2014. november 27., csütörtök

Hajdúsítási tippek, 1. rész – Remington hajszárító tesztje

Akik régebb óta követik már a blogot, valószínűleg jól tudják, hogy nem vagyok kibékülve a hajammal, és ez enyhe kifejezés... Sajnos nagyon vékony szálú, ráadásul pedig hullámos is, ami bizonyos napokon áldás, általában véve viszont csak nehezíti a helyzetemet. Valahogy olyan, mintha saját véleménye lenne mindenről, és ő határozná meg, hogy melyik napon áll jól, és melyiken nem, hiszen ugyanaz a technika egy adott hajmosáskor hatásosnak bizonyul, aztán a következő esedékes hajmosásnál ugyanaz az eljárás kudarcba fullad, és a fejemre tapadó, lenyalt hajat eredményez. Tudjátok, olyan hajam lesz, mint az alábbi képsor esetében:


Ilyenkor pedig az sem vigasztal, hogy milyen jó puha, és hogy jó hozzáérni, hiszen elsőként a vizuális hatással szeretnék elégedett lenni.

Ennek kapcsán gondolkodtam el azon, hogy ha valami nekem beválik, az más vékony szálú és hasonló problémákkal küzdő lányoknak is hasznos lehet, így biztosan lesz, aki örül, ha megosztom a tapasztalataimat. Az első bemutatott termék egy tesztelésre kapott termék a mybeautytools.hu áruháztól, ahonnan egyébként minden más hajformázómat is vásárolni szoktam, így nagyon megörültem a lehetőségnek. Egy tőlük rendelt hajsütő vasról egyébként ömlengtem már ebben a bejegyzésben, pontosabban mindhárom kedvencem említve van benne, most viszont egy hajszárító került sorra.

A Remington újdonsága a Your Style termékcsalád, amely többek között cserélhető végű hajsütő vasat is tartalmaz – erre azonnal lecsapnék, ha nem lenne már meg szinte minden lehetséges formájú vas tőlük, hiszen nem kellene bajlódnom az összegubancolódó vezetékekkel, hanem egy készülékkel beszerezhetnék mindenféle hajsütőt. Ugyanezen az elven alkották meg a hajszárítót is, amelyhez hagyományos szűkítőfej, diffúzor és hajtőemelő feltét tartozik alapból, és külön megrendelhető még mellé az extra szűk szűkítő fej és a speciális göndörítő feltét. Nekem bőven megfelel az alapcsomag, hiszen a diffúzorral a természetes hullámaimat is elő tudom csalogatni, a hajtőemelővel pedig némi volument varázsolhatok a vékony szálú hajamba.

Már a csomagolása is tetszetős:


Belül biztonságos csomagolásban rejtőznek a részei:


Maga a készülék pedig így néz ki:


Van, aki szerint a lila és az arany nem illik egymáshoz, de egyrészt a naplemente színei között is jól mutatnak együtt, másrészt pedig ennek a hajszárítónak is jól áll ez a színkombó:


Szűkítófej:


Diffúzor:


Inkvizíciós eszköznek látszó hajtőemelő rátét:


A használatáról egyébként a mybeautytools honlapján találhattok videót, ahogyan a többi termék esetében is. Ez jó segítséget jelent, ha nem tudjátok, hogyan is induljatok el vele. Természetesen én nem tupíroztam, sőt még hajformázó terméket sem használtam, mert kíváncsi voltam, így mire képes a készülék. A megszokott lenyalt hatástól eltérően mások számára is észrevehető volt a különbség, ami nagy öröm számomra, mert eddig csak különféle göndörítésekkel tudtam hasonló hatást elérni. Sajnálatos módon töröltem már minden lenyalt frizurás képet a gépről, de legyen elég annyi, hogy sokszor épp a hajam lelapultsága miatt fotózom oldalról a sminkeket...



Legközelebb hajhabbal turbózva fogom kipróbálni, és az úgy elért eredményről is beszámolok majd, de a bal halántéknál látható, hogy a hajtöveknél a hajam a megszokott lefelé irányulás helyett függőlegesen felfelé áll. A módszer tehát működik, és azoknak lehet hasznos ez a hajszárító, akik hozzám hasonlóan képtelenek a körkefe és a hajszárító együttes használatára. Akik ügyesek, azoknak tökéletesen beválhat egy sima szűkítőfej és körkefe kombinációja is, én viszont örülök, hogy számomra kezelhető módon lehelhetek életet a hajamba.

Egyéb hajápolási bejegyzéseimet/videóimat alább találjátok meg:
http://djkatybeauty.blogspot.hu/2014/05/aktualis-hajapolasi-rutinom-video.html
http://djkatybeauty.blogspot.hu/2014/06/remington-professional-silk-waving-wand.html
http://djkatybeauty.blogspot.hu/2013/03/balea-szarazsampon-teszt.html
http://djkatybeauty.blogspot.hu/2014/03/lee-stafford-szarazsampon-szokesbarna.html
http://djkatybeauty.blogspot.hu/2014/02/lee-stafford-tengeri-sos-gondorito.html
http://djkatybeauty.blogspot.hu/2013/06/toni-sea-salt-spray.html

Ti mivel hajproblémákkal küzdötök, és miben találtátok meg rájuk a megoldást?

25 megjegyzés:

  1. Milyen hajprobléma? A szanaszéjjel álló haj problémája. Minden szál külön áll égnek. Ja, derékig ér. Ha 3 napja nem mostam meg és ki van vasalva, az enyém akkor áll úgy, mint a tiéd turbósítva. Nekem kötelező a vasalás és lapítás a dróthajam miatt. Akkor a legjobb, ha vasalás után lefekszem, mert még a vasalással sem lapul kellőképpen. Hullám és csat sem marad meg benne, kidob mindent.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát akkor a hajainkat keresztezni kellene, hátha úgy viselhető és kezelhető haj születne belőle... Mindenkinek megvan a maga keresztje, az biztos, de remélem, most azért kicsit becsülöd a sajátod, hogy látod, hogy az enyém dúsan olyan, mint a Tied lelapulva :-D

      Törlés
    2. Cserélhetnénk egy napra :) Ne tudd meg, hogy áll, ha egy kis szél is fúj.

      Törlés
    3. Én benne lennék, de szerintem Te sírva könyörögnél, hogy cseréljük vissza őket :-D

      Törlés
    4. Ma sapkában jöttem dolgozni, de még így sem lapult le, ill. visszaéledt :)

      Törlés
    5. Remélem, ez is megerősíti Benned, hogy nem is jártál annyira rosszul a hajaddal :-)

      Törlés
  2. Én legutóbb,manikűrözés közben hazavágtam a hajszárítóm-ugye ne ezzel szárítsd a manikűröd esete-,szóval bajban voltam milyet vegyek.
    Nekem csak ionos jöhetett szóba,a voksom egy Philips-re adtam le.
    Nagyon szuper sokkal jobb mint amilyen volt-egy Rowentám volt-,szerencsére én nem sokat szoktam a hajformázással foglalkozni.Amióta nem használok szilikonos termékeket,nem formázom a hajam,ennek ellenére nekem is vékony szálú és lelapul,de ez a része annyira nem zavaró számomra...Sokszor lófarokban hordom,ezzel megoldva a problémát. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. No igen, akinek jól áll a lelapult haj vagy a lófarok, az biztosan nem látja ezt tragikusnak, de én sajnos nem tartozom ezen szerencsés személyek közé :-) Szerencsére egyébként ez a hajszárító is ionos, ami jól jön, mert az én hajam az elektrosztatikusságtól nem szállni szokott, hanem még inkább lelapul. Hát hiába, ezt kaptam, ezt kell szeretni :-)

      Törlés
  3. Göndör és szöszös. Brrr. :/ Hajvasalás nélkül nem hogy utcára nem megyek, de még a konyháig se. :D Magával a göndörséggel nem lenne olyan nagy bajom, de így, hogy szöszös, nagyon csúnya, ráadásul van sok hajam, így a súly lehúzza, 1 nap múlva már a töve lelapul, alul meg göndör... Vicces. :D Így inkább mindig kivasalom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hm, ez sem hangzik egyszerű esetnek, de azért én szívesen megnéznélek göndör tincsekkel :-)

      Törlés
  4. Csatlakozom Audrey-hoz, az én hajam is mintha önálló életet élne. Sok van belőle, erős vastagszálú (bár most félek, mert nagyon durván hullik), alapjáraton hullámos, nehezen kezelhető. A hővel való formázást nem tolerálja, régen vasaltam, ugyanúgy visszaugrott, ha meg göndörítettem, akkor meg a loknik gyorsan kilógták magukat. Egyedül a fodrász által kreált frizura bizonyult tartósnak addig a 2-3 napig a látogatás után. Mára már megbékéltem vele, nem szárítom, nem vasalom, sőt még kicsit tetszenek is ezek az idétlen hullámok. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azóta viszont rátaláltál egy szuper hő nélküli módszerre, ami még tartós is. Nagyon csinos voltál azzal a fizurával a találkozón :-)

      Törlés
  5. Szerencsére nincs ilyen problémám, nekem is inkább égnek állnak a hajszálak. A sampon is sokat számít egyébként, mert használtam olyat amitől totál lenyalt lett a hatás, meg olyat is amitől normális volt a végeredmény. A Himalaya korpásodás elleni, lelapuló, zsíros hajra való samponja az nekem még meg is emelte kicsit, bár korpásodára nem vált be sajnos nekem, pedig amúgy tetszett volna.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. No, hát nekem a sampon sajnos nem számít, mert amelyikkel az egyik nap jó lesz a frizum, azzal a következő mosásnál tragikus is lehet az eredmény, annyira önálló döntési joga van a hajamnak... Remélem, hogy a mostani elszántságom eredményeként tényleg sikerül majd rátalálnom egy bevált rutinra és a megfelelő termékekre, mert elegem van már belőle :-)

      Törlés
  6. Most mondjam azt, hogy leragadtam annál a résznél, hogy lila? :DDD Na jó, nem.
    Én képes vagyok a körkefe és hajszárító együttes használatára, szóval nem reménytelen a helyzet, majd megmutizom :P És az én hajszárítóm is lila. Csak Babyliss :)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, lila, kifejezetten szép :-D A megmutizásban benne vagyok, de attól magamnak még nem fog menni, hidd el, reménytelen vagyok ilyen szempontból :-D Azt pedig gondoltam, hogy lila hajszárítód van, másmilyet el sem tudok képzelni Hozzád :-D

      Törlés
  7. Én olyan boldog lennék annyi hullámmal, mint amennyi a Te hajadban van! :)
    Persze mindenkinek az kell, ami nincs: az én hajam puha és selymes, szintén rettentően lelapul. Mindig is göndör hajra vágytam :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez pontosan így van, mindenkinek másmilyen kellene, mint ami van... Néha szeretem a göndörségemet, mert egy-egy sós permettel egészen jól elő lehet csalogatni, de sokszor inkább csak sima frizurára vagy lágy hullámokra vágynék, amire meg nem hajlandó, ha nem olyan a kedve. Ami röhej, hiszen vékony szálú, de valahogy mégis azt tesz, amit akar :-D

      Törlés
  8. Na jó, én kilógok a sorból, ugyanis egy őskövület hajszárítóm van, amivel örülök, ha nem szippantom be a hosszú hajam, és eszem ágában sincs nekiállni formázgatni, úgy is úgy lóg a fejemen az a három szál hajam, mint egy aszott köteg káka :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aszott köteg káka :-D Jaj, Te, mindig fel tudod dobni a kedvem :-D Azért egy jó hajszárító is sokat számíthat a hajad állapotához, bár úgy tudom, Neked nincs problémád ezzel. Akkor pedig jogos, hogy nem veszel újat, ha hűségesen használ ez a meglévő :-)

      Törlés
  9. Még mindig úgy érzed, hogy bevált? Kaptunk Húsvétre + pénzt a munkahelyen és ezt néztem ki, csak nem tudom megéri e megvenni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még mindig az a véleményem róla, hogy főként nagy hajzuhataghoz lehet hasznos, az én vékony szálú hajamhoz viszont inkább a meleg levegős és a melegített kerámiabevonatos körkefék válnak be igazán. Ezzel is el tudom érni a kívánt hatást, de azokkal egyszerűbb az élet :-)

      Ezekre gondolok:

      http://www.mybeautytools.hu/index.php?route=product/list&keyword=melegleveg%C5%91s&description=1
      http://www.mybeautytools.hu/haj/melegitheto_hajkefe

      Konkrétan pedig az alábbi termékeket használtam és váltak be:

      http://www.mybeautytools.hu/haj/melegitheto_hajkefe/imetec_bellissima_12251_pb1_elektromos_melegitett_hajkefe_38_mm_298
      http://www.mybeautytools.hu/remington_as7051_meleglevegos_hajformazo_keszlet_1000_w_418?keyword=melegleveg%C5%91s

      Törlés
    2. Hajszárítóban gondolkodom mindenképp, mert jelenleg párom édesanyjának a szárítóját használom, de egy örökkévalóság mire megszárítom vele. Jónak tünnek ezek a termékek is, de ha épp reggel mosom meg a hajam akkor nincs sok időm bíbelődni a hajammal :(

      Törlés
    3. Ha nem olyan pillekönnyű a hajad, mint az enyém, ami attól megszárad, hogy kétszer ráfújok, akkor mindenképpen tudom ajánlani ezt a szárítót :-) Ráadásul pedig még szép is :-D

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.