2014. február 9., vasárnap

Háttérzene-ajánló

Rendhagyó posztként ma megmutatok néhány klasszikus zenét, amelyek az elmúlt napokban elősegítették a túlélésemet, és még a munka is jobban megy, ha ezek mennek a háttérben.

Boccherini: Menüett
Az egyik kedvencem, amelyet magam is szoktam játszani esküvőkön. Annyira könnyed és vidám, hogy a kivonuláskor a gratulációkhoz tökéletesnek érzem.



Strauss: A denevér – nyitány
Az egyik kedvenc keringős részem ebben van benne. Az operettben, énekkel együtt már nem annyira tetszik, de ebben a nyitányban mindig megörülök, amikor odaér a zenekar. :-)



Erkel: Hunyadi László – nyitány
Ehhez érzelmek is kötnek, mert a Tatabányai Szimfonikus Zenekarral is játszottuk annak idején, így ez némi pluszt ad nekem az élményhez.



Mendelssohn: A hebridák – nyitány
Csodás természeti jelenségeket visszaadó zenefolyam. Szintén játszottuk, és mindig magával tud ragadni.



Liszt: Les Preludes
Gyönyörű játék a témákkal, drámai kezdettel, ugyanakkor mindenféle érzelmi tölteten végigmegy a darab.



Dvořak: Új világ szimfónia
Csodás zenemű, amelyből nem is tudtam kedvenc részt kiemelni, úgyhogy itt az egész meghallgatható:



Egyelőre ennyi, de ha értő fülekre talál ez a kis válogatás, további kedvenceimet is szívesen megosztom majd Veletek.

Ti szoktatok komolyzenét hallgatni?

23 megjegyzés:

  1. Én akkor szoktam mikor úgy érzem , hogy tele van mindennel az agyam és már nem bírja. Ilyenkor kiterülök a szőnyegre és átadom magamat a zenének. Nekem nagy kedvencem Vivaldi- Négy évszak, Beethoven 8. szimfóniája. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, a Négy évszak nálam is kedvenc, és tetszik a módszered! Néha én is csak kiterülök, és nézek magam elé, mert sokszor más aspektusból is látni tudom úgy a dolgokat :-)

      Törlés
  2. Ha klasszikus,akkor inkább operás/balettes vagyok. Vivaldi Aidája, Csajkovszkij Hattyúk tava és Rimszkij-Korszakov Seherezádéja állandó a telefonom,de Chopent,Debussyt is szívesen hallgatok. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, csupa csodás zenét hallgatsz Te is, annyira jó megtudni, hogy másoknál is népszerűek a nagy zeneszerzők, és nem csak a mai popzene játszik :-)

      Törlés
  3. Ó, szívem csücske Mendelssohn! Ő volt mindig is a kedvencem, a hebridák pedig egyenesen varázslatos, szinte kint érzem tőle magam a szabadban :)

    VálaszTörlés
  4. A vizsgák miatt ( konziba járok) picit már elegem van a sok zenéből..de amúgy imádom, és majdnem az egészet ismerem. Kérek még!
    Tetszik a stílusod Katy! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kitartást kívánok a vizsgákhoz!!! Remélem, sikeresen zárul mind, és nem veszik el a kedvedet teljesen. Mindenképpen jövök még ajánlóval, nem is reméltem, hogy ilyen népszerű lesz ez a bejegyzés :-)

      Törlés
  5. És elfelejtettem megemlíteni a Hunyadi nyitány fuvola szólóját, amit imádok :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, ráadásul akkoriban a fuvolisták mellett ültem, úgyhogy nekem is kedvencem. :-D

      Törlés
  6. Szuper, nagyon köszönöm! :) Hálából itt egy kis ajánló tőlem. :)
    http://www.youtube.com/watch?v=tGThamaG-Hk
    http://www.youtube.com/watch?v=ZYhZVqODYsI
    http://www.youtube.com/watch?v=S76CGGPqI3s
    http://www.youtube.com/watch?v=3X9LvC9WkkQ
    http://www.youtube.com/watch?v=9G62deTMnXY
    http://www.youtube.com/watch?v=7XK2KDe3BLg&feature=related

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, köszönöm, mindjárt meg is hallgatom őket :-)

      Törlés
  7. Én is imádom a komolyzenét, főleg mert több évig zongoráztam, bár nem játszom olyan jól mint a nagymamám, ő még 80 évesen is csodaszépen játszik. :)

    Chopin és Vivaldi a nagy kedvencek, de szeretem Gershwint, Rachmaniv-ot, Csajkovszkij-t, a kortárs művészek közül Carter Burwell-t és Philip Wesley-t.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, a kortársakat nem ismerem, de utánajárok majd akkor nekik is, a többiek nálam is kedvencek, Chopin az egyetlen, ami zongorán igazán tetszik, meg még talán Liszt darabjai, pedig amúgy nem áll hozzám közel a hangja, de ez a két zeneszerző csodákat írt rá :-)

      Törlés
  8. Nekem a legeslegfőbb kedvencem Beethoven Pathétique Sonata-ja, de szeretem Chopin-t, Debussy-t

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, mindjárt meghallgatom azt a Beethoven-darabot is :-)

      Törlés
  9. Köszi szépen, jól jött a "gondoljuk újra a bőrápolás rutinunkat" programhoz :D

    VálaszTörlés
  10. A csodálatos zeneiskolai időszakomat hozta vissza ez a poszt. Amikor a heteim fénypontja a kis kamara zenekar volt, ahova hegedülni járhattam. Nagyon hiányzik *.*. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, meg tudom érteni, nekem is hiányzik sokszor, bár nem tudom, hogy hova tudnám beszuszakolni még ezt a pluszprogramot a mostani életemben. Azért néha jó lenne tényleg... :-(

      Törlés
  11. Szia! :) én rengeteg klasszikust játszom, mivel Zenekonzira járok, cselló-szakra. Nem is sejtettem, hogy te is zenész vagy :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, a cselló az egyik kedvenc hangszerem, annak is olyan, de olyan lelke van... Nálam nem jutott idáig a dolog, csak a zeneiskolás továbbképzőt végeztem el, de szerencsére azóta is elő-előkerül a téma, és egy-egy fellépés kapcsán órákat is veszek, ha kell. Na, majd legközelebb megmutatom néhány másik szólókedvencemet is :-)

      Törlés
  12. Ó! Szintén zenész :) Milyen hangszeren játszol? Nálunk a zenekarban épp a Hebridák nyitány van porondon :)

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.