Most, hogy ismét több időm van blogolni, nem bírok magammal, és úgy döntöttem, napi két bejegyzés is elfér itt. Remélem, Ti sem bánjátok. :-) A mostani bejegyzés tárgya pedig a két ajakkence lesz, amelyet a nagy Paese-zsákmányom részeként próbáltam ki. Egy intenzív, krémes árnyalatot választottam a folyékony rúzsok közül, valamint egy kifejezetten szerény, gyöngyházas rózsaszínt a tartós szájfények közül. Ha érdekel, hogy melyik hogyan teljesített, olvass tovább.
Elsőként a pirosas színű Manifesto rúzsra szeretnék kitérni. A színéért már eleve odavagyok, ugyanis nem az a tolakodó, démoni vörös fajta, hanem egy egészen természetes hatás elérésére is alkalmas árnyalatról van szó. Az applikátora a szájfények esetében szokásos fajta, a pigmentáltság pedig kissé becsapós, ugyanis eleinte nagyon csíkosnak tűnik, és nagyon élénknek is, de valószínűleg az ajkak melegének hatására egyre jobban eloszlik, és a későbbiekben sem áll össze csíkban, hanem szépen egyenletesen kopik.
Evés nélkül és óvatos ivással olyan 4-5 órán keresztül marad a helyén, ami nem egy különösebb tartósság, viszont nagyon krémes az állaga, és nem szárítja az ajkakat, sőt, mintha még ápolná is őket. Nem mattul be, hanem fényes marad, bár a szájfényeknél megszokottnál kissé kevésbé, ami talán még fokozza a természetes hatását. Ráadásul illatmentes, így összességében egy nagyon kellemes viseletű, közepes tartósságú szájfényként határoznám meg, sminkben pedig itt láthattátok.
Ti próbáltátok már valamelyik Paese ajakkencét? Ha igen, bevált?

Másodikként említeném az Art szájfényt, amely egy gyöngypigmentet tartalmazó termék, és egy leheletnyivel világosabb, mint amire számítottam a MUP színmintája alapján. Ráadásul elég jól fed, így nekem önmagában már túl világos is (lásd például sminkben itt), így a kezdeti tesztelés óta már inkább csak rúzsok fölé rétegezve használom. A tartóssága átlagos, 2-3 órás, a viselése pedig a folyékony rúzshoz hasonlóan kényelmes, és ha ezt használom, nincs szükségem külön ajakápolóra sem. Van viszont egy eléggé zavaró tulajdonsága, ez pedig az illata: felkenéskor ugyanis elég erős, számomra kifejezetten zavaró, bár ez kb. fél óra múltán elmúlik (vagy az orrom szokja meg, nem tudom). Így az erre érzékenyeknek nem ajánlom ezt a terméket, hanem inkább a folyékony rúzs hangsúlyozottan illatmentes termékcsaládjának egy szerényebb változatát tudom javasolni. Én is inkább közülük rendelek majd, mert a 911-es csodás lilasága és a 912-es mályvás színe elég biztatónak tűnik a színmintákon.
És ha már színminták, mutatom is mindkét folyékony termék színét az alkaromon, napfényben, természetes fényben és vakuval:
Ti próbáltátok már valamelyik Paese ajakkencét? Ha igen, bevált?
Nekem a Manifesto 903-as árnyalata van, ami önmagában túl harsány és rikító élénk rózsaszín, így leginkább ecsettel viszem fel a természetesebb hatás miatt. Szeretem, de mostanában sajnos eléggé hanyagolva volt szegényke :)
VálaszTörlésA színmintán pedig nem tűnik olyan harsánynak, de ezek ilyen becsapósak sajnos. :-( Mindenesetre jó, hogy találtál megoldást a használatára, és remélem, előveszed mostanában, ne árválkodjon szegényke :-)
TörlésMég sosem próbáltam terméket egyik márkától sem. Viszont a Manifiestoknak nagyon szép színül van, főleg az a korallosabb árnyalat tetszik! :)
VálaszTörlésA Manifesto tényleg nagyon jó termék, így érdemes vele egy próbát tenni, én már komolyan fontolgatom az említett két szín beszerzését... :-)
TörlésEzeket a szájfényeket nem komálom, a ragacsosságuk miatt nem nagyon szeretem őket felkenni. Rúzs inkább jöhet.
VálaszTörlésKata! Van egy avon rúzsom, csak lejött róla a címke, ugyan régebbi fajta színmegújító... ha küldök róla képet, akkor esetleg be tudnád azonosítani szín alapján? A rúzsokkal is gondban vagyok, ez meg egész jól állt, és a formulája is tetszik.
Én írtam neked Yves Rocher ügyben a youtube-on. Azóta további fejlemény, hogy válaszoltak készségesen az ügyfélszolgálatról, hogy javították a hibát. Úgyhogy írj nekik bátran, tök normálisak... :))
Persze, küldd el a képet, hátha lesz róla fogalmam, hogy melyik színről van szó :-) Az Yves Rocher-híreket köszönöm, aranyos vagy :-)
TörlésA szájfények amúgy nem ragacsosak, legalábbis nem szokatlan mértékben, bár én egy MAC szájfény miatt már semmi mást nem érzek annak, az ugyanis felháborító mértékben az volt, konkrétan összeragasztotta az ajkaimat :-D Emiatt szájápolónak használtam, NAGYON vékony rétegben, mert úgy még elviselhető volt, de valahogy nem ezt vártam egy MAC terméktől...