2014. január 18., szombat

Teszt: Sleek Snapshots és Sleek Monaco paletta – mennyire is hasonlítanak?

A mai nap időzített bejegyzés formájában ketten is írunk a Sleek egyik most is kapható palettájáról, ugyanis a nálam megjelenő összehasonlítással egy időben Reni is ír a Snapshots palettáról, és nála az összes színről látható majd színminta.


A doboz vidám színű, így jól előrevetíti a paletta sokszínűségét

A paletta borítása kívül a szokásos matt, és már az újabb paletták esetében látható kisebb
Sleek felirat látható rajta:



A színek neve szintén a megszokott módon fólián látható, de hozzátenném, hogy ez az újabb paletták esetében annyira vékony, hogy simán kicsúszik a lezárt paletta alsó és felső része közötti résen.



A színek csodásak, csakúgy, mint az elődje, a Monaco esetében. Történt ugyanis, hogy a Monaco népszerűségén felbuzdulva kiadtak egy másik, a limitált kiadású elődre erőteljesen hasonlító palettát, és ez maga a Snapshots.




Bár nehéz dönteni, hogy pl. az Oh So Special esetében a gofris vagy a sima színek néznek-e ki jobban, azt hiszem, ennek a színes palettának kifejezetten jól áll a sima felszín.



Sok szín esetében már a név is azonos, így könnyű megállapítani, hogy összesen 8 szín költözött át ebbe az új palettába, egy matt szín helyett jött egy fényes (Bamboo és Martini), és csupán a Moors Treasure, a Midnight Garden és az Aquamarine maradt utód nélkül, bár a Green Iguana hasonlít rá, csak fényes és picit zöldesebb. Mindenesetre a megszűnt színek az első kettő pont nagy kedvenc nálam, hiszen a külső V mélyítésére remekül alkalmas, matt színekről van szó.


Természetes fény

Vaku

Az átköltöztetett színek pedig mind ugyanolyan szépek, mint a régi paletta esetében, és csupán az első, legvilágosabb szín és a Kiwi Zest helyett itt lévő Kiwi Flower teljesít egy kicsit gyengébben. A színminták esetében mindig a felső sor a régi Monaco, az alsó pedig az új Snapshots.

A sorrend balról jobbra:
Bamboo és Martini, Sunset, Washed Ashore, Magenta Madness, Summer Breeze, Sand Walker, Kiwi Zest és Kiwi Flower, Lotus Flower, valamint az abszolút kedvenc Humming Bird


Természetes fény

Vaku

Napfény

Mivel a bal szél felől lévő színek csillogását nem igazán tudtam elkapni az egész karos mintánál, lőttem néhány fotót róluk más szögben is:


Természetes fény

Vaku

Természetes fény

Vaku

Tehát ha valaki úgy érzi, a Monaco paletta ideális lett volna számára, akkor a Snapshots elég jó utódja lehet, bár én kifejezetten sajnálom a sötét matt színek kihagyását. Viszont ha egy-két megfelelő mono vagy másik paletta színei pótolni tudják ezeket, akkor kiváló színkavalkádos sminkek alapja lehet a Sleek ezen palettája.

A paletta elérhető a Make Up Plaza oldalán, és jelenleg 2790 Ft-ba kerül.

Nektek megvan valamelyik paletta? Ha igen, gyakran használjátok sminkeléshez?

12 megjegyzés:

  1. Már Reninél is ámuldoztam a Sunset és a Purple Haze árnyalatokon, olyan szépek ^^ De csak ez a kettő az, amit használnék, így nekem nem érné meg - a nagggyon dark énemhez túl színes :D De igazán szép :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. No igen, Hozzád inkább a Bad Girl palettát tudom elképzelni, biztos csodás sminkeket készítenél vele, bár egyszer szívesen kisminkelnélek valami igazán színessel :-)

      Törlés
  2. Pont tegnap nézegettem Sleek palettákat, hogy melyik kettőt rendeljem meg. Még nem sikerült dönteni, de bár gyönyörűek a színei ennek a palettának ezt kizártam, mert egy ennyire színes palettát nem használnék ki eléggé.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És melyikek mellett döntöttél, ha sikerült már dönteni? Szerintem egyébként nem rossz módszer egy színes és egy sötét vagy natúr paletta együttes rendelése, mert úgy már szinte végtelen a variációk számra, de azt hiszem, a Storm és pl. az Oh So Special is jó választás lehet elsőnek :-)

      Törlés
  3. Egyik paletta sincs meg, bár amit Reninél is írtam, nem tudom, hogy tudnám ezeket a színeket kihasználni, bár nyilván megoldható lenne :D No pár hónap múlva talán testvérkével fog bővülni a Bad Girl palettám :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. No, nagyon kíváncsi vagyok, melyiket választod majd mellé :-)

      Törlés
  4. Original, Storm, Au Naturel és Oh so special paletták vannak a Sleektől és egyéb más termékek még:) Főleg pirosítók, szemceruza, rúzsok, highlighter.
    Mia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, nagyon jó termékeket választottál tőlük, mert a paletták közül mind a 4 jól kihasználható, a pirosítóik meg csodás minőségűek :-)

      Törlés
  5. Vicces, hogy Reninél még azt írta, hogy ez nekem túl színes paletta, aztán ahogy Nálad nézegettem a képeket, elkezdtem átgondolni, hogy mit mivel viselnék, és egész sok variációt kihoztam. Nyilván nem hordanám a színek felét egyszerre, de külön-külön egész sok színt hordhatónak ítéltem magamban, szóval ki tudja :-)
    Sokszor túl natúr sminkeket készítek, lehet tavaszra-nyárra nem ártana kicsit színesedni. Biztosan rendelek majd még később Sleek palettákat a két meglévő mellé, majd meglátjuk melyikek lesznek, de a fentiek után ez sem kizárt :-D

    VálaszTörlés
  6. Oh so special van meg nekem, de a napokban megrendeltem az új palettájukat :)

    VálaszTörlés
  7. Nálam most három van listán: a matte darks, az eden és az oh so special, amiről te győztél meg. :) De lehet előtte még a Naked3 következik. :P

    VálaszTörlés
  8. Szép ez a paletta, olyan tavaszias-nyárias :)

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.