Tegnap Renivel egy rendkívül jól megszervezett és érdekes eseményen vettünk részt az Urticaria nevű bőrbetegség világnapja alkalmából. Mindenképpen fogok róla beszámolót készíteni, mert tényleg nagy élmény volt, érdekes beszélgetéssel és adatokkal, bár a téma maga valószínűleg nem hangzik biztatóan. Na, de erről majd egy külön bejegyzésben.
A mai bejegyzés lényege ugyanis az, hogy gondoltuk, megosztjuk a rötyögésünk élményét Veletek is, mert egy ilyen eseményre bizony a szokásostól nagyban eltérő táskatartalommal indul az ember...
A mostanában használt táskám egy Avon darab (ami nem meglepő, mert szinte minden táskám és kendőm az :-D), amely alapvetően kicsinek látszik, viszont mint kiderült, mégis sok mindent képes elnyelni. Egészen pontosan az alábbi halmazt, bár a kézkrémet Reni tette bele, mivel mindketten elfelejtettünk magunkkal hozni, és útközben szerzett mindkettőnknek egyet-egyet. És igen, az ott egy Skálás szatyor, bár ez már szinte védjegyemmé vált...
Van tehát egy Essence parfüm, mert kicsike, ezért ha megyek valahová, ezt szoktam magammal vinni, egy telefontok, benne természetesen a telefonommal, hogy az Instagramon tudjak közvetíteni az eseményekről, pénztárca, olvasójegy, mert előző nap könyvtárban jártam, zsebkendő, kulcs. Személyazonosságom igazolására pedig mindig nálam van a jogsi a pénztárca rejtekében.
Nos, és hát a szatyor tartalma az, ami vicces: mivel tudtuk, hogy a sajtóreggeli után közös császkálós napot tartunk majd, a csinos cipőt csak az eseményre vettük fel, utána viszont már kényelmesben róttuk a várost, és a csinos cipő a táskánkban foglalt helyet. Neszesszer és sminktermékek helyett ilyen esetekben ennek van prioritása, és ilyenkor még az elveszett német katonákat is kipakolom, hogy beférjenek ezek az igazán fontos dolgok.
Akit pedig érdekel a normál esetben a táskámban megtalálható tárgyak listája, annak ajánlom figyelmébe a tavalyi videómat:
https://www.youtube.com/watch?v=do6JzD7ASBE
Nézzetek be Renihez is, mert egy időpontban tettük közzé ezt a bejegyzésünket, így az Ő táskájában is betekintést nyerhettek.
Nektek milyen meglepő tárgyak lapulnak a mindennapos készletben? :-)

Ez nagyon aranyos bejegyzés lett. :) A váltás cipő nálam is sokszor befigyel. :)
VálaszTörlésKöszi, örülök, hogy tetszett :-) A váltás cipő óriási ötlet, mégsem alkalmaztam sokáig, de az biztos, hogy az esküvőre is viszek egy kényelmes párat, hogy ha már letáncoltuk a lábunkat, ne mezítláb kelljen folytatnom :-D
TörlésSzeretem a táskás bejegyzéseket, ez a cipő pedig isteni, honnan van? :) Úgy irigyellek benneteket, amikor ilyen közö bandázásra mentek, nagyon jó móka lehet. :) Ilyenkor sajnálom igazán, hogy gyakorlatilag képtelen vagyok emberi módon megközelíteni a fővárost. Lassan kellene tartani egy "vidéki" blogger-napot is, ha van még másnak is kedve ehhez. :)
VálaszTörlésA cipő Deichmannos, tavaly vettem, de a tavalyi csizmámat viszontláttam idén, így lehet, hogy ez a cipő is fellelhető még. Nekem amúgy feketében is megvan, annyira tetszik ez a fazon :-D
TörlésA vidéki bloggernap is jó ötlet, tegnap is volt egy Szegeden, szerintem Te is nyugodtan szervezhetnél egyet néhány Hozzád közel lakó bloggerrel együtt, mert biztosan vevők lennének rá más bloggerek és az olvasók is :-)
Nálad is remek cuccok laknak a táskában :DDD
VálaszTörlésImádtam ezt a napot, még ilyet, még ilyeeeeeeeeet! :)
Pusza: Reni