Még jó néhány hónapja kaptam ezt a lakkot Julcsitól, a közös videónk napján, és azóta várt a sorára a fiókban. Eddig valahogy nem volt hozzá hangulatom, mert úgy éreztem, sem a nyárhoz, sem az őszhöz nem igazán illik, most viszont szinte azonnal ezt választottam ki, amint kinyitottam a lakkosfiókomat. Azóta is örömmel viselem, tegnap pedig képeket is sikerült készítenem róla, méghozzá napfényben is, ami – ahogyan majd Ti is láthatjátok – fontos tényező az esetében.
Megmutatom, hogyan is mutat felkenve, bár sajnos a képek a nyomába sem érnek az élőben mutatott szépségének. Fényviszonyok: kétféle ISO-beállítású természetes fény, vaku és napfény.
Nos, mint látható, a hideglila alapszín mellett duokróm hatású a kicsike, és csodás meleg barnáslila a másik arca, amelyet élőben nem fél megmutatni. Minden fényviszonyban más és más, ha a tükörben nézem magamon, alapvetően mályvás rózsaszínnek látom, de a lényeg, hogy jól is áll a bőrtónusomhoz.
Két réteg elég belőle a tökéletes fedéshez, alap- és fedőlakkal tartós is (immár negyedik napja van rajtam kopás nélkül), és az egyetlen hátulütője az, hogy a legnagyobb óvatoskodás ellenére is látszódnak benne az ecsetvonások. Ez nem túl előnyös tulajdonság, bár néhány körmömön sikerült kiküszöbölni, és alapvetően nem rossz az összhatás.
A lakk a Nailland webáruházából vásárolható meg, ide kattintva el is éritek az oldalát, és most akciós, így 2268 Ft az ára.
Ha van türelmetek az ecsetvonások láthatatlanná tételével foglalkozni, akkor ajánlom figyelmetekbe, mert ezen tulajdonságán kívül hálás és mutatós kis lakkról van szó.
Nektek hogy tetszik?

Nagyon szép ez a szín! :)
VálaszTörlésNekem is tetszik, de azt hiszem, legközelebb rövidebb körmökön próbálom majd ki :-)
TörlésGyönyörű ez a lakk, olyan megfoghatatlan számomra, de tetszik :)
VálaszTörlésValóban sok arca van, és folyton máshogyan mutat, úgyhogy aki szereti a duokróm hatást némi holografikussal keverve, az biztosan szeretni fogja :-)
Törlés