Hihetetlen, de bizony a mai napon ünnepli hatodik születésnapját a blog. Mégsem rendeltem tűzijátékot, és dobpergés sincsen, hanem csak a tücskök hangja hallatszik a kopár szik sarján. Bizony, ez a mai bejegyzés irodalmi utalásoktól sem mentes, mert valahogy kissé költői hangulatban vagyok mostanság. Néhányan talán észrevettétek, hogy kissé háttérbe szorult a blogírás nálam, és leginkább csak Instagramon és Youtube-on vagyok aktív, és erre jó okom van (volt). Sajnos az életem bizonyos szegmensei nem úgy alakulnak, ahogyan én azt szeretném, és ezért előtérbe került a család, az állatkák és úgy általában véve a nyugodtabb hétköznapok.
Van az úgy, hogy az embernek nincs lelki ereje a másokkal való kapcsolattartásra. Nem azért, mert nem fontos számára a másik ember, hanem mert visszahúzódik a csigaházába, és erőt gyűjt, hogy újult erővel vesse bele magát az életbe és annak egyik legfontosabb részébe, a barátságokba is. Ti pedig olyanok vagytok számomra, mint a barátok. Nagy szeretettel gondolok Rátok, szívesen írok Nektek, szeretem ajándékokkal is kifejezni, hogy mennyire fontosak vagytok a számomra, az elmúlt időszak mégsem kedvezett annak, hogy kapcsolatot tartsak Veletek. Ennek ellenére folyamatosan a gondolataimban jártatok, ezt tudnotok kell. A hullámvölgynek még nincsen vége, de már látom a kiutat, így hamarosan a szószátyárságom és vele együtt a bejegyzések is visszatérnek majd.
Hiába a rossz időszak azonban, hiszen a blogszületésnapok részben visszatekintésből, részben tervek előrevetítéséből szoktak állni nálam, így egy kissé kitérek arra, hogy mi is várható nálam a jövőben. Az átmeneti visszavonultság alatt töretlenül fotóztam a blogra, teszteltem az újabb termékeket, valamint sminkeket is rendszeresen készítettem, így az agyi hardveremen már sok-sok ötlet készen áll arra, hogy bejegyzésként kapjon formát. Ígérni nem merek semmit, vigaszul ugyanakkor figyelmetekbe ajánlom egyrészről a Youtube-csatornát, ahol idén eddig egészen rendszeresen sikerült jelentkeznem, és reményeim szerint ez így is folytatódik majd, másrészről pedig az Instagram-fiókomat. Az utóbbin nemrégiben kezdtem el használni az Insta Story funkciót, amelynek segítségével akciókra hívom fel a figyelmet, a napi sminkem részleteit ismertetem, színmintákkal szolgálok, valamint az állatkákból is a szokásosnál nagyobb adagot kaphattok.
Köszönöm, hogy ha továbbra is itt vagytok velem, és kitartotok mellettem, és ígérem, hamarosan ismét sok-sok tartalommal hálálom ezt meg Nektek.

Annyira meg tudlak érteni, tavaly hasonló okok miatt egyre ritkábban osztottam meg tartalmat, főleg a blogon. Szóval kitartás, remélem hamarosan sikerül elrendezned (magadban) a dolgokat <3 és persze boldog blogszülinapot és még sokat!
VálaszTörlésBoldog blogszületésnapot! És erőt, kitartást is kívánok. <3
VálaszTörlésBoldog blogszülinapot és még jó sokat ❤
VálaszTörlésAbszolút értem a háttérbe vonulás lényegét.
Kívánom, hogy minden úgy alakuljon, ahogy tervezed és örömmel várom a további bejegyzéseidet bármelyik csatornádon.
Sokszor puszillak! <3
Boldog blogszülinapot, mi itt leszünk, töltődj fel, mi várunk vissza! :)
VálaszTörlésHat év? Szinte hihetetlen! Még sokszor ennyit kívánok! :) <3
VálaszTörlésPicit megkésve, de annál nagyobb szeretettel kívánok boldog blogszülinapot! Remélem még sokáig velünk maradsz! :)
VálaszTörlésBoldog blogszülinapot, az erő legyen veled, mi melletted vagyunk <3
VálaszTörlés