2013. február 8., péntek

Gyere már, tavasz! – China Glaze, NYC és Astor

Nem szeretem a telet, főleg a végefelé vagyok már nagyon hisztis. Ilyenkor veszem elő a nyári felsőket, hogy mellényként hordjam őket, és jönnek a vidámabb körömlakkok is. Mivel nemrég valóra vált egy álmom, és enyém lett a China Glaze It's a Trap-eze nevű lakkja, hozzá fordultam, és a csillámok színéhez igazítottan még két lakkot kiválasztottam.

China Glaze It's a Trap-eze, NYC Union Square Lavender, Astor Mikado 136

Üvegbe zárt szivárvány

Mivel a kisujjamon van egy kis seb (mert ez még nem volt ezen a héten), ezért csak három ujjamat mutatom a képeken, egyébként a kisujjamon és a hüvelykujjamon is a China Glaze van.

Egyréteg:

Lámpafény

Lámpafény+vaku

Két réteg:

Lámpafény

Lámpafény+vaku

Három réteg:

Lámpafény

Lámpafény+vaku

Vaku

Természetes fény

Vaku

Vaku

Természetes fény

Számomra nem tragédia a három réteg, hiszen alapvetően vékonyan viszem fel a rétegeket, tehát másnak akár kettő is elég lehet. A csillámok szépen terülnek, nem kell velük játszani, a lakk is gyorsan szárad, szóval jó barátok leszünk. A sztár egyébként fedés szempontjából az NYC, belőle még nekem is elég két réteget felvinnem, és a színéért is odavagyok. Az Astor kicsit csíkoz, de élőben nem tragédia, és nagyon tetszett a három lakk együttese. Csak lennének már odakint is ilyen színesek a dolgok megint...

Biztosan fogom még ezt a CG lakkot használni, más színekkel is összehozom még, mert csupa vidámság, igazi kis tejszínű nyalánkság.

Nektek megvan valamelyik lakk? Tetszenek az ilyen kombinációk?

38 megjegyzés:

  1. a NYC lakk nekem is megvan,nagyon szeretem.. :)

    VálaszTörlés
  2. jaj, de szépek! :) az a CHG gyönyörű, bár lemosni rémálom lehet :D én is úgy várom mr a tavaszt..:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ma döntöttem el, hogy nekem kell egy lehúzható alaplakk :-D

      Törlés
  3. Nekem mind három lakk nagyon tetszik!:)Tényleg vidám színeik vannak.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó ez a kombináció,a színek csodásak. És a china glaze lakk is szuper! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. A China Glaze lakkok általában véve ott vannak a szeren :-)

      Törlés
  5. ennél a 3 lakknál jobbat nem is tudtál volna választani!! annyira passzolnak, hogy hihetetlen. :D
    én is unom a telet... :( ma már a tavaszi rucikat néztem, de rájöttem, hogy pulcsit kell vennem.. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, de még fogok jelentkezni ezzel a CG lakkal más színekkel kombinálva is, teljesen odavagyok érte. :-)

      Törlés
  6. Nekem ez a CG ennyi rétegben sok, nagyon. Egy jelly sandwichben viszont tuti jól mutatna, de magában engem nem nyűgöz le.:/
    A NYC annál inkább, bár alapból szeretem őket. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem így ahogy van, bejön, tulajdonképpen csillámszendvics már önmagában is, de legközelebb szerintem fehér alapon szerepeltetem majd. :-)

      Az NYC pedig ezúttal totális szerelem nálam :-)

      Törlés
  7. Cg megvan.essence lehuzhatos alappal siman lejon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, ma mostam le, úgyhogy most már biztosan veszek olyan alaplakkot, mert rémálom volt :-)

      Törlés
  8. Hú az az NYC lakk nagyon tetszik! :-)

    VálaszTörlés
  9. .a china lakk jol nez ki, azt elfogadnam. es igen...jojjon mar a tavasz!!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, Neked most főleg tragikus lehet a hideg :-)

      Törlés
  10. Tényleg nagyon szép a CG! Már rég vadászom egy menta színű lakkra. Eddig Essence- ben gondolkoztam, de megnézem majd az Astort is. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt leárazva vettem, 395 Ft-ért, úgyhogy sajnos nem valószínű, hogy találsz még belőle :-(

      Törlés


  11. Nagyon szép színek :-)
    Most én is a világosabb színű lakkokat kezdem használni, talán így előbb érkezik a tavasz :D

    VálaszTörlés
  12. Gyönyörű ez a CG lakk,ölni tudnék érte:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem volt könnyű beszerezni, mert elsők között vitték el ebből a kollekcióból, de szerencsére ebayen találtam egy áruházat, ahol normál áron volt, mint a többi :-)

      Törlés
  13. Az NYC! <3 Kezdem megszeretni ezt a színt, pedig én inkább erős pink párti vagyok. :D És milyen jók együtt így hárman. Egy komplett manikűrt is el tudnék velük képzelni.
    Egy ilyesmit mondjuk: http://thimmykevilaga.blogspot.hu/2013/01/52-wnpc-4-piros.html
    Ha van időd, kedved indíttatásod rá, hogy elkészítsd megnézném. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, majd ha más színekkel párosítom ezt a CG lakkot, alkotok Neked, ma már másmilyen lett a körmöm, holnap reggel kerül ki a blogra :-)

      Törlés
  14. Ez az egyik kedvenc NYC lakkom:) Most vettem meg a Mint Macaron színt a márkától, ezt a kettőt fogom kombinálni ma este- nem érdekel, hogy 1 fok van, nem érdekel, hogy hideg szél fúj, és az sem, hogy igencsak jönnek a hófelhők Ausztria felől- én érzem a tavaszt legbelül:))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, látom, sokan vagyunk ezzel így :-) Remélem, jól sikerült a manikűr, jól hangzik a párosítás :-)

      Törlés
  15. Végre egy kis tavasz.... ha az idő még nem is akarja...:)

    VálaszTörlés
  16. Nagyon tetszenek ezek a pasztelles cukorka színek! :)) Jöhetne már a tavasz!!

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.