉

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.