2016. november 30., szerda

Novemberi Müller-zsákmány – háztartás, smink és eledel

Úgy látszik, ez a duplázások időszaka lesz a számomra, mivel ma is két bejegyzéssel érkezem. Nem ígérem, hogy tartani fogom ezt a tempót, de szeretném visszavezetni a napi egy bejegyzés rendszerét. Remélem, értékelni fogjátok, na meg hogy valóban nem akadályozza majd semmi ezt. A mai második adagban a Müllerben beszerzett dolgaimat mutatom be, mivel ott is jártam a hónapban, bár sajnos nem a 15%-os napon. Miután kifizettem az egyáltalán nem alacsony összeget, a kezembe nyomták a kupont, de addigra már semmire nem volt szükségem, így nem is tértem vissza azon a szombaton. (Murphy él, és még mindig nem kedvel.)

Beszereztem egy csomag Soft Star zsebkendőt, amely a fotózás idejére már igencsak megfogyatkozott, így már csak nyitva tudom megmutatni. 15, egyenként 10 darabos csomag volt benne, és 395 Ft-ba került. 4 rétegű, ezért jól bírja a strapát, de hosszabb ideig tartó megfázás esetén már dörzsöl egy kicsit.


Ötféle csomag volt benne, amelyeket külön is megmutatok: 



Vásároltam három csomag húzogatós zsebkendőt, vagyis pontosabban a Duchesse márkájúak kozmetikai kendők. Ezekben 90 darab háromrétegű kendő található, és 225 Ft az áruk.




A Soft Star már valóban zsebkendő, 100 darab négyrétegű kendőt tartalmaz, és 355 Ft-ba került. 



Szintén Soft Star márkájú a konyhai papírtörlő, amely 695 Ft-ba került, és négy tekercset tartalmaz.




Wc-papírok terén is beszerzésre volt szükség, így régi kedvencem, a Danke újrahasznosított változata is a kosaramba került. Háromrétegű, nagyon puha, és jópofák a rajta látható fák. 895 Ft volt.




Limitált téli kiadásként szeptember óta megtalálható ez a szarvasos Soft Star papír az üzletben, úgyhogy valószínűleg még tavalyról maradt a raktárban. A csomagolása sokkal elegánsabb mintát sejtet, mint a papíron látható szarvasok, amelyek inkább jópofák csak. Visszafogott vaníliás illata van, háromrétegű és nagyon puha, az ára pedig 695 Ft volt.




A kakizacsi hasznos dolog, és mostanra megváltozott a csomagolása ennek a Pet Bistro fajtának. A minősége remélhetőleg változatlan, mert nagyon megszerettem, hiszen jó minőségű, illatosított, és mivel fekete, nem látható, mit is szedtünk éppen össze. Az ára alacsonyabb lett, mert a szokásos 625 Ft helyett most 525 Ft-ot fizettem érte.



Beszereztem két Aveo körömlakklemosót, mert a szokásos mandulásat nem találtam. Az egyikük acetonos, a másik acetonmentes, de remélhetőleg mindkettő hatékonyan végzi majd a dolgát. Az áruk 195 Ft/db.



Egy Essence Get Picture Ready! púdert is vásároltam, mert a szokásos Catrice All Matte Plusból nem volt az állványon. Remélem, hogy csak kifogyott, és nem kivonják, bár egyelőre ez az Essence is elég jó minőségűnek tűnik. Az ára 1095 Ft volt.



Beszereztem két Body&Soul ecsetet, mert a legkedvesebb általános használatú ecseteim közé tartozik a két meglévő példányom. A kivitel megváltozott, és a nyél rosszabb minőségű műanyagból készül, de a sörték számomra ugyanolyannak tűnnek, mint a régiekéi. Az áruk 355 Ft/db.




A Terra Naturi is előrukkolt néhány ecsettel, és közülük a pirosítóecset és a satírozó ragadta meg a figyelmemet. Rendkívül puhák, valamint a külsejük is tetszik, így jó úton haladnak a kedvenc ecsetek csoportja felé. Mindkettő ára 895 Ft/db volt.




Az Essence újabb kiadású ecsetei közül megvan már néhány, így bizakodva nézegettem a kínálatot, és megakadt a szemem ezen a kontúrozóecseten, amely alakja alapján nálam pirosító- és korrektorecsetként végzi majd. A nyél is gyönyörű, és jól áll neki ez az ecsetek esetében szokatlan pasztell árnyalat. Az ára 1095 Ft volt.




Öblítőre is szükségem volt, de nagyon ki volt fogyva ez a részeg, így leginkább kényszerből választottam ezt a klasszikus kék Softlant. Nem vagyok oda érte, de a dolgát jól végzi, és viszonylag tartósan megmarad a textíliákban az illata. Az ára 595 Ft volt.



A karácsonyi dekorációs részlegen is elcsábultam, és megadtam magam ennek a csodaszép arany-fehér mécsestartónak. 1690 Ft volt.



A karácsonyi édességek között bukkantam rá erre a baracklekváros puszedliszívre. Egészen finom, most is éppen ezt rágcsálom, úgyhogy ajánlom figyelmetekbe. 295 Ft-ba került.



Az állatkák sem maradtak ki, nekik két-két macskatejet és malátapasztát vásároltam. Az előbbi csak csemege, az utóbbi viszont hasznos is, mert amióta rendszeresen kapnak belőle, Bogyó kevésbé krehácsol már a szőrgombolyagoktól. A tej 195 Ft, és 2 dl-t tartalmaz, a paszta pedig 695 Ft, és 100 g van benne.



Mint láthatjátok, eléggé bízom a Müller saját márkás kínálatában, így elsősorban ezekből szemezgettem. Ti beszereztetek valamit mostanában tőlük?

8 megjegyzés:

  1. Na ezt a tejet nem is láttam nálunk. Megyek majd Müllerbe, veszek Elzának is :).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdemes megvenni, mert ettől biztosan nem lesz hasmenése, és nagyon szeretik. Muffin is, és négyen kétszerre szokták meginni. Arra figyelj, hogy hideget ne adj neki, étel terén se, mert az érzékeny gyomruk azt nem bírja :-)

      Törlés
  2. Nálunk nincs Müller, de szombaton Fehérvárra megyünk vásárolni, lehet megfűzöm Apafejet, hogy tegyünk egy kitérőt :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Müller-kitérők elég sok időt szoktak igénybe venni, úgyhogy vigyázz :-D Na meg a pénztárcának sem különösebben tesznek jót... :-D

      Törlés
  3. Nálunk sajnos nem vált be a saját márkás állateledelük, a macskánk véresre kaparta magát tőle :( És a kaja volt a ludas, mert leváltottuk, és abbahagyta a vakarózást. De minden mást imádunk a Müllerből :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, szegény cica, még szerencse, hogy rájöttetek, hogy ez volt a gond! Az eledeleket én sem vásárolom meg náluk, mert sok esetben tartósítószert és hozzáadott cukrot is tartalmaznak, de a paszta és a tej egyelőre náluk éri meg a legjobban. Majd egyszer rászánom magam, hogy összehasonlítgassam az egyéb saját márkás pasztákkal és tejekkel az összetevőket, és meglátom, mire jutok :-)

      Törlés
  4. Én nagyon örülök ennek a sok posztnak! :) Voltam én is a Müllerben a kuponos szombaton, de annyira felidegesítettek, hogy egy darabig biztosan nem megyek vissza. Eleve gond, hogy összesen 3 kassza van az üzletben, a Müller szombaton állandóan tömött sorok vannak, a fél órás- 45 perces várakozás nem egyedi eset. Most csupán 2 dolgot szerettem volna megvenni, azzal gyorsan beálltam a sorba, és még örültem is, mert nem volt hosszú. Igen ám, de mivel mindenki 28 millió dolgot vett, az a rövid sor is nagyon sokáig tartott. Már éppen én következtem volna, mikor az előttem lévőnél a blokk nyomtatásánál meghalt a gép. Szalagcsere, próbálkozás, vezető bevonása, tanácstalan tekintetek további 20-25 percig. Ekkor már nagyon mérges voltam, a vezetőt megkérdeztem, hogy az én 2 db termémmel átmehetnék-e egy másik kasszába gyorsan. A válasz annyi volt, hogy ha leboxolom valakivel, hogy beengedjen maga elé, akkor felőle mehetek...
    Ezután benyögte, hogy végleg lefagyott a kassza, én meg közöltem, hogy akkor menjenek a fenébe, én elmentem. Nem ér ennyit pár száz forintnyi spórolás. :(
    Nagyon cuki az a rénszarvasos WC-papír! :) Korábban sosem vettem magamnak ilyen mintásat, de mióta te mutogatod őket, nálam is landolt már párszor hasonló cukiság. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon jól esik ez a visszajelzés! Azóta családi dolgok miatt voltak kisebb szünetek megint, de a nyugodtabb időszakokban napi két bejegyzéssel igyekszem behozni a lemaradást. :-)

      Sajnálom, hogy így jártál a kuponos napon, tényleg nem egyszerű kivárni a kasszát sem, na meg elviselni a sok tolongó embert a vásárolgatás közben.

      Örülök, hogy meghoztam a kedved a cuki papírokhoz. :-D

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.