2013. szeptember 19., csütörtök

Essence új kollekció – első benyomások

Tegnap a Müllerben jártam, és mutatom is majd a szerzeményeket, de kicsit körül is néztem az Essence háza táján, és gondoltam, megosztom a tapasztalatokat.



Elsőként az új lakkokat csekkoltam, és azok közül is a sand hatású lakkok érdekeltek a leginkább. Nem rosszak, sőt, de a piros valahogy túl sokszínű számomra, a nude mintha nem lenne elég pigmentált, a fekete meg gyönyörű, sokszínű-csillogós, de valahogy nem éreztem nélkülözhetetlennek.



Ezután a Metal Glam szemfestékeket csekkoltam, és úgy tűnik, csak a felületük hipercsillámos, alatta sima metálhatású, jól pigmentált festékek várnak, megkockáztatom, hogy megütik a Sleek-minőség szintjét. (Persze a Sleek palettákkal anyagilag jobban járunk, ha egy színre osztjuk le az árukat.)


Teszteltem még a Stays No Matter What szemcerkákat, de még 2-3 perc után is el tudtam maszatolni őket, így nem győztek meg, pedig szépek a színek.


Végül pedig egy jó hír: a Blackest Black szempiiaspirál egy hosszabbítós vagy egy vízálló spirállal egybecsomagolva összesen 745 Ft! Egy ilyen csomagot beszereztem, este mutatok róla képet.

Ti mikkel találkoztatok már az üzletekben az újdonságok közül?

23 megjegyzés:

  1. na, ma bevásárlótúrát fogok tartani, legalábbis biztosan körülnézek. A minap még nem volt a müllerben semmi új termék.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is meglepődtem, hogy végre van valami, mert általában később teszik ki, mind Budapesten.

      Törlés
  2. Én nekem a Sand lakkok nagy kedvencek lettek, bár a nude-dal vannak bajok... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én meg ott hagytam mindet... Lehet, hogy beteg vagyok? :-D

      Törlés
  3. Várom a spirálról a tesztet, én nem mertem megvenni...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. OK, képet nem ígérek, mert nem szokott sikerülni a pilláimra koncentrálni, de szövegeset szívesen írok :-)

      Törlés
  4. Nálunk még mindig a kiárusítást nyomják, még a tavalyi szortimentváltáskor kaptam erre olyan választ, hogy amíg a kifutók el nem fogynak a polcokról, nem rakják ki az új termékeket. Engem egyedül a fekete sand lakk fogott most meg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ajha, micsoda válasz... Nem is értem, miért nem egyszerre kerülnek ki mindenhol :-S

      Törlés
  5. engem is a sand lakkok fogtak meg, na meg a spirál. tuti beszerzek egyet. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olvastam már jókat a spiráljaikról, meg is lepődtem, hogy kettőt adnak ennyire olcsón *.*

      Törlés
  6. Jujj remélem amire hazajutok még kint lesz ez a trendkiadás,szeretném élőben is megnézni.:) Kiváncsi vagyok majd a szempillaspirálokra :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igyekszem a kipróbálás után tesztet írni róluk, de most vannak használatban spiráljaim, így ez várhatóan még kicsit odébb lesz.

      Törlés
  7. jujj, az a piros lakk *.* a szemceruzákból nekem megvan a régebbi szürke változat.. és.. nem vagyok elájulva tőle, szóval ismerve a szürkét, nem vennék ebből az új, amúgy tényleg szép színű ceruzákból! :) konkrétan nem lehet kihegyezni.. találtam egy alternatív megoldást a szemceruza festék kitessékelésére, de el is vette a kedvem a használatától! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A piros lakk nagyon karácsonyos, arany mikrocsillámokkal is tele van ugyanis :-)

      Törlés
    2. őrá mindenféleképpen lefogok csapni! :) tegnap voltam a Douglas-ben, véletlen betévedtem egyik barátnőmmel és megcsodáltam a szép új rúzsokat, valami csodásak!!! de nem tudtam még választani, szóval lesz még 1 kör! :)

      Törlés
  8. A piros sand lakkal nagyon szemezek, mert szerintem sokkal szebb a színe, mint a Lovelysnak, de még nem győzött meg teljesen. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen más a kettő, a Lovely inkább nyári, ez meg téli :-)

      Törlés
  9. Igaz, van kedvenc szempillaspirálom, szóval nem lenne rá szükségem, de jól hangzik. Én is szívesen megnézném, mit tud. :-)
    Ivett
    http://fairyjuice.blogger.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na és melyik a kedvenced? Nálam most egy Maybelline és egy Avonos van holtversenyben az első helyen :-)

      Törlés
    2. Maybelline Colossal Volum' express Smoky Eyes az eddigi legkedvencebb nálam, tavaly télen találtam rá, és egyből szerelem lett. :-) Tudom, hogy számodra kicsit festék szagú vagy milyen, de nekem pont ellenkezőleg, tavaszi virágillatot érzek rajta, szóval ezért is szeretem, a hatékonysága mellett természetesen. Nagyon egyetértünk, mert nekem előtte éveken át az Avonos SuperShock volt a nagy kedvencem, de a Maybelline még jobban tetszik. Szóval igen, nekem is ez a két márka jut eszembe, ha kedvenc szempillaspirálról kérdeznek. :-) Amúgy megrendeltem az első Szépségboxom, szeptemberit, kíváncsi vagyok. :-) Igaz, ez még nem az a megváltó előfizetés, amire várok, de bemelegítésnek remélhetőleg megfelel. :-)

      Törlés
    3. Na, akkor Neked szerencséd van az illatával, de igazából engem sem zavar, csak elmondtam a festékszagot, mint első benyomást. Amúgy nagyon rákattantam most én is, jól dúsít, és a göndörítő által biztosított ívet is egész jól tartja egész nap. Avonból meg a rózsaszín a nagy kedvenc most, Sexy Curves, ha jól emlékszem a nevére – még a Super Shock-ot is lekörözte nálam :-)

      A Szépségboxomra kíváncsi vagyok már nagyon, remélem, elégedett leszel az elsővel :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.