Mivel már jó ideje próbálgatom a múltkori zsákmányos bejegyzésben bemutatott Paese termékeket, és így már tudom majd hozni a tapasztalatokkal fűszerezett teszteket, ma még megmutatok egy sminket, amely a Caffe Latte Opal trió és a Plum Glam szemceruza főszereplésével készült. Igyekeztem minél több Paese terméket bevonni, így láthatjátok még a barna pirosítót és a világosrózsaszín szájfényt is, valamint egy régebbi Paese púderem végezte a fixálást.
A sminkhez az alábbi termékeket használtam fel:
A smink pedig így nézett ki:
A szokásomtól eltérően most az alsó szempillasorban is maszatoltam kicsit a szemceruzából, ezenkívül azonban minden a szokásos módon folyt. A számat azonban túl színtelennek ítéltem meg, ezért az Avon Oxford Wine rúzst vetettem be, és a szemsminken is alakítottam egy leheletnyit: a 675-ös Kashmir mono szemfestékkel satíroztam el a széleket, és így sokkal jobb összhangba került a szemsmink a pirosítóval. Így két egyszerű változtatással nappaliból esti sminkké vált ugyanaz a festés.
A szemfestékkel egyébként öröm dolgozni, könnyű satírozni, és jó alappal egész nap kitart a színe, viszont a szaténossága miatt inkább szerény szemsmink készíthető csak vele. Szeretném még kipróbálni csak a legsötétebb színt is egy füstös sminkben, hogy kiderüljön, mire képes önmagában, de nekem már ezzel a szemceruzás kombóval is belopta magát a szívembe. Azóta is többször viseltem már hasonló sminket, mivel nagyon a szem- és bőrszínemhez illőnek érzem ezeket az árnyalatokat.
Holnap már érkezem majd a pirosítók színmintás tesztjével, a napokban pedig a matt trióval alkotott sminket is tervezek majd megmutatni Nektek. Annyit azért elárulok, hogy a pirosítókkal már most szerelembe estem, és bekerültek a nagy kedvenceim közé. A másik színt egyébként már láthattátok egy másik sminkes bejegyzésben itt.
Nektek milyen márkájú a kedvenc pirosítótok?

Nagyon szuper lett :))
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszik :-)
TörlésTudod, hogy nagyon szeretem rajtad az erősebb rúzsokat, mert szerintem nagyon jól állnak, viszont most ezzel a visszafogott rózsaszínes szájfénnyel is nagyon nagyon jól mutatott a sminked :)
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszik :-) Így képeken visszanézve szerintem sem rossz, de élőben nagyon élettelennek láttam magam ezzel a szájszínnel :-)
TörlésHm, mindkét smink szuper, talán az első jobban tetszik, tényleg hihetetlen jól áll Neked a természetes ajak. :)
VálaszTörlésSzépséges vagy! :)
Köszönöm, nagyon aranyos vagy :-) Igazából ez a szín sápadtabb a saját színemnél, de majd megmutatom valamikor átlátszó szájfénnyel is :-)
TörlésDe jól áll ez a rúzs! :)
VálaszTörlésKöszönöm, aranyos vagy :-)
TörlésSzuper lett, ezúttal nekem a második smink tetszik jobban :)
VálaszTörlésNekem is, mert az első valahogy olyan erőtlen volt. Hétköznapra mondjuk pont a két ajakszín közötti árnyalatot választanék :-)
TörlésMindkét ajakszínnel nagyon szép a smink, de nekem azért az Oxford Wine-nal mégiscsak ütősebb :P
VálaszTörlésHát igen, a sötét színű rúzsok rajongója nem is gondolhatja másként :-)
TörlésMegnéztem, és a novemberi katalógusban szerepel az Oxford Wine :-)
TörlésNagyon szep sminkek lettek,de nekem a 2.smink jobban tetszik,szerintem a rúzs miatt ;) :)
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszenek, és szerintem is a második a nyerő :-)
TörlésMindkét smink nagyon szép :) A második sminken lévő rúzs nagyon szép és nagyon jól áll neked :)
VálaszTörlésHát igen, az Oxford Wine az Avon egyik legjobb terméke volt, nem is értem, miért nem kapható már :-(
TörlésUi.: Megnéztem, és a novemberi katalógusban szerepel az Oxford Wine :-)
TörlésDe gyönyörű lett a smink! :))
VálaszTörlésKöszönöm, örülök, hogy tetszik :-)
TörlésAz erősebb rúzzsal sokkal jobb lett a végeredmény!
VálaszTörlésÖrülök, hogy Te is így látod :-)
TörlésNekem a világosabb ajkakkal jobban tetszik, azzal annyira szép és természetes a smink :)
VálaszTörlésNekem kicsit túl sápadtka volt már az a szájszín, de majd kipróbálom egy árnyalattal erősebb színnel is :-)
TörlésNekem az erősebb rúzzsal tetszik. :)
VálaszTörlésRáadásul úgy az őszi trendnek is megfelel .-)
Törlés