2012. június 21., csütörtök

Megérkezett! – Make Up Academy Professional, Undressed paletta, saját képek, színminták és vélemény

Nagy hírem van, megérkezett a rendelésem – bizony, megrendeltem, hogy tesztelni tudjam, vajon tényleg Naked-hasonmásról van-e szó. Az eredmény: arról biza! Bár némi színkülönbség látható a két paletta egyes árnyalatainál, egyértelműen a Naked tesójáról van szó, és az összhatás, a minőség is majdnem ugyanolyan jó a kistesó esetében, mint a Nakednél. Na de lássuk részletesen a képeket és a benyomásokat.






Ez tehát a paletta, a vakus képeken látszik igazán, mennyire gyönyörűek is a színek. Alább pedig látható a Naked színeivel együtt, és egyből szembeötlik, hogy itt bizony a másolás volt a cél, és jól is sikerült.




A két palettáról közös képek is készültek, természetes fényben és vakuval egyaránt:








A lényeg persze az, vajon felkenve hogyan teljesítenek a színek, ezért mindből készült színminta. Alapra, ecsettel vittem fel a színeket, és a bal oldali mindig a Naked színe, a jobb oldali pedig az Undressedből van. Az első kép természetes fényben készült, a második pedig a vakus.


Virgin: Nagyon kis különbség van, talán a MUA-féle szín kicsit áttetszőbb és meleg fényűbb, de pigmentáltsága és állaga hasonló.





Sin: Szinte nem is látszik különbség a két szín között, talán ismét melegebb egy kicsit a MUA, egyébként mindkettő ugyanolyan puha és jól eldolgozható volt.





Naked: meglepő, de ez esetben a MUA kicsit pigmentáltabb.





Sidecar: Míg az UD-féle nagyobb csillámokat tartalmaz, és van benne egy kis rózsaszínbe hajlás, addig a MUA színe csupán metálos, és kicsit sárgásabb arany szín. A pigmentáltságuk mértéke azonos.





Buck: Itt pont fordított a helyzet, az UD kissé pigmentáltabb és sárgásabb, meleg tónusú, a MUA pedig hidegebb barna.





Half Baked: Az UD-féle melegebb, kicsit barnásabb árnyalat, a MUA pedig sárgásabb arany. A pigmentáltságuk azonos szintű.





Smog: Ez a szín a szívem csücske, nagyon különleges arany árnyalat, amit sajnos nem kapott el a MUA. Sárgásabb és kevésbé pigmentált az ő verziójuk, persze ez is gyönyörű, de mégsem ugyanaz...





Darkhorse: A másik gyengém ez az árnyalat, és ezúttal jól dolgozott a MUA – azonos színhő, pigmentáltság, állag – tökéletes!





Toasted: Különleges, bizonyos fényviszonyokban rózsaszínbe hajló szín. Bár a MUA árnyalata kicsit jobban a rózsaszín felé hajlik, mivel a pigmentáltság és a minőség azonos, na meg mert szeretem a rózsaszínt, én megbocsátom neki.





Hustle: Erre nem számítottam: tökéletesen eltalált árnyalat, ráadásul a MUA pigmentáltabb.





Creep: A MUA picit hidegebb árnyalat, és fémesebben csillog, viszont könnyebb vele dolgozni, és ismét pigmentáltabb lett a kistesó.





Gunmetal: Tökéletes szín, viszont a Naked valahogy telítettebb. Nagyon kicsi a különbség, felkent smink esetében nem lehetne megmondani, melyik palettából van ez a szín.





A két termék közötti különbség ár-mennyiség szempontjából:
Mindkettőt Edittől rendeltem, a Naked jelenleg 12950 Ft + 1230 Ft postaköltség, ezért 12 x 1,3, azaz 15,6 g-ot kapunk, és mellé egy ecset és egy mini Primer Potion is jár. Az Undressed 2280 Ft + 950 Ft postaköltség, amiért 9,5 g terméket kapunk, mellé egy kétoldalú applikátor jár.
Figyelem! Editnél mától akciós a postaköltség, mindegy, mennyit rendeltek, egységesen mindössze 400 Ft!


Aki tehát már régóta vágyott a Nakedre, de sajnálta rá a nagy összeget, annak bátran ajánlom az Undressed palettát, mert úgy érzem, senki emberfia meg nem mondaná egy-egy elkészült sminkről, hogy melyikükkel is készült.


Ti mit szóltok hozzá? Tetszik? Meggyőzött Titeket?

43 megjegyzés:

  1. Hihetetlen! Baromira hasonlít tényleg! :O

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, sokak álma válhat valóra alacsonyabb áron. :-)

      Törlés
  2. Engem aztán nem érdekel, hogy koppintás- e, kell és kész!! :]

    VálaszTörlés
  3. .belinkeltem ezt a remek kis osszehasonlitast a blogba, ha nem baj :)

    VálaszTörlés
  4. Engem meggyőztek a képeid
    (köszi a rengeteg swatch-ot :-)
    Kicsit később megrendelem én is

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy hasznos bejegyzés volt, megérte a rászánt időt. :-)

      Törlés
  5. Na, mivel neked most van két majdnem egyforma palettád, ezért el is ajándékozhatnád nekem az egyiket, mindegy, melyiket! :D
    Viccet félretéve, nagyon szépek a színek, jól eltalálták :) Nézegettem mindigis a Nakedet, de annyira sajnáltam rá a pénzt...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Őszintén szólva gondoltam rá, hogy odaadom majd valakinek, mondjuk sorsolás után, de használt terméket fura átadni... Egyébként még hátravan a viselés közbeni tesztelés, az alábbi Névtelen megjegyzés ötlete alapján – teljesen igaza van, mert lehet, hogy a szemhéjon már nem ugyanolyan tartósak, úgyhogy még bevetem őket egy-egy szemen, ugyanazon a napon, hogy lássam, hogyan viselkednek ugyanolyan körülmények között.

      Törlés
  6. Engem nem kapott el az UD-láz, bár a Naked színeibe szerelmes vagyok egy ideje. Őszintén szólva, sajnálom rá a pénzt, ezért is lesz valószínűleg ez a paletta a következő beszerzés:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az eddigiek alapján ezzel is jól jársz majd, a Heaven and Earth palettájuk is kiváló minőség!

      Törlés
  7. Meseszép, engem megvett :))

    VálaszTörlés
  8. Nekem ez nagyon tetszik! Amint tudok biztosan beruházok rá :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még jönnek addig az éles bevetésen készült tesztek is, bár a másik MUA-palettámat imádom, nem hiszem, hogy gond lenne majd ezzel.

      Törlés
  9. 12950 ft??? és ehhez képest a másik 2280... szerintem az undress hamarosan az enyén lesz!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, bár a Naked nagyobb mennyiség, de a MUA 9,6 grammja is jó sokáig elég lesz biztosan. :-)

      Törlés
  10. Szia!

    Jó bejegyzés lett, jó minőségi képekkel, szerintem nagyon hasonló, de lehet pl. pár óra viselés után máshogy viselkednek az ember bőrén, tartósság, elkenődés stb. Erre még kivi lennék.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszi az ötletet! Tesztelni fogom úgy, hogy a bal szemen a Naked, a jobbon pedig a MUA lesz, kíváncsian várom az eredményt. Bár el kell mondanom, hogy annyira olajosodik a szemhéjam, hogy Primer Potionnal is begyűrődik még a Naked is egy kicsit, úgyhogy ennyi gyűrődést az Undressednek is megengedek majd. :-)

      Törlés
  11. Nem vagyok nagy sminkelős, ha még is, természetes színek híve vagyok, ezért nekem nagyon-nagyon tetszik ez a paletta! Egészséggel használd! ^^

    VálaszTörlés
  12. Nagyon szuper, engem a MUA meggyőzött teljesen! Nem gondoltam volna, hogy ilyen mélységekben le lelehet koppintani a Naked színeit. Sidecar, Darkhorse és Hustle valami fantasztikus! Szuper sminkeket fogsz kreálni ezekkel a palettákkal! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igyekszem majd, most már talán időm is lesz rá. :-)

      Törlés
  13. Belinkellek a wishlist posztomhoz, ha nem baj :)

    VálaszTörlés
  14. Ez egy annyira szuper post volt, hogy fel is iratkoztam hozzád :D
    A paletta pedig első helyre ugrott a kívánságlistámon. :D
    Köszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, köszönöm a feliratkozást! Majd igyekszem hasonló színvonalú bejegyzéseket írni továbbra is. :-) A palettát pedig csak ajánlani tudom, bár az éles „bevetés” még hátravan vele. :-)

      Törlés
  15. Én is elkészíttettem ezt az összehasonlítást. Elképesztő milyen ügyesen lemásolták. És tökjó, hogy ilyen szemérmetlenül vállalják, hogy ilyet bizony olcsóbban is ki lehet hozni :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nem is értem, az UD miért nem reagál erre valahogyan...

      Törlés
  16. Szia! Nagyon jó a bejegyzés, hasra estem a hasonlóságon!
    Megkérdezhetem, hol lehet beszerezni a MUA palettát, mert nekem ez kell! :D
    Köszönöm. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Edittől lehet rendelni
      http://barbeautysale.blogspot.co.uk/

      http://barbeautysale.blogspot.hu/2012/06/ujdonsag-makeup-academy-pro-12-es.html
      Most van is belőle, bár Edit éppen utazik, de utána egyből postázni fog, legalábbis úgy szokta, írj neki nyugodtan. :-)

      Törlés
  17. Ingadozom eközött, és a Heaven an Earth között. Totális tanácstalanság! Szerinted?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsi, csak most tudok válaszolni. :-) Szóval egyértelműen Undressed, ha csak egy darabot szeretnél, mert ebben több fajta hatás is van, matt, gyöngyház, metál, a Heaven and Earth viszont mind erősen gyöngyházas, tehát az Undressed sokkal jobban kombinálható. :-)

      Törlés
  18. nagyon szép mind a kettő, de nekem nagyon gyanús ez a nagy árkülönbség. nem lehet ,hogy ez azért olcsóbb, mert nem fordítanak olyan nagy gondot az összetevőkre? mi van ha a MUA károsabb a szemre? vagy ez csak a márka miatt van? össze kéne hasonlítan az összetevőket. bocsi,hogy ilyen akadékoskodó vagyok, e tényleg furcsa. Amúgy nagyon jó a blogod! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó a kérdés, és tény, hogy az Urban Decay pl. állatkísérlet-ellenes, ami megdobhatja az árat, de az is tény, hogy a MUA egy felhasználóbarát termék, jó minőséggel párosulva. Kicsit kevesebb grammra is, de persze még ezzel számolva is jóval olcsóbb. Mindenesetre az én szemem kifejezetten érzékeny, és nem bántotta, a szemhéjam pedig elég gyorsan zsírosodik, mégis tartós volt rajta a MUA is.

      A MUA-nál csak az ecsetek esetében bukkantam „cruelty free” megjelölésre, szóval az lehet a dolog nyitja, hogy náluk nem annyira figyelnek ilyesmire a gyártás során. :-)

      Örülök, hogy tetszik a blog, és szívesen várok további felvetéseket és témajavaslatokat :-)

      Törlés
    2. köszönöm,hogy ilyen gyorsan válaszoltál! lehet ,hogy beszerzem a jövőben ezt a terméket, bár pont ma kaptam meg a ctrice absolute nude palettát, de úgy gondolom, hogy elfér még egy mellette :D és kellemes húsvéti ünnepeket kívánok!

      Törlés
  19. Szia!

    Nagyon hasznos ez az összehasonlítás, pont ilyet kerestem a neten, miután rábukkantam a MUA oldalára és rendelésre szántam el magam.
    Nekem egy picit gyakorlatiasabb kérdésem lenne, ugyanis a színek teljesen meggyőztek és a rendelés mikéntjével kapcsolatban merültek fel kétségeim: sima postai csomagként érkezett meg a MUA paletta? Keveset vagyok itthon és esélytelen, hogy itthon találjon a postás, gondolom akkor értesítőt hagy és illetékes postán át lehet venni, ugye? Azért "paráztam" rá egy kicsit erre, mert nem szeretném, ha személyes jelenlét hiányában visszaküldjék és nem találtam erre választ a Royal Mail oldalán.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Sima postai küldeményként érkezett, igen, és ha éppen nem tudod átvenni, akkor a szokásos értesítőt dobják be, amellyel később átveheted a postán. Ezt úgy szoktam kikerülni, hogy a munkahelyi címemre kérem, esetleg ha van olyan családtag, aki át tudja venni így, akkor azt javasolnám, hogy az ő munkahelyére küldesd. Egyébként a MUA oldaláról rendben szokott menni a rendelés, a nagy akciók kivételével, amikor sajnos nem mindenkinek érkezik meg a csomag. :-(

      Törlés
    2. Kicsit megkésve, de köszönöm szépen a választ! :)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.