2014. február 19., szerda

Barry M Nail Art Pen – teszt



Nemrég az egyik zsákmányos bejegyzésben mutattam Nektek a Barry M díszítőtollakat, amelyeket a Make Up Plaza oldaláról rendeltem akciós, 890 Ft-os áron áron. Tegnap aztán gondoltam, kipróbálom őket, hogy be tudjak számolni Nektek a teljesítményükről.

Használatba vételük előtt sima fehér filces hegyük van, amelyre a festék pumpálással kerül. Egészen pontosan először jól fel kell rázni a tollat, hogy a benne lévő golyók felrázzák a festéket, majd pumpálással kell a hegyre juttatni a festéket. Az elején ez jó néhány pumpálást jelent, és papír felett csináltam, hogy lássam, ha kibuggyan a festék, és aztán a papíron ki is próbáltam, hogy egyenletesen jön-e már a tollból.


A teszteléshez az ezüstszínű tollat választottam, mert ezt éreztem a leginkább a sötét színhez illőnek. Nagyon könnyen kezelhető, és suhan a körmökön, ha már jól megszáradt előtte az alaplakk, mert ellenkező esetben akadozik a még ragacsos rétegen. A minták jól látszódnak, bár lehetne egy kicsit koncentráltabb is az eredmény. A fixáláshoz fedőlakkot ajánlanak, hogy tartós legyen a minta.

Az alább látható manikűr kísérleti jelleggel készült, és nem hordtam, hanem a próba után azonnal lemostam a körmeimről, de tervezem, hogy a napokban élesben is bevetem majd a tollacskákat.






Kicsit úgy éreztem magam, mint tojásdíszítés közben húsvétkor, de nagyon tetszik ez a könnyű díszítési módszer.

Ti használtatok már ilyen tollat? Ha igen, elégedettek voltatok vele?

14 megjegyzés:

  1. Ez nagyon klassz, sokkal jobb mint az Essence pan-je. Na majd meglepem vele magam én is :)

    VálaszTörlés
  2. Nekem is í húsvéti tojások jutottak eszembe! :D Kár, hogy nem pigmentáltabb, de így is klassznak tűnik. :)

    VálaszTörlés
  3. Még nem próbáltam, de már gondolkodtam rajta néhányszor :)

    VálaszTörlés
  4. Jajj de nagyon édes díszítések! :D Az egyik körmödön karácsonyi kuckózós pulóver minta, a másikon tavaszi tulipánok - imádom! :)))
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szuper! Lehet én is beszerzem, mindig csodálom a gyönyörű manikűröket, de én olyan béna vagyok... de ezzel szépeket tudnék még én is alkotni!

    VálaszTörlés
  6. Talán azért a húsvét jut róla nekem is az eszembe, mert a minták oda illőek lettek :P De egyébként praktikus kis cucc, jól néz ki :)

    VálaszTörlés
  7. Nekem húsvéti tojásfestős hangulatom támadt ezektől a képektől. :D
    Jópofa. :)

    VálaszTörlés
  8. Nekem hasonlóm volt essnece-ben szürke és pink színben. Szörnyű volt... :(
    A fekete érdekel a legjobban. :)

    VálaszTörlés
  9. Nem rossz, bár a színe tényleg lehetne intenzívebb. Majd a többire is kíváncsi lennék :)

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.