2017. március 6., hétfő

Márciusi Müller-szerzemények – fotózási kellékek és nem tervezett körömlakkbeszerzés

Pénteken a Müller Drogéria Magyarország helyi üzletében jártam, és sok mindent beszereztem annak ellenére, hogy csak születésnapi ajándékért ugrottam be. Végül ajándékra nem tettem szert, ellenben sok minden másra igen, úgyhogy lássuk, mik landoltak a kosaramban.

Először is rengeteg olyan díszre és tárgyra tettem szert, amelyeket az Instagram-képeimhez tervezek felhasználni. Akik azon a felületen is követnek, bizonyára észrevették már, hogy szeretem a termékek jól látható, nem túlvilágosított fotóit cuki kiegészítőkkel kombinálni, kiemelve, ugyanakkor nem elnyomva az adott termék szépségét. Nos, kékből, narancssárgából és zöldből mindig is hiányom volt, és az alábbi, tavaszias fafigurákkal az utóbbi kettő problémája megoldódott. Csomagonként 475 Ft-ot fizettem értük.


Beszereztem néhány műnövényt is, mivel meglepően szépen kivitelezettek, és nem első látásra rí le róluk, hogy nem igaziak. Ez a nagyobb fajta 630 Ft-ba került.


Az alább látható két kisebb 675 Ft/db áron volt kapható. Volt még kövirózsát formázó is, de az kevésbé volt szép, ezért a polcon hagytam.


Semmi szükségem nem volt még egy mécsestartóra, de megint elcsábított ez a kivitel, mivel a bele helyezett mécses fénye szépen átvilágítja a mintáját. 1190 Ft volt az ára.


Két Catrice korrektort is beszereztem, mert ha minden igaz, ez a szín lesz jó mind számomra, mind az egyik barátnőmnek a szem alatti karikák eltakarására. Jó lenne, ha beválna, mert a Maybelline korrektorok azért jóval többe kerülnek. A folyékony Camouflage ára 1155 Ft/db.


A nem tervezett körömlakkbeszerzés keretében három Essence Out of Space Stories lakkra tettem szert, többek között a nevük miatt, merthogy mindegyiküket a Star Trek ihlette. Ez a három szín ugyanakkor várhatóan jól is fog állni, és mindháromban fellelhető holografikus hatás. Mára terveztem volna a felkenésüket, de ez végül holnapra marad, úgyhogy érdemes lesz figyelni az Instagram-fiókomat, mert ott megmutatom majd őket. Az áruk 745 Ft/db volt, a nevük pedig az alábbi kép alapján elölről Schrödinger felé haladva We Will Spock You!, Beam Me Up! és 1000 Light Years Away.




Az alábbi, cinkből készült kis táblák remek ajtódíszek lesznek, de valószínűleg Instagram-fotókon is feltűnnek majd kellékként. Mármint csak az egyikük, mert a megvásárolt háromból kettő Édesanyámé, illetve Keresztanyámé lesz majd. Az áruk 160 Ft/db.


Kosárkákat is beszereztem, mert egyrészt a videókhoz is hasznosak lesznek (sőt, lehet, hogy fotós kellékként is visszatérnek majd), másrészt a húsvéti tojások mutatós elrendezésére is kiválóak. Mind a szögletes, mind a kerek kivitel ára 625 Ft/db volt. 



Kíváncsiságból egy Essence pirosítópalettát is megvettem, mivel eddig leginkább csak a limitált pirosítóik váltak be, ez viszont nagyon biztatóan néz ki. Mindkét árnyalat vonzó volt a számomra, de végül a rózsaszín változat mellett döntöttem, amelynek neve Play It Pink (a barackosé egyébként Play It Peach). Az ára 1495 Ft volt. Ha szeretnétek róla tesztet olvasni, akkor kérlek, jelezzétek megjegyzésben.




Fülbevalóra is annyi szükségem van, mint körömlakkra, ugyanakkor ez a bohókás, mutatós, mégsem nehéz Rossetti darab elbűvölt, és az ára sem volt húzós, mivel mindössze 995 Ft volt.



Végül a kétségbeesett keresgélést megelőzendő beszereztem két kokárdát is a közelgő nemzeti ünnepre. 115 Ft/db.


Ez lett tehát a nem tervezett vásárolgatásból, de úgy érzem, viszonylag a hasznos határon belül maradtam, és hősiesen a polcon hagytam mind az Essence kollekció további körömlakkjait, mind a pirosítópaletta párját. Így aztán lett néhány új termék, amelyet bemutathatok a blogon, valamint a képek összképét javító apróságoknak is nagyon örülök.

Ti miket szereztetek be mostanában a drogériák polcairól?

5 megjegyzés:

  1. Nem is értem, miért veszel fotózási kellékeket, épp elég, ha a cica szerepel mindegyik képen! :D

    VálaszTörlés
  2. Az Essence paletta annyira nem hoz lázba, de kíváncsi lennék a véleményedre a Catrice Liquid Camouflage-zsal kapcsolatban.

    VálaszTörlés
  3. Hasznos kis poszt volt egyébként. :) Az essence pirosító érdekelne. De lehet hogy ha esélyem lesz megnézni az összerakható palettákat,akkor abból válogatok majd barackos és pinkes színt egyaránt.😊

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jókat vettél! És hát igen, minek a kellékek, ha van egy ilyen gyönyörű cicád? :D
    Én mostanában Rossmannban voltam, és durván "belecsaptam a lecsóba" :O
    Történt ugyanis, hogy valahol olvastam róla, hogy némelyik Rossmannban van Makeup Revolution állvány. Végre találtam is egyet (sajna ami a közelben van, ott nincs), így hát elmentem megnézni. Persze, ha már ott voltam, jött is velem pár dolog. :) Az egyik egy Vivid Shimmer Brick bronzosító, radiant árnyalatban, ami annyira, gyönyörűűű (szerelmes lettem bele). :) Aztán vettem még egy Iconic Pro rúzst Looking Ahead színben, és itt mindjárt elő is jött a drogériás elérhetőség előnye, mert élőben látni, és kipróbálni, bármilyen swatch-nál többet ér. A harmadik MUR termék természetesen egy szemhéjpúder paletta, mégpedig a New-Trals vs Neutrals, ami a maga pirosas, barackos, matt színeivel igazi hiánypótló nálam. Ezen kívül velem tartott még egy Maybelline Color Tattoo Pink Gold árnyalatban, mert még sosem próbáltam ilyet. Viszont, itt még (viszonylag) visszafogottnak gondoltam magamat, majd észrevettem a Crystal Nails állványt, és hogy éppen kiárusítják a lakkokat. Nem bírtam ellenállni a 319 forintos árnak, és rögtön vettem vagy ötöt. :O
    Azt hiszem, most egy ideig nem megyek drogéria közelébe...

    Kokárdám nekem Róth Anikótól van, aki gyönyörűséges holmikat tervez.
    https://www.designbyrothaniko.com/webshop/kiegeszito/alternativ-kokarda-honapok-kollekcio-marcius-huszarlany

    VálaszTörlés
  5. Szia,
    Kiváncsian várom a Catrice korrektorról a véleményed. Éppen váltani készülök, mert a mostani (Essence) jól fed, szeretem, de ha kint fúj a szél és könnyezik a szemem, akkor a szemem alatt fura dolgok történnek :)) És a Catrice (ha minden igaz) akkor vizálló :)

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.