2016. január 6., szerda

Manikűrvadász 23., szülinapi forduló – manikűr Kristin alkotása alapján

Ismét itt az újabb Manikűrvadász-forduló ideje, így én is ismét vadászatra adtam a fejem. Persze a terv nem az volt, hogy késni fogok vele, de a munkamennyiség miatt inkább úgy döntöttem, jelzem az ötletgazda-háziasszony Izabellának, hogy késni fogok, és egy méltó manikűrrel állok elő, még ha ennek késés is az ára. Szerencsére nagyon megértő volt, úgyhogy innen is köszönöm neki a szervezés mellett a türelmet is. :-)

Páromul egy rendkívül tehetséges manikűröst, Kristint kaptam, akinek eddig ugyan nem ismertem a munkáit, de ha így folytatja, én bizony örökre az Instagram-követője maradok majd. Hihetetlen, mennyire ügyes, és mindig igazán összetett alkotásokkal áll elő. A választásom egy általam „tapétaminta”-ként meghatározott manikűrre esett, amely már első látásra elbűvölt:



Rögtön tudtam egyrészt azt, hogy téliesebbre veszem majd a figurát színek terén, másrészt pedig azt, hogy hozzám illővé alakítom azzal, hogy a minta csak a hüvelyk, gyűrűs- és középső ujjamra kerül majd fel, és a minta színei visszaköszönnek majd a kis- és mutatóujjamon. Mivel a festéshez jól pigmentált lakkokra volt szükség, az A-England Briar Rose, Dragon és Saint George volt a segítségemre, alapként pedig a Barry M Vanilla nevű lakkját használtam. A festéshez pontozót és ecsetet használtam, na meg egy jó nagy adag türelmet, és eléggé tetszetősnek találom az eredményt:





A mintát egyébként mindkét kezemre felfestettem, hiszen számomra akkor manikűr a manikűr, ha hordani is tudom, és nem csak kihívásra készül, a bal kezemre. Ez esetben megfordítottam a kis- és mutatóujjam színét, mert az ilyen apróságok miatt mindig még nagyobb örömmel nézegetem a manikűröket:



A kétkezes képeknél a géllakkos korszakomban használt kéztartásokhoz és háttérhez tértem vissza. (A birkabőr egyébként mindhárom cica kedvelt helye is egyben, amelyet hosszan dögönyöznek dorombolva.)



Persze a még meglévő karácsonyfa sem maradhatott ki háttérként:




És a lassan nálam is megszokottá váló körömlakküveges is megvolt:


Minden vadászatot nagyon szoktam élvezni, ez azonban a szokásosnál is nagyobb örömet szerzett; azt hiszem, mostantól kénytelen leszek bevezetni az előre alkotást, hogy meglegyen a maihoz hasonló, nyugis légkör, amely teljesen feltöltött lelkileg.

Még egyszer köszönöm, hogy részt vehettem a kihívásban, és már alig várom a következő fordulót!

26 megjegyzés:

  1. Le a kalappal! Hihetetlenül szép lett! *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik :-)

      Törlés
  2. Hú de jó mindkettő, mint egy virágmintás romantikus ruhadarab, szép!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg olyan, mint egy csodás tavaszi-nyári ruha. De jó is lenne egy előnyös szabásút találni ilyen mintával :-)

      Törlés
  3. Imádom, csodálatos munka, pedig nem volt könnyű dolgod....a csaj minden munkája kész műalkotás, gyakran nézem hüledezve, hogy képes erre...ráadásul körömlakkokkal.
    Bámulatra méltóan megoldottad, a holografikus csillámlás pedig még rátesz egy lapáttal, finom fénnyel övezi a mintákat, szinte világít, ragyog! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, hát nagyon köszönöm az elismerést, Tőled, a lakkok és egyéb anyagok virtuózától igazán nagy dolog ez :-) A hololakkok ragyogása pedig szerintem is még szebbé teszi az egészet, bár volt olyan gondolatom is, hogy az alap legyen semleges színű holo, és krémes színekkel fessek rá. Na de talán majd máskor :-)

      Törlés
  4. Szuper lett, tényleg elképesztő ez a lány :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg nagyon ügyes, úgyhogy nem kizárt, hogy passzióból máskor is inspirálódom majd tőle :-)

      Törlés
  5. Nagyon szépséges, szívesen viselném én is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik, és szerintem Neked is jól állna :-)

      Törlés
  6. Nagyon szép, ezekkel a színekkel is rendkívül mutatós :)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szép lett, és bevallom a tiéd jobban tetszik, mint az eredeti, mert ezek a színek sokkal közelebb állnak hozzám :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy tetszik, és bizony én is inkább ezeket a mély, ragyogó színeket tudom elképzelni Rajtad :-)

      Törlés
  8. Csodálatos, imádom az AE színeket!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik, és bizony, AE for president! :-D

      Törlés
  9. Katy, ez gyönyörű lett! *_*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy így látod, köszönöm :-)

      Törlés
  10. Gyönyörűséges lett! És van benne munka! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tetszik, mert nálam Te vagy az egyik etalon a szabadkézi manik terén :-)

      Törlés
  11. Katy, ez a manikűr valami eszméletlenül csodás lett! Már instán is akartam írni, de egyszerűen nem jutottam el odáig és ha már itt vagyok, most mondom! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, hát nagyon köszönöm, ez Tőled igazi elismerés, mert mindig csodásakat alkotsz :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.