Szeretném előre jelezni, hogy rengeteg kép fog következni, így aki nem bírja idegekkel a kiadós zsákmányokat, az inkább ne is görgessen tovább...
Próbáltam időrendben haladni a dolgokkal, de mivel eléggé mozgalmas és betegségekkel tarkított volt a nyaram, már eléggé elhomályosul, hogy pontosan mi is hogyan történt. Mindenesetre van itt nyári ajándékhegy barátnőktől, saját szerzemény és születésnapi előajándék a családtól. Glamour-napozás nem volt, mert egy barátnőm esküvőjén jártam azon a hétvégén, de nem is bánom, hiszen csodás élményekkel lettem így gazdagabb, a kuponos napokat pedig úgysem bírom idegekkel.
Szóval biztonsági öveket bekötni, indulunk!
A nyáron volt egy ötös találkozónk, amelyről Instagramon is láthattatok képeket például itt és itt. Akkor aztán jól elhalmoztak a lányok, és a Szilvitől kapott csomag már nem is szerepel, ugyanis a tőle kapott testradír már jócskán használatban van nálam, így nemsokára egy videóban találkozhattok vele. Van viszont sok Moyra Renitől, mert ő az egész Sea Salt kollekcióval lepett meg, ami jó kis meghatódottságot is okozott nálam.
Emellett egy előre egyeztetett Peggy Sage lakk is az enyém lett, mivel Reni meg akart válni tőle, nekem pedig nagyon tetszett ez az arany beütésű narancs-korall szín.
Eleni egy kis teáskészlettel lepett meg, hiszen jól tudja, hogy nagy tearajongó vagyok. Nagyon kis hangulatos az egész, úgyhogy nagy becsben fogom tartani, és nem engedem Maszatot a közelébe, ugyanis ő a notórius bögregyilkos a családban...
Három Yves Rocher tusfürdőt is kaptam, mert közösen rajongunk ezért a Jardins du Monde tusikért, Eleni pedig előre kifaggatott, hogy melyik illatokra vágyom. Három igazán friss illat, amelyek közül a narancsosat fogom elsőként tesztelni, ha elfogyott a hatalmas Ziajám.
Szintén előre egyeztetett két lakk is hozzám került tőle, mivel ő meg akart válni tőlük:
A találkozónk idején folytak a nagy leárazások, amelyek keretében egy Essence pirosítóra csaptam le, mivel Nikkii régóta dicséri már őket, valamint egy szintén Essence szemceruzára.
Több Avon-rendelésem is volt ismét, amelyek keretében lecsaptam két szájfényre és egy jó kis őszi rúzsra, mivel az Avon nagyon jó szájra való termékeket gyárt.
Valamint szempillaspirálban is erősek, így megrendeltem egy régi kedvencet, a SuperShock Max vízálló változatát, valamint egy új spiráljukat, a Big & Daring nevűt, mert a képek alapján szimpatikus lett a keféje.
Emellett a kézmosónak szánt óriás tusik sem maradhattak ki. Két bevált illatra szavaztam, mivel az új krémesek közül már több is csalódást okozott.
Újdonságként jelent meg az alábbi bogyós gyümis illatú testápoló, amely szerintem Reninek is tetszene. Ráadásként pedig aranyfénnyel vonja be a bőrünket. Még nem próbáltam, de ha kifogy az óriás Ziajám (mert bizony testápolóm is van ám tőlük), ki fogom próbálni, hogy mit tud.
Harmadszor rendeltem újra a hajlakkjukat, mivel nagyon elégedett vagyok vele, és jó szolgálatot tesz a mostanában sokszor elkészített hullámos frizura rögzítése során.
Az Avon kiegészítők is nagy barátaim, és rendeltem egy csodás őszi színű, csajos-rózsás pénztárcát:
A kendőmániám okán pedig a Rose Tinted sálra is lecsaptam.
Drogériás zsákmányaim is voltak, például a nyári Lovely leárazáskor egy szempillaspirál a Rossmannból:
Impulzusvásárlás során két NYC ajakkence és egy Catrice ajakápoló a Müllerből:
Egy óóóriási DM-túra során pedig sok hasznos dolog a 15%-os kuponnal (mivel mostantól már csak 10%-osra tehetünk szert a 150 pontos kuponfüzetben :-().
Szőke hajra való Balea sampon és balzsam:
Limitált Alverde testvajszett:
Kihagyhatatlan illatú almás Balea tusfürdő:
Kamiinál látott barackos Balea testradír és Szilvi által ajánlott Naturia testradír:
Mindig hasznos vattakorong és a baglyok miatt Lillának biztosan tetsző vattapálcikák:
Végül egy másik Mülleres túra során néhány Hello Autumn szépség az Essence kínálatából:
Rendeltem is néhány dolgot, elsőként a Naked 3-hasonmásnak tűnő W7 In the Nude palettát, valamint a régóta áhított Real Techniques púderecsetet Edittől.
A Pink Pandától a The Balm kreatív nevű Balm Voyage palettáját:
Ugyaninnen a Sigma ecsettisztító kesztyűjét, amely helyett sokáig sütőkesztyűt használtam, és ha érdekel Titeket, szívesen megírom róla a tapasztalataimat:
Végül pedig a Coastal Scents Revealed 2 palettáját is megrendeltem, amely szintén részben Naked 3-hasonmás, így természetesen ennek a tesztje is várható.
Október 1-jén pedig a Renivel töltött nap során kaptam tőle egy kézkrémet:
Végül, de nem utolsó sorban a Zsozsótól kapott lakkjaimat szeretném megmutatni, ugyanis nemrég nála jártam, és megnézegethettem a gyűjteménye minden darabját, ami eleve nagy élmény volt, de ráadásul nekem adományozta az alábbi szépségeket is. Volt, amelyik nem vált be neki, volt, amelyiket nem érezte magához illőnek, és volt, amelyiknek volt más márkájú ikertestvére, én pedig örömmel fogadtam örökbe mind az ötöt.
Ennyi tehát a nagy nyári-őszi zsákmány, és a következő hetekben igyekszem minél több sminkterméket és körömlakkot felsorakoztatni majd közülük a blogon.
Ti miket szereztetek be mostanában?

Egy óóóriási DM-túra során pedig sok hasznos dolog a 15%-os kuponnal

Aztán az ebédhelyünkre menet megpillantottunk egy Peggy Sage szaküzletet, és beszereztem néhány körömmatricát és egy Revlon hajápolót. Az egyik körömmatricát már láthattátok a legutóbbi Manikűrvadászos bejegyzésben.
Végül, de nem utolsó sorban a Zsozsótól kapott lakkjaimat szeretném megmutatni, ugyanis nemrég nála jártam, és megnézegethettem a gyűjteménye minden darabját, ami eleve nagy élmény volt, de ráadásul nekem adományozta az alábbi szépségeket is. Volt, amelyik nem vált be neki, volt, amelyiket nem érezte magához illőnek, és volt, amelyiknek volt más márkájú ikertestvére, én pedig örömmel fogadtam örökbe mind az ötöt.
Ennyi tehát a nagy nyári-őszi zsákmány, és a következő hetekben igyekszem minél több sminkterméket és körömlakkot felsorakoztatni majd közülük a blogon.
Ti miket szereztetek be mostanában?
A Balea almás tusit nagyon szerettem, csak már nem tudtam újravenni, annyira limitált volt. :(
VálaszTörlésTényleg jó hosszú bejegyzés volt ez, de nem is csoda, jó sok minden történt azóta! Remélem azóta már jobban vagy Te is! :)
Ó, hát ennyire rövid ideig volt csak kapható? :-( Bezzeg a nyáriak több hónapig voltak a polcokon nagy mennyiségben... Amúgy köszönöm, már jobban vagyok, éjszaka sem ébredtem már fel arra, hogy fulladok, szóval szerintem nemsokára kilábalok végre :-)
TörlésMennyi mennyi gyönyörűség *-* Az Alverde testvaj csomagot mostanság vetted? Szerinted lehet még kapni ?
VálaszTörlésPont egy hónapja vettem, és akkor még elég sok volt belőle a polcon, így szerintem van még rá esély. Ha látok még, szerezzek Neked? Van egy elrejtett DM, ahol talán még találok majd belőle :-)
TörlésJövő héten kutatok utána én is egy kicsit, hátha sikerrel járok :) Azán ha nem járok sikerrel, akkor igénybe venném a felajánlásodat :)
TörlésRendben :-) Szorítok, hogy várjon még Rád egy csomag :-)
TörlésUhhh azok a paletták csodásak. *.* Meg a Moyra lakkok is. A pénztárca is nagyon tetszik és a kis teáskészlet is aranyos. Összességében minden nagyon tetszik, szuper dolgokat vettél. :D
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszenek :-) Még nekem is jól esik nézegetni őket így egyben :-D
TörlésMennyi jó kis termék :) A teáskészlet nagyon cuki , én is nagyon szeretem teázni , én még a nagymamámtól kaptam egy teáskészletet még tavaly .
VálaszTörlésA lakkokra pedig kíváncsi vagyok :)
A lakkok közül valamelyik pirosas színűt hamarosan kipróbálom majd, mert már nagyon érdekel, hogy hogyan állnának nekem ezek a színek. Remélem, jól, mert teljesen szerelmes vagyok mindbe :-D
TörlésSzuper dolgokat kaptál-vettél, szép kis zsákmány kerekedett belőle :)
VálaszTörlésIgen, lesz mit használni-tesztelni megint jó darabig, az biztos :-)
TörlésSea Salt lakkok végreeee :) Örülök! És a baglyos fültisztítót imádom, nekem is kell :D
VálaszTörlésHát még én hogy örülök a „sós” lakkoknak :-) Igyekszem mihamarabb hozni az egyiket, amire talán a bordónak van a legnagyobb esélye, mert az igazi őszi szín :-) A baglyos pálcikákat pedig nem tudtam ott hagyni, tényleg extracuki :-D
TörlésMennyi gyönyörűség! Azok az ajakkencek...wow...kíváncsi vagyok majd a tesztekre...:)
VálaszTörlésEgyébként a rose tinted sálat én is néztem, se anya mindig lebeszélt róla, hogy élőben tuti nem olyan szép, mint a katalógusban, és neki nem is tetszik... Én meg nem vagyok tapasztalt avon kiegészítők terén, így mindig hagyom magam...pedig a te képedeen is szép...hmmm...
Nekem szerencsére több a pozitív csalódás az Avon kiegészítők terén, mint a negatív, csak nagyon elrejtik őket, és extra picuri képeket tesznek csak belőlük a katalógusokba. A kendőik pedig tényleg a legszebbek közé tartoznak, nagyon sokszor kapok dicséretet rájuk, és persze sajnálkoznak a bókolók, hogy már nem kaphatók a termékek. Jó lenne, ha kicsit hosszabb ideig árusítanák őket, de sajnos elég limitált számban készítik csak őket :-(
TörlésAz ajakkencéket pedig tesztelni fogom, mert nagy reményeket fűzök hozzájuk :-)
Mennyi szépség, habár most nekem a baglyos fülpiszkáló a kedvencem, annyira édes *.*
VálaszTörlésEngem is megfogott, és tényleg az egész bejegyzés legcukibb pontja :-D
TörlésAz Alverde testvajakat én is meg szerettem volna venni, de féltem, hogy nem használnám el, úgyhogy ott hagytam a boltban :)
VálaszTörlésAzta, micsoda megfontoltság! Én nem bírtam ott hagyni őket, bár lehet, hogy nálunk is osztozás lesz a vége Anyuval és Keresztanyámmal :-)
TörlésJuj, mennyi szépség, el vagy halmozva az biztos :)))) Várom majd a teszteket a sminkcucclikról!
VálaszTörlésIgen, nem tagadom, jó dolgom van :-) A sminkcuccokat már tesztelgetem, hogy mire a színmintákat megmutatom, már sminkes képek és tapasztalatok is rendelkezésre álljanak :-)
TörlésUi.: Holnap reggel pedig kikerül a múltkori zsákmány részét képező ecsetek tesztje :-)
Törlésés tényleg! :D ilyen zsepim is van. nagyon szupi dolgok, az avon garden of eden tusfürdőt én is kipróbálnám, katalógusból tetszik az illata. :)
VálaszTörlésTudtam én :-D Nem is tudtam, hogy zsebkendő is van ilyen mintával – húzogatós vagy csomagos? A Garden of Eden nekem nagyon bevált, szerintem nagyon jó az illata, de volt, akinek pont ez okozott csalódást. Lehet valami a bőr kémhatásával kapcsolatban :-)
TörlésTe jóságos ég, mennyi szépséget szereztél! *.* Egyszerre látni, egybefüggő bejegyzésben annyira szemkápráztató! Az a Moyra kollekció nagyon kis csinos, remélem egyszer már én is rendelhetek tőlük néhány apróságot :) Az YSL tusikra kíváncsi leszek, nekem a levendulás van meg Eleni jóvoltából, de még a nyári Baleát használom, szóval kíváncsi leszek rá. A bögrés szett is nagyon tetszik, én is imádok teázni és bögrékkel mindig le lehet venni a lábamról :) Az Avon pedig tényleg jó szájkencéket gyárt, én egyedül a matt hatású dolgokat hiányolom tőlük. Ezt az új testápolót meg akartam tőlük rendelni, de olvastam, hogy csillámosak, így a bőröm biztos nem bírta volna őket, örülök, hogy végül nem csábított el az illat :P Remélem a NYC ajakkencékről lesz teszt :) A Naturia testradír pedig remélem beválik nálad, én nagyon szeretem őket (igaz, az epresnek kicsit émelyítően édes illata van, de nekem még tetszik is a hideg időben). Most fogom használni a vörösáfonyásat. Az őszi essence cuccokért meg irigy vagyok, mert a közelünkben sehol nem lehet kapni, pedig a színváltós pirosító és az az ecset nagyon jól néz ki. És persze a paletták is csodásak :) Na, most hogy véleményeztem jóformán mindent és irtó hosszú kommentet hagyok, jobban érzem magam :D
VálaszTörlésIgen, így elég durva élményt biztosít, az tuti :-D Amúgy pedig gratulálok, hogy képes vagy egyféle tusfürdőt használni, bár most én is így járok el már egy hete, mert ráálltam teljesen a narancsos Ziaja termékekre... Avonból pedig a kettővel ezelőtti katalógusban láttam matt rúzsokat, úgyhogy szerintem van esély rá, hogy ismét lesznek – mondjuk nem értem, miért nem állandó dolog ez náluk, de velük kapcsolatban sok mindent nem értek :-) A NYC ajakkencéket mindenképpen tesztelem majd, a Naturiában pedig pont az illata fogott meg, bár a vörösáfonyáson is gondolkodtam. Az őszi Essence cuccokra én is azért csaptam le, mert nálunk ritkán van bármi is tőlük, ez a bőrtől függő szín pedig olyan izgi :-D Az ecset pedig több kedvenc ecsetemre is hasonlít, ezért nem tudtam ott hagyni. És hát igen, a végére gyakorlatilag mindent véleményeztél, de nem bánom, mert szeretem olvasni a megjegyzéseidet, szóval máskor is tégy így :-)
Törlés<3 Kapkodom a fejem, hogy miről olvasnék szívesen :D De paletta és paletta :D Totál rászoktattál:D
VálaszTörlésOK, jönnek a palettatesztek hamarosan :-D Igazából már napok óta próbálgatom sminkben az egyiket, és színminták is vannak, így szerintem néhány napon belül meg is írom a bejegyzést :-)
TörlésUhhh mennyi minden! Alig várom a paletta teszteket, meg az új Avon testápoló érdekel még, azt lehet én is megrendelem. A Balea szőke samponja viszont nekem nagyon nem vált be, elnehezítette és szárította a hajamat. (Ui.: most már 2 napon belül tényleg elmegyek ám a postára! :) )
VálaszTörlésMegpróbálom nem elfelejteni a dolgot, és tényleg előrevenni az Avon testápolót, mert úgy látom, többeknél gondolkodós darab :-) A palettatesztek pedig jönnek szépen sorban, sőt, néhány régebb óta meglévő palettámról is írok majd, mert most, hogy ismét több időm van, alig várom, hogy ismét kiélhessem a palettamániámat :-D A szőke sampontól most kicsit tartok, de remélem, nekem beválik, a postázással pedig ráérsz ám, bármikor is érkezik meg, én nagyon fogok örülni neki :-)
TörlésMennyi szépség egy helyen :D Nagyon jó dolgokat vettél/kaptál :) A Moyra Sea salt kollekció már régóta birizgálja a fantáziámat :) Az Yves Rocher tusikat imádom, és az egyik kedvencem közülük a képen is látható zöld teás változat :) Azt az Alverde csomagot én is beszereztem amikor megjelent, szerintem nagyon finom az illatuk, de most a karácsonyi kiadásukra pályázok :) . Azokról a gyönyörűséges palettákról meg remélem lesz teszt :) *-*
VálaszTörlésTőled hallottam először, hogy karácsonyi testvajszett is van, úgyhogy most megy az őrlődés, hogy megvegyem-e azt is, de ahogy ismerem magam, meg fogom, és elosztom ismét a hármas csapat, vagyis Anyu, Keresztanyám és magam között :-D A palettákról érkezik teszt, igazából már folyamatban is van az egyik, és úgy élvezem, hogy megint palettatesztekkel jöhetek! *.*
TörlésMennyi szépség *.* Csodálatosak a paletták :)
VálaszTörlésHát igen, szép kis adag lett így együtt minden... A palettákért pedig én is odavagyok, nézegetem és használom őket egy ideje, hogy kiforrott véleményt tudjak majd alkotni róluk :-)
TörlésHúú mennyi szépség! *-* A pénztárca és a baglyos vattapálcikák most a kedvencek, na és persze a lakkok!! Mostanában ékszereket és körömlakkokat, meg gyertyákat szereztem be, erről írtam a blogon is.Én szívesen olvasnék a palettáról és a körömlakkokról. *-*
VálaszTörlésJa kerestem volna ezt a cuki rózsás szívecskés Avon pénztárcát, de nem találtam, kapható még? Köszi!
TörlésKörömlakkból és gyertyából sem elég soha, úgyhogy meg tudom érteni a Te zsákmányodat is, sőt, nemrég adtam le egy YC-rendelést én is, már a karácsonyra is gondolva... A pénztárcát sajnos nem találtam a kínálatban, az őszi kiadás része volt, úgyhogy szerintem már nem fog felbukkanni, de érdemes nézegetni a kiegészítőkről szóló oldalakat, mert a picur képek ellenére csodákat rejtenek. Remélem, lesz még kedvedre való majd :-)
TörlésFélek, hogy annak a cuccnak is ugyanolyan, bódítóan áfonyás illata van, mint amelyek korábban elcsábítottak bármiféle márkából - és amiket a mai napig képtelen vagyok elhasználni, mert annyi van...hiába, a gyűjtőszenvedély... #badhabit
VálaszTörlésPusza: Reni
Hát, ezért is van, hogy nálam némelyik kézmosó lesz, mert így többnek érezhetem az illatát nap mint nap :-D Persze testápolónál már nehezebb a helyzet, de egy sűrűbb fajtát bevihetsz magaddal a munkahelyre kézkrémnek, egy híg mehet a kézmosó mellé pumpás adagolóba, stb. stb. :-D Amúgy pedig NE nézz be a szekrényembe, mert nálam is végtelennek tűnik az elhasználandó cuccok sora...
TörlésÁhh! Mennyi szépség! :)
VálaszTörlésA pénztárca nagyon tetszik, én is nagyon gondolkodtam, hogy megrendeljem-e, de nem igazán szeretem váltogatni a pénztárcámat, addig használok egyet, míg el nem használódik, ráadásul a mostanihoz érzelmi szálak is kötnek. :)
Ugye? Egész szépséghegy :-D Az érzelmi szálak miatt pedig meg tudom érteni a ragaszkodásodat, én sem váltogatnám, ha lenne ilyen, de magamtól szoktam pénztárcát kapni, én pedig nem sértődöm meg, ha leváltom néha őket :-D
TörlésHúúú de sok szépség <3 A The Balm és a Revealed palettára nagyon kíváncsi lennék!
VálaszTörlésElsőként pont a W7 érkezik majd, mert az birizgálta a legjobban a fantáziámat de utána igyekszem majd a másik kettővel is. :-) Jaj, bárcsak naponta több sminkre is lenne időm :-D
TörlésVálasztani sem lehet, annyira sok mindent kaptál/vettél. :)
VálaszTörlésEngem mondjuk egy átfogó Sea Salt bejegyzés érdekelne, ha már mind megvan. :) Emellett pedig a szép lakkok is felkeltették az érdeklődésem, mindegyikről jöhet manikűrben bejegyzés. :)
Jó ötlet, ha sikerül nyomára akadnom a mintapálcáimnak, fel is kenem mindet, és megmutatom egy bejegyzésben. :-) Kicsit nagy a felfordulás, mert a hálószoba teljesen, a nappali pedig részben megújul, így nem egyszerű a helyzet :-D A Zsozsó-féle ötösfogatból pedig már látható Instagramon a fehér Orly, ezt kentem fel, amíg a gép dolgozott az egyik fájlomon :-)
Törlésmennyi szépség, a szívem nem bírja el.. :D
VálaszTörlésJaj, remélem, azóta helyreállt a szívritmusod! :-) Még lesz majd születésnapi zsákmány is, aztán egy karácsonyi, és utána kb. három évig nem kellene majd semmit sem vennem... :-D
TörlésSzuper dolgok egytől egyig! :) Az Avon spiráljára leszek leginkább kíváncsi mert mostanában sokat olvasok róluk és érdekelne ez az újdonság is :)
VálaszTörlésAz a W7 paletta meg fönt van a kívánságlistámon de egyszerűen má annnnnyira sok palettám van hogy sosem használom el őket és így kicsit lelkiismeret furdalásom lenne ha megvenném. Persze jön a szülinapom szóval nincs kizárva! Addig meg legalább megnézem nálad a tesztet róla :)
Akkor mindenképpen várd meg a tesztet, és szerencséd van, mert pont a W7-tel indítok majd :-) Az Avon spirált pedig tesztelni fogom, bár képet nem ígérek hozzá, mert képtelen vagyok értelmesen lefényképezni a szempilláimat, így a szóbeli megfogalmazásomra leszel kénytelen támaszkodni :-D
TörlésHű mennyi minden, bár tudom, hogy fel tudnak halmozódni a dolgok a hetek és hónapok alatt :).
VálaszTörlésAz Alverde 3-as testvaját én is megvettem, csak még nem álltam neki, mert most még egy másika használok, de szeretem, hogy ilyen picikék, így táskába is be lehet dobni őket. Az az Avon bogyós gyümis testápoló pedig nagyon felkeltette az érdeklődésemet :).
Amúgy meg a paletták tesztjei érdekelnének leginkább, főleg a The Balm, meg a W7.
Hát igen, halmozódtak és halmozódtak,én pedig halogattam és halogattam, de legalább ilyen jól mutatnak együtt :-D Az Alverde testvajai pedig szuperek, bár nekem még mindig a narancsos változat a kedvencem – vajon kapható még?
TörlésA paletták közül a W7 lesz az első, mert róla tudok már elég sok tapasztalatról beszámolni, úgyhogy szerintem napokon belül írok is már róla, a The Balm pedig már most szerelem, ennyit elárulok :-)
most mondjam azt, hogy irigykedek? az alverde hármas testvaj csomagot én is beszereztem!
VálaszTörlésEgy kis irigykedés sosem árt, és igyekszem majd a lehető legtöbb dolgot bemutatni, hogy kicsit Ti is a részesei lehessetek mindennek :-) A testvajcsomag már most nagyon tetszik, remélem, beválnak majd – Te próbáltad már valamelyiket?
TörlésOMG, Balm Voyage! Hű de irigy vagyok most! Mindenre kíváncsi vagyok, örülök, hogy most már sűrűbben tudsz nekünk írni! ;)
VálaszTörlésNagyon kedves vagy, én pedig örülök, hogy örülsz ennek :-) A Balm Voyage lassan sorra kerül már, mert nemsokára a W7 paletta kivesézésének végére érek :-)
TörlésMennyi gyönyörűség! :) A Moyra Sea Salt lakkok hatalmas kedvenceim, de nekem sajnos csak 4 van, most megint késztetést érzek a többi beszerzésére is :DD
VálaszTörlésHát, szerintem érdemes rájuk lecsapni, mert mind gyönyörű, bár a két hasonló világos rózsaszín közül egyről talán lebeszélheted magad :-D
TörlésAnnyira cuki az a fültisztító pálcika. :D A kendő és a pénztárca is nagyon tetszik. :3
VálaszTörlésBiztosan Te is jól be tudnád építeni őket a ruhatáradba, főleg a pénztárcát, az különösen illene Hozzád :-)
Törlés