2014. november 4., kedd

W7 In the Nude – első smink a Naked 3-hasonmással


A múltkoriban bemutatott palettát mindenképpen alapos tesztelésnek szerettem volna alávetni, ezért több sminket is fogok mutatni vele, hogy kiderüljön, a kicsit lehangoló teszt után vajon javít-e az állásán a sminkek során.

Első körben könnyített pályát adtam neki, ugyanis nagyon vékonyan felvitt Color Tattoo-ra dolgoztam, méghozzá a Metallic Pomegranate nevűre. Ez tehát elsősorban a világos színeknek volt próba, hogy mennyire fedik el a kissé sötét alapot, bár hangsúlyozom, szokás szerint tényleg csak egy hártyányi rétegben, szemhéjalap céljából vittem fel a CT-t.

Első körben a második, Angel nevű színt vittem fel a belső szemzugba, hogy kiderüljön, hogyan viselkednek a benne lévő csillámok, és hogy valóban nincs-e azokon kívül színe. Nos, fedése valóban nincs, viszont a csillámok egész napos viselés után is a helyükön maradtak, ami ritka dolog, így ez a szín alapvetően pozitívan vizsgázott nálam. A szemhéj egészére az ötödik szín, a Copper Pot került, a külső V-ben és a szempillatövekben pedig a legsötétebb, Fashionista nevű színnel dolgoztam. A széleket a hetedik, Alice nevű színnel satíroztam el.


Természetes fény

Vaku

Vaku

Vaku

Nos, a színek sajnos nem bizonyultak túl tartósnak, de mindenképpen kapnak még esélyt ismert viselkedésű alapokkal, pl. a kedvenc, matt bőrszínű szemhéjalapozómmal és az On and On Bronze nevű Color Tattoo-val is, mert nem szeretnék elhamarkodott ítéletet hozni (ezt a gránátalmás színt még nem teszteltem eléggé hosszan, így lehet, hogy részben ez is okozta a gondot). Szóval van még esélye a palettának a bizonyításra, de egyelőre még nem történt meg az áttörés.

Az arcomon egyébként a kedvenccé vált Paese Transparent púderemet használtam, valamint egy Artdeco bronzosító-pirosító terméket, a számra pedig egy jolly joker NYX szájfény, a Beige került. A szemöldökömet először kicsit kiemeltem a Catrice Date with Ash-ton ceruzájával, majd a Makeup Revolution szemöldökpalettája legvilágosabb színével is átmentem rajta a tartósság érdekében.

A következő sminket a matt, bőrszínű szemhéjalapozómra szeretném elkészíteni, és kis feladatot kérek Tőletek: mindenki nevezzen meg egy színt, amelyet szeretne a sminkben látni, és a legtöbb szavazatot két színnel fogom elkészíteni (amennyiben mindkettő világos szín lesz, bevetek majd egy fekete szemceruzát is).

Nektek eddig hogy tetszik ez a paletta? 

24 megjegyzés:

  1. Csodásan áll a smink és meg kell jegyeznem, hogy szuper jó a hajad is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, hát nagyon köszönöm, pedig a hajam itt természetes módon, levegőn száradt meg, mindenféle behatás nélkül, csak most éppen jó napja volt :-)

      Törlés
  2. Nagyon szép vagy! :) És a smink is csodás. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, hát irulok-pirulok! Örülök, hogy tetszik a smink :-)

      Törlés
  3. nekem még mindig tetszik ez a paletta.Szerintem tökre jó alternatívája az UD-nak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én még barátkozom vele, de már szerzett egy-két jó pontot :-) Majd még kifejtem ezt bővebben bejegyzés formájában is :-)

      Törlés
  4. Csatlakozom a lányokhoz!:) Nagyon szép Te is, és smink is!:)

    VálaszTörlés
  5. nekem egyelőre tetszik ez a paletta, a sminked pedig csudiszép! érzem-érzem, hogy kell ez a gránátalmás tattoo nekem...

    a színhez hozzászólva: a coffee cup a nyerő nálam azok közül, amik nem szerepelnek ebben a sminkben - mert kénytelen voltam lecsekkolni, és első körben csak olyanokat válogattam, amilyeneket te is :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A CT tényleg csodákat művel a sminkekkel, szerintem ne hagyd ki :-) A Coffee Cup-ot pedig felkenem a napokban, hogy meglássuk mit is tud, de most egyelőre ezt a sminket teszteltem többféle módon, amiről holnap vagy hétfőn hozom is a bejegyzést :-)

      Törlés
  6. Ez a kedvenc sminkem Tőled! A pirosas-rózsás árnyalatokat nem szeretem szemhéjpúderekben, rajtam mindig olyan kialvatlan tekintetem lesz tőlük, most mégis találtam egy rózsás árnyalatú Catrice szemhéjszínt amiért teljesen odáig vagyok.
    Visszatérve a sminkedre, nagyon jól áll!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, örülök, hogy tetszik! Megkérdezhetem, hogy pontosan melyik Catrice aratott Nálad ilyen nagy sikert? Megnézném én is magamnak :-)

      Törlés
  7. Ez a smink most nagyon tetszik, nagyon jól áll neked, a satírozás is szép :) A szín amit szívesen látnék: az a kék vagy a rózsaszín, nekem ezek a kedvenc színeim :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszik Neked :-) A színkérésed miatt pedig a fent említett Coffee Cup mellé a leginkább rózsaszín színt fogom felkenni, hogy teljesüljön a kívánságod :-)

      Törlés
  8. Szerintem úgy lenne igazságos, ha ugyanezeket az árnyalatokat használnád olyan szemhéjalappal, ami nálad bevált. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ötleted alapján őrült tesztelésbe kezdtem, amiről holnap vagy hétfőn fogok beszámolni :-)

      Törlés
  9. Nagyon szép színek és szuperül állnak neked ezek az árnyalatok. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, ha így látod, én már annyira a magaménak érzem őket, hogy mostanában csak ebben a színvilágban sminkelek :-)

      Törlés
  10. Olyan gyönyörű bőröd van, nem is picit irigykedek :) Jók ezek a színek, és nagyon jól állnak neked :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vannak sajnos hibái a bőrömnek, de alapvetően jól jártam vele, mert elég csak a szükséges helyeken fedést alkalmaznom, mégis egységes lesz a bőröm :-) Örülök, hogy tetszik a smink, a színek pedig tényleg csodásak, és egyre jobb barátságba kerülök a palettával is :-)

      Törlés
  11. Nagyon szép lett ez a smink! Remélem sokat viseled, mert nagyon illik hozzád!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A napokban sokszor volt rajtam ez a smink, hogy teszteljem a színek tartósságát, szóval gyakorlatilag mással nem is sminkeltem, de amúgy is sokszor használok ilyen színeket, mert valahogy garantált velük a jól sikerült smink :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.