Rózsaszín cukiságok a világhálón a mellrák elleni küzdelem jegyében
Ma e-mailt kaptam a mybeautytools.hu webáruháztól, amelyben a Milk Shake termékek rózsaszín csomagolású különkiadásáról értesítettek. Gondoltam, megmutatom őket Nektek is, néhány más cukiság mellett, ugyanis számos általam is gyakran látogatott webáruházban (voltak) kaphatóak hasonló termékek.
A Milk Shake termékek közül három öltött rózsaszín ruhát, és ezen a hivatkozáson tudjátok elérni őket. Ki is néztem az egyik öblítés nem igénylő kondicionálót, mivel Eleni tesztje óta érdekelnek a termékeik, így lehet, hogy meg is rendelem ebben az extra csomagolásban. A webáruház honlapján egyébként meg is nyerhető mindhárom termék, úgyhogy kattintsatok ide. :-)
A második dologért fáj a szívem, nem is kicsit. Hétfőn láttam meg a telefonomon az e-mailt, ágyban, párnák közt, láztól alig látva, hogy kapható lesz az alábbi limitált ecsetkészlet a BH Cosmetics kínálatában. Nagyszerű ötletnek tartottam, de másnapra már mind elfogyott! A bevétel teljes összege egy alapítványhoz került, és 5 (!) dollárért lehetett hozzájutni. Hát miért csak ennyire limitált ideig? Én még a teljes 20 dolláros árat is kifizetném érte, csak az enyém lehessen ez a rózsaszín cukiság. #huszonyegyedikszázadiproblémák
A harmadik dolog egy tavalyi körömlakk-készlet, amely még jelenleg is kapható a Naillandnél. Nem tudom, hogy ennél is fennáll-e, hogy alapítványnak utalják majd a bevételt, vagy csak a figyelmet szeretné felhívni a betegségre, és tudatosság a célja, de tavaly óta vágyom már rá. Azt hiszem, idén végre megsúgom valamelyik szülinapi manónak a vágyamat... Ide kattintva tudjátok megrendelni.
Az Avon is támogatja a mellrák elleni küzdelmet, és a mostani katalógusban is megvásárolható több kampánytermék is. Személyes kedvenceim a neszesszer, amelyből kettő is van, és gyönyörű, jó minőségű, puha tapintású termék, valamint a kétdarabos jegyzettömbös hűtőmágneskészlet, amely hasznos lehet a bevásárlólistánk elkészítésekor. Nem mellesleg pedig a neszesszerek miatt lett két felesleges körömlakkom is, amiknek kénytelen leszek új gazdát találni... ;-)
Emellett egy régi kedvencem, a Coastal Scents is összeállított egy szuper kombókészletet, amelyet kedvezményes áron vásárolhatunk meg október hónapban, és csodás rózsaszínes termékeket tartalmaz. Nem rossz, nem rossz, de azért sajnos a közelébe sem ér annak a BH Cosmetics ecsetkészletnek. A kombót itt tudjátok megvásárolni.
Nektek melyik a kedvencetek? Támogatjátok valamivel a mellrák elleni küzdelmet?
Gyönyörűek azok a körömlakkok!:) Coastal Scents készlet is tetszik nagyon! Én az Avonon keresztül szoktam úgymond támogatni, néha egy két remény szalagos dolog rendelésével.:)
VálaszTörlésNagyon szép dolgok vannak az Avon katalógusában, így én is többször rendeltem már tőlük. Jó, hogy erre is gondolnak a cégek :-) A körömlakkok pedig csodásak együtt, bármikor elfogadnám azt a csomagot :-D
TörlésIlyen ecsetkészlet akciót a magyar webshopokban is érdemes lenne nyomatni, sokkal nagyobb figyelmet kaphatna a betegség elleni küzdelem, hisz pont az érintett lakossági szegmens fog a legnagyobb %-ban találkozni a kampánnyal a megrendelés gombra kattintva.
VálaszTörlésPusza: Reni
Pontosan, de valahogy nem igazán szokás még errefelé. Jó lenne, ha rákapnának pedig, teljesen igazad van :-)
TörlésHú az ecsetek nagyon szépek. :)
VálaszTörlésÉn nagyon szimpatizálok azokkal a cégekkel, akik barmilyen nemes ügy mellé állnak, ráadásul igy mi is tudjuk támogatni ugy, hogy nem kell erre nagyon külön összeget áldoznunk.az avn ráadásul nem csak októberben, hanem egesz evben arul ilyen termékeket.
Tényleg, ki sem emeltem, hogy az Avonnál ez nem szezonális, hanem teljes évben jellemző dolog. Egy pozitív vonás a sok furcsaságuk mellé :-)
TörlésAz ecsetszett tényleg hihetetlenül cuki. *_*
VálaszTörlésIgen, még most is fáj érte a szívem, de a Zoevánál is van hasonló, csak hát borsosabb az ára...
Törléshttp://www.londena.nl/beauty/make-up-2/sneak-preview-new-zoeva-brush-collection-pink-elements/
nagyon örülök, hogy végre az itthoni bloggerek is írnak erről a témáról, ugyanis szerintem sokkal inkább háttérbe szorul ez itthon, mint pl. külföldön. én biztos, hogy idén is készítek majd egy rózsaszín manikűrt, a mellrák elleni küzdelem hónapja kapcsán, akárcsak tavaly. :) szerintem fontos, hogy ez minél több emberhez eljusson!
VálaszTörlésIgazad van, és nagyon tetszik az érett hozzáállásod a témához! Remélhetőleg itthon is egyre többen figyelnek majd erre, ha már mindenféle dologban a nyugat utánzása folyik... :-)
TörlésAmúgy osztom Reni véleményét. Én is szeretnék ebben a hónapban valami olyat alkotni amit Lilla is említett.
VálaszTörlésFontosnak tartom, hogy felhívjuk erre a betegségre a figyelmet.
Egyetértek, és kíváncsian várom a manikűrödet :-)
Törlés