2013. szeptember 30., hétfő

Manikűrvadász, 4. forduló – Korall körmök Ingrid bejegyzése alapján

Tegnap nagy dolog történt: kb. 4 hét kihagyás után végre körömlakkot ragadtam, és elkészítettem a kedvenc kihívásom 4. fordulójára a manikűrt. És ha már nagy volt a kihagyás, rögtön 5 réteggel kezdtem, és jelentem, nem lett reggel párnanyomos a mani – éljen a BTGN fedőlakk.


Hosszas nézelődés után e manikűr mellett döntöttem, és azt is tudtam, hogy a rég nem használt Essence lakkjaimhoz nyúlok majd. A korall lakk neve VIP Appeal, még a régi kollekcióból való, és bizony kellett belőle a 3 réteg, de a színe abszolút kárpótol. A csillámokat a Circus Confetti nevű fedőlakknak köszönhetem. Holo csillámot már nem tettem fel, mert nem akartam még egy réteggel növelni a száradási időt, de így is elégedett vagyok az eredménnyel. 

Az első kép Ingrid szokásos beállításának megfelelő, egyébként pedig lámpafényben, illetve vakuval készültek a fotók.

Vaku

A többi kép a nálam megszokott módon készült.

Vaku

Lámpafény

Vaku

Lámpafény

Bár elég nyárias az eredmény, nekem tetszik, és elég sok őszi ruhával is kombinálható. Arról nem beszélve, hogy ezt az őszt már most unom, így nem is árt, ha vidám színekkel dobom fel magam...

A többiek munkái:







Ti hordotok ősszel korall körömlakkot?

38 megjegyzés:

  1. nagyon tetszik! főleg a színek miatt :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is sokat nézegettem ma, végre valami vidámság a nagy szürkeségben :-)

      Törlés
  2. Teljesen eltaláltad az eredeti színt is meg még a körmötök formája is teljesen hasonlít :D Sajnos én lecsúsztam róla, pedig olyan szívesen részt vettem volna én is :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd a következő fordulóban biztos sikerül. Jó sokan leszünk :-D

      Törlés
  3. Nagyon szép lett :) tetszik a színe!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is, egyre jobban, pedig magamtól nem választottam volna ezt a színt most :-)

      Törlés
  4. Nagyon jó lett! Majd kipróbálom ezt a verziót is!! :)))

    VálaszTörlés
  5. Nagyon tetszik!
    Ez az alapszín nagyon jó! :-)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szép lett, tetszik. Alig ismertem fel a körmödet, pedig már megjegyeztem. Kocka letta a formája vagy miért? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazából mindig erre a formára törekszem, csak van, hogy nem tudom elviselni, és kerekebb lesz belőle. Nekem így most nagyon bejön :-)

      Törlés
  7. Ez egyszerűen csodás lett! :) Nagyon jól mutat a kezeden ez a szín. :)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon tetszik :). Ki is próbálom holnap egy burgundi lakkal :D

    VálaszTörlés
  9. Mennyire cuki lett ez a mani! :) Az pedig elég kemény, hogy az egyik fotón pink, a másikon pedig full narancssárga a lakk színe! :D
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  10. nagyon szép lett! az alap szín meseszép!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, jó kis lakk volt, mint a legtöbb régi Essence...

      Törlés
  11. Imádom az ilyen manikűröket, nagyon jó lett!

    VálaszTörlés
  12. *-* igazából nem is tudok mást írni, csak azt hogy meseszéééép *-*

    VálaszTörlés
  13. Cuki lett! Imádom ezt az egyszerű díszítési megoldást. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg csodákat lehet vele művelni, pedig totál egyszerű :-)

      Törlés
  14. Köszönöm, még ma is fent van :-)

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.