Mivel még tartozom egy sminkkel a kék-barna trióval, valamint a bronzosítót és a highlightert is szerettem volna élesben megmutatni Nektek, a múlt héten készítettem egy sminket, amely a Paese-zsákmányom e három darabját tartalmazta.
No de először vessünk egy pillantást az említett két termék csomagolására. Igazából a múltkor bemutatott púderekhez nagyon hasonlóak, és már az újabb csomagolást kapták. A highlighter igazán nőies színű, ráadásul az oldalán átmenetes.
A púder maga egy rendkívül finomra őrölt, visszafogott szín, amely nem hivalkodó és nem csillogó, így akár az arc strukturálására is alkalmas, hiszen csillogás nélkül emelhetjük ki vele arc kívánt részeit.
A bronzosító csomagolása már eleve csillogást sejtet:
Bizony belül is csillogó hatás fogad, tehát ez a púder leginkább nyáron lehet a hasznunkra, ha a lebarnult bőrünket szeretnénk némi aranyfénybe burkolni, vagy ha olyan fotózást tervezünk, amelynél jól jön egy kis ragyogás a bőrnek. A csillogást adó részecskék egyébként elég nagyok, így határozottan látszódnak a bőrön.
A szemsminknél az októberi elfogyott termékes videóban láthatót próbáltam rekonstruálni, azonban az akkor jól sikerült szemfestés most kissé más eredményt adott: a kék felett próbáltam a világosabb barnával satírozni, azonban a kettő találkozásából egy „kellemes” tavaszi szín keletkezett. Gondolom, értitek, mire gondolok. Élőben szerencsére egészen jól mutatott, és csak a képeken tűnt fel ez a malőr, de azért mindenképpen mutatok majd egy libamentes verziót is a közeljövőben. A pilláim egyébként az Avon Supershock szempillaspirál Royal árnyalatának köszönhetően ilyen kékek.
A highlighterből a szemöldökcsontomra került, a bronzosítót pedig a csillogás miatt az orcák felső részére vittem fel, pirosító fölé rétegezve.
Ti hogy álltok a csillogó bronzosítókkal? Jöhet vagy sem?

Csodás! :))
VálaszTörlésÚgy néz ki eddig, hogy el tudok menni a blogger talira. Olyan jó lenne egy kicsit kikapcsolódni! . :)
Akkor elvinném a megkeseredett Avon rúzsomat, és bevizsgálhatnád az árnyalatát. :D
Remélem, tényleg el tudsz jönni! A rúzzsal kapcsolatban pedig igyekszem segíteni, hátha pont ismerem azt az árnyalatot. :-)
TörlésTényleg csodás :)
VálaszTörlésJövőre majd igyekszem lebarnulni, hogy érvényesülni tudjon rajtam ez a bronzosító :-D
TörlésNagyon jól áll neked, szép ez a bronzosító és highlighter egyben. :)
VálaszTörlésKöszönöm, nagyon kedves vagy :-)
TörlésA bronzosító nagyon kellemes, igazán jól áll neked ^^
VálaszTörlésIgazából meg is lepődtem ezen, mert eléggé mentőautó maradt a bőröm, sajnos nem igazán jártam idén napon. Na de majd jövőre! :-)
Törlés