A mai teszt alanyát már ajánlottam Nektek a karácsonyi ajándékos videóban, most pedig egy részletes, már tapasztalatok alapján írt teszttel jelentkezem. A főszereplő a Sleek Solstice nevű, különlegesen elegáns csomagolású palettája.
Az előtörténete nálam az, hogy rákattantam a kontúrozáshoz és kiemeléshez megalkotott palettákra. Erről már a FB-oldalamon is hírt adtam egy kisebb szösszenetben, de a háttérben erőteljes palettakutatás volt és van folyamatban e téren. Emellett pedig ismert a Sleek iránti rajongásom is, hiszen szinte minden kedvencekről szóló videóban felbukkan a márka ilyen vagy olyan formában. Ehhez társult még a Sleek-újdonságok sora, és közöttük pillantottam meg ezt a szépséget. Amelynek aranyszínű csomagolása van. Gyönyörű aranyszínű csomagolása. Remélem, hogy a cég meg is marad ennél a kialakításnál, mert így igazán különleges ez a kicsike.
A doboz hátulján aztán már részletes használati utasítást találunk, amelyben egy-egy színhez egy-egy funkciót társítanak a készítők. (Erről alább még részletesebben szólok majd.)
No és akkor ott van maga a paletta, ez a csodás, aranycsomagolású szépség. Engem már a külsejével megnyert magának – hiába no, szarkatípus vagyok.
A palettán belül pici papírcímke jelzi a gondos csomagolás előtti ellenőrzést, amelyre minden Make Up Plazától rendelt termék esetében számíthatunk
És akkor csodáljuk még egy kicsit a palettát:
A színek neve egyébként mind csillagászati jellegű, ami nekem külön szimpatikus. A kis fólián kaptak helyet, amelyet már szintén megszokhattunk a Sleek termékek esetében. A krémes szín az Ecliptic, a lilás-csillogós a Hemisphere, az aranyszínű a Subsolar, míg a bronzos beütésű az Equinox.
A termékhez kapott ecset egyébként sajnos túl merevnek bizonyul, legalábbis az egyik oldala az, és nem jöttem rá, hogy miért, így szerintem rövid távon el is távolítom majd a tokból, mert csak zavar, hogy ki-kiesik belőle.
A színmintákat ezúttal ujjal készítettem, alap nélkül, és a szokásos kétféle természetes fényben és vakuval láthatjátok őket.
Az első, krémes Ecliptic esetében a csomagolás a szemöldökcsonton való alkalmazást ajánlja, de szerintem jóval több rejlik benne ennél. Rendkívül jó állagú, kellemesen használható termék, amellyel – krémes jellegéből adódóan – a legfeltűnőbb hatást érhetjük el. A leginkább kisfejű taklonecsettel szeretem használni, és a pirosítás alkalmazása után a járomcsontra felvinni, illetve matt pirosító esetében magát a pirosítót is szívesen teszem fényessé vele. Utóbbi módon a Sleek Suede pirosítóval kombináltam, és a kis visszafogott, természetes hatású pír új életre kelt általa, és valódi hidegcsípte arcom lett vele. Két kedvenc ecsetem ehhez a színhez a Real Techniqes Contour Brush és a Sedona Lace készletem egyik hasonló formájú darabja.
A második, a csomagolásban lilásnak tűnő, hideg fényű Hemisphere esetében a csomagolás a járomcsonton való alkalmazást ajánlja, és én is erre a célra szeretem a leginkább alkalmazni, bár némi óvatosságra van szükség, nehogy túlságosan jégkirálynősre vegyük a figurát. Ebből kifolyólag alaposan leütögetett duofibre ecseteket szeretek hozzá használni, amilyen például a Real Techniques Duo Fibre Face Brush púderecsete, a Jessup kisfejű arcpirosítóecsete, illetve a Coastal Scents hasonszőrű (sic!) ecsete.
A harmadik Subsolar nevű színhez a csomagoláson az orron való alkalmazást ajánlják, de jómagam emellett az arccsonton és a szemöldökcsonton is szívesen alkalmazom, illetve érdekes hatást érhetünk el vele matt pirosítók esetében. A csodás aranyfény ünnepi külsőt kölcsönöz bármilyen visszafogott színnek, így nagy eséllyel pályázik nálam a karácsonyi sminkben való részvételre. Esetében nincsen szükség különleges ecsetre, de a legjobban a laza sörtéjű, nem túl tömött, szintetikus pirosítóecsetek váltak be nálam. Ilyen például a Sigma F40 és az Avon pirosítóecsete.
Utolsóként marad a csodás, bronzos beütésű Equinox, amelyhez a csomagolás az ajkak kiemelését párosítja. A felső ajak kis ívéhez helyezve ugyanis kiemelhetjük az ajkainkat, valamint kissé teltebbnek is mutatja őket. Emellett viszont próbáltam már arccsonton is, illetve az alsó ajak közepére helyezve kiemelőszínként, és mindegyik célját jól betöltötte. Hozzá is a lilás színnél már bemutatott duofibre ecseteket szoktam alkalmazni.
Tartósság terén egyébként nincs ok panaszra: a Hemisphere és az Equinox átlagos tartósságú szín, és 5-6 óra elteltével láthatunk rajtuk némi halványodást, bár ez az alapozótól és a púdertől is függhet, míg a krémes Ecliptic és a csodás Subsolar még 10-12 óra elteltével is jól láthatóan jelen van, és nem mutatják jelét, hogy távozni kívánnának. Mindegyikkel öröm dolgozni, és jó módját jelenthetik annak, hogy feldobjuk velük a már meglévő púdereink és pirosítóink megjelenését.
A palettát a Make Up Plaza kínálatából tudjátok megrendelni, ide kattintva. Karácsonyra is tökéletes ajándék lehet, hiszen mind a belbecs, mind az aranyszínű külcsín figyelemre méltó, különleges darabbá teszi.
Ti hogy álltok a highlighterekkel? Rendszeresen használtok ilyen terméket, és követitek a trendeket, vagy hidegen hagynak Titeket?

No de kezdjük a külső csomagolásnál, a szokásos papírdoboznál. Ezen is látható már a paletta négy színe, virágsziromszerű elrendezésben, egyébként pedig a Sleeknél szokásos, matt fekete papírról van szó.

Jaj, földrajzos neve van *-* Űrös és föcis dolgokkal kilóra meg lehet venni. És még mellette szép is :( Mi lesz így a tárcámmal? :D
VálaszTörlésHát, szerintem a tárcád fogyókúrának néz elébe :-D
TörlésGyönyörű szép tényleg, a csomagolás, a belbecs... Én viszont maximum alkalmakkor használok highlighert, és ezért feleslegesnek tartok erre 4500.-Ft-ot beáldozni. Bőven elég nekem az Rdel highlightere...azt sem tudom mikor fog elfogyni. :D Ettől függetlenül imádom a Sleek szemfesték palettákat, a szülinapomra bazírozok egyre, amiben többféle kék van. Eddig kettő van tőlük...
VálaszTörlésHát igen, azért az átlagember – szerencsére – nem használ folyton highlightert, szemben a Youtube-videókból élő, műarcú lányokkal. Nálam mondjuk beteges a sminktermékek iránti rajongás, ez is tény, és nagy örömmel nézegetem ezt a darabot is. A Sleek paletták viszont valódi kincsek, úgyhogy csakis bátorítani tudlak a gyűjteményed bővítésére. Melyiket nézted ki magadnak? :-)
TörlésAnnyira szép ez a paletta, csak én nagyon nem szeretem ha krém és por állag is van egy palettában. mert akkor tuti összebarmolódik. (bocsánat a kifejezésért, reggel van és a szókincsem fele még alszik :D)
VálaszTörlésEzért nem veszek olyan palettát sem soha amiben a rúzs a szemhéjpúder mellett van.
Abszolút értem, hogy mire gondolsz :-D Viszont a Sleek hármas pirosítómból kiindulva, amelyben a középső szín krémes, nem feltétlenül gányolódik össze a krémes állagú még ilyen esetben sem. Igen, tudom, a gányolódik is csodás szó :-D
TörlésNagyon nagyon tetszik ez a paletta, de anyni highlighterem van már hogy nem merek rá beruházni. Imádom a bemutatóidat, szívem szerint mindent azonnal megvennék, úgy tudsz írni róluk. :D
VálaszTörlésMicsoda tudatos döntés, csak így tovább! Sajnos én nem tudom magam így visszafogni, viszont így legalább Nektek is sok terméket tudok bemutatni. Örülök, ha tetszenek az ilyen bejegyzéseim :-)
TörlésCsodaszép a paletta. :) Szemeztem már vele, de nem és nem és nem :D Tele vagyok sminkcuccal. :) Viszont az ecseteket nem igazán tudom megállni, hogy időként ne vegyek egy jó párat belőlük :-)
VálaszTörlésAz ecsetfüggőség nálam is óriási probléma, Anyukám szerint az ecsetgyárban sincs annyi, mint nálam :-D
Törlés