Mondhatnám, hogy tősgyökeres Manikűrvadász-tag vagyok, ugyanakkor épp nemrégiben csúsztam le egy fordulóról figyelmetlenség miatt. Viszont nagyon a magaménak érzem a kezdeményezést, és ezúttal semmiképpen sem szerettem volna kihagyni, és sikerült is időben leadni a jelentkezésemet az ötletgazda Izabella felé. Andit kaptam páromul, így még izgatottabban néztem a kihívás elébe, hiszen csodásabbnál csodásabb manikűröket láthatunk a blogján, így választanom is nehéz volt.
A karácsonyi időszakban szokásos hegedülés miatti rövid körmeimre illő mintát kellett keresnem, így egy egyszerű, mégis mutatós és igazán karácsonyi manikűrre esett a választásom:
A kivitelezéshez rendkívül sok lakkot használtam, szokatlan is volt ez tőlem: alaplakként az Avon barázdakitöltő lakkját választottam, majd két rétegben az A-England Cathy következett, amelyről itt már olvashattatok tesztet, és azóta is töretlen az imádatom iránta. A fenyőfa megfestéséhez az A-England Saint George volt a választásom, amelyet itt láthattatok manikűrben. A fenyőfa fényeit, illetve a nagyobb glitterekkel ábrázolt díszeket két China Glaze lakk, a Glitter All the Way és a Pizzazz biztosította, míg fedőlakként a már kedvenccé vált EverGlaze szolgált. Végül a csúcsdísz pöttyöcskéjéhez az A-England Holy Grail nevű lakkját szemeltem ki, amely szintén szerepelt már manikűrben, méghozzá itt.
Nos, akár túl fényesnek és giccsesnek is mondható lenne ez a karácsonyfa, ugyanakkor épp most futottam bele Instagramon az Interior123 egyik képébe, amelyen egy hasonlóan agyonpakolt karácsonyfa látható, így már nem is bánom a sok-sok csillámot:
Nagyon örülök, hogy részt vehettem a fordulóban, hogy Anditól vadászhattam, és hogy ráadásul még elégedett is vagyok az eredménnyel, arról nem is beszélve, hogy a Top 10 karácsonyi körömlakkomról szóló videóból két lakk is belekerült az alkotásba, így velem lesznek a holnapi ünnepi vacsorán. (A Glitter All the Way a tavalyi videóban kapott szerepet, így ha gondoljátok, tekintsétek meg azt is ide kattintva.)
Rajtatok milyen lakk lesz majd az ünnepen?

Tyű, de szép lett! Jobban tetszik így színesen :) köszönöm az újra alkotást! Boldog karácsonyt Katy! :)
VálaszTörlésÉn köszönöm, hogy Tőled vadászhattam, és remélem, csodásan telt a karácsonyod :-)
TörlésNagyon szeretem a sokszínű karácsonyfát, mert számomra a család életét jelképezi az évek alatt összegyűjtött díszek sokfélesége, és bár gyönyörűnek látok minden karácsonyfát, a tarkáknak "lelke" van! :)
VálaszTörlésBoldog Karácsonyt Kívánok!
Idén hosszú idő után nálunk is tarka volt a fa, és felüdülés volt megint így díszíteni :-) (A szüleimnél mindig én vagyok a felelős)
TörlésIgazán szép és karácsonyi lett! :)
VálaszTörlésKöszönöm :-)
TörlésNagyon szép lett. :)
VálaszTörlésKöszönöm, örülök, hogy tetszik :-)
TörlésNagyon jól néz ki, szeretem az ilyen karácsonyfás manikűröket :)
VálaszTörlésBoldog karácsonyt előre is! ^^
Köszönöm, és remélem, csodásan telt a karácsonyod :-)
TörlésCuki lett:)
VálaszTörlésKöszönöm :-)
TörlésNagyon édes lett :)
VálaszTörlésSzepseges lett! :)
VálaszTörlésKöszönöm, örülök, hogy tetszik :-)
TörlésTényleg olyan, mintha jól megpakolt fáid lennének. Biztos vagyok benne, hogy ez egy jelzés volt, hogy idén több fátok lesz! :P Amúgy ilyen sok karácsonyfadísz viselésétől nem fáradtak el a kezeid? Hát ennyivel, minimum öt fát fel lehetne vértezni! :)
VálaszTörlésHm, lehet benne valami, hogy ez egy jel volt :-D A díszeket egyébként egészen jól bírtam, biztosan izmosak az ujjaim :-D
TörlésNagyon kis helyes lett :)
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszik :-)
TörlésNem is giccses :) nagyon tetszik. Cathyt én is felkentem egyik nap, elég gyorsan fogy a többi AE lakkhoz képest :)
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszik! Cathy pedig az egyik legszebb, legkifinomultabb lakk a világon :-)
Törlésannyira cuki ^_^
VálaszTörlésKöszi :-)
TörlésInstagramon már láttam, és még mindig nagyon tetszik! ;)
VálaszTörlésbeautysecretsfromnora.blogspot.hu
Örülök, hogy Neked is tetszik :-)
TörlésNagyon cuki! :)
VálaszTörlés