2016. február 25., csütörtök

Colors by Llarowe Berry Gem – elvarázsolt teljesen



Sok, a Nailland kínálatában kapható márkát régóta ismerek és szeretek már, van viszont néhány, amely nem igazán varázsol el. Nem is baj, hiszen így eggyel kevesebb márka csábít vásárlásra, nem igaz? A Colors by Llarowe is ezen márkák közé tartozott nálam sokáig, aztán viszont megtört a jég. Három lakk landolt a kosaramban tőlük, és mindjárt kiderül, hogy miért.

A választottaim az In the Navy, a Berry Gem és a Scattered Sun Flare. Az első a neve miatt, hiszen ahogyan már Facebookon is említettem, nagyon szeretem a Village People azonos című dalát, a második és a harmadik pedig az egyedisége miatt. Eleve is nagyon tetszenek azok a holohatású lakkok, amelyekben csavarként pelyhek is találhatók. Ilyen a már a blogon is bemutatott ILNP Shoreline és Timeless Vow, és ugyanezen okból vásároltam meg a szintén ILNP Mountain View-t. Csodás plusz dimenzióval egészítik ki a pelyhek ezeket a lakkokat, még ha csak a szabadban, borús időben válnak is láthatóvá igazán. No és ezen a vonalon mozog mindkét Nailland-exkluzív, Lakkomlakkom Edinával együttműködésben készült lakk is, így nem volt kérdés, hogy megrendelem őket magamnak.

Közülük elsőként a Berry Gem került sorra, rögtön kétszer egymás után, ugyanis az első alkalommal nem voltam elégedett a körömformámmal, és mindenképpen látni szerettem volna teljes szépségében. No meg viselni is nagyon szerettem, hiszen a ruhatáram nagy részéhez jól illik ez a lila szépség.

A képek kétféle ISO-beállítású szórt fényben, vakuval, majd kétféle ISO-beállítású napfényben készültek.






A lineáris holohatás annyira jól látható, hogy valóban nehéz bárkinek is megmutatni a benne rejlő pelyheket, ugyanis még a legborúsabb időben is nekiáll szikrázni ez a csodalakk. Nálam ez persze nem jelent problémát, hiszen szerintem holohatásból sosem elég.



Az alábbi, ellenfényben készült képen azért Ti is megláthatjátok azokat a csodás pelyheket:


Mivel ez volt az első találkozásom a márkával, kicsit izgultam, hogy milyen minőségről is van szó. Nos, azt kell mondjam, tökéletesről. Az ecset egyszerű, semmi extra, mégis tökéletesen követhető vele a mosolyvonal, az állaga pedig pont megfelelő ahhoz, hogy ne ússzon lakkban a körömágybőrünk. Számomra különösen fontos ez, hiszen a sokak által bevált trükkök nem működnek, és a bőröm nem engedi a lakkot, bármivel próbálkozom is. Emellett pedig két réteg is elég belőle a tökéletes fedéshez, és alap- és fedőlakkal simán bírja az egyhetes viselési időt, ami még a legnagyobb márkáknál is ritka.

Tőlem tehát csillagos ötöst kapott ez a lakk, és gratulálok Edinának, mert igazán egyedi és csajos színt alkotott meg az együttműködés keretében. Alig várom, hogy a Scattered Sun Flare is sorra kerüljön nálam, de az In the Navy is hamarosan szerepelni fog a blogon biztosan, hiszen kíváncsi vagyok, hogy ez a csodás minőség általánosan igaz-e a márkára.


A Berry Gemet ide kattintva szerezhetitek be a Nailland kínálatából.

Nektek hogy tetszik? No és hogyan álltok a pelyhes hatáshoz?

6 megjegyzés:

  1. Nekem tetszenek az ilyen lakkok, maximum a színekkel kapcsolatban vannak kifogásolnivalóim. :D Például ez a szín nekem olyan tetszik is meg nem is. Magamon biztosan nem tudnám elviselni, de rajtad jól mutat és tetszik is. :D Nekem most a Colour Alike 517-es gyönyörű zöld árnyalata a nagy szerelmem, amit a hétvégén szereztem be. :D Ha van kedved nézz be hozzám, hogy miket szereztem be még mellette. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, sokat számít az is, hogy ki milyen színeket szeret amúgy viselni, és én is sok lakkal vagyok úgy, hogy máson tetszik, de én nem szeretném viselni.

      Megnéztem, és valóban csodaszép az 517-es CA, nem semmi! Nehéz igazán szép zöldet találni bárhol is, ez viszont akár egy Szent Patrik-napi manikűrhöz is tökéletes lenne. A zsákmányodat pedig mindjárt megsasolom, köszönöm a tippet :-)

      Törlés
  2. Annyira örülök, hogy tetszik neked és köszönöm szépen a gratulációt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg nagyon nagy dolog, és örülök, hogy ilyen sikereket érsz el :-)

      Törlés
  3. Nekem tetszik a szín, de jobban örültem volna, ha a holo nem nyomja el a pelyheket, de hát mindenki kedvére nem lehet tenni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ebben igazad van, kicsit kár, hogy ennyire rejtőzködnek azok a pelyhek. A kommented kapcsán fontolgatom, hogy felkenek egy hasonló lilát, és egy külön pelyhes lakkal kombinálom majd, hiszen a duokróm Chanellal is kifejezetten jól mutatott :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.