A napi egy bejegyzés tervét ugyan nem tudtam tartani, de a két duplázásnak köszönhetően legalább átlagolva kijön ez a szám, valamint ráadásul kellemes programok miatt nem tudtam jelentkezni. Tegnap például egy edzőtárs szalagavatóján jártam, ráadásul én sminkeltem ki, és a manikűrjét is én készítettem. Szerencsére elégedett volt az eredménnyel, és szívesen viselte mind a sminket, mind a manikűrt, valamint a keringőhöz viselt menyasszonyi ruhához is remekül illettek. Szép volt nagyon, csak úgy sugárzott, jó volt látni, na meg elmerengeni azon, mennyire régen is volt már az én szalagavatóm...
A bejegyzések sorát pedig kérés alapján folytatom, ugyanis ahogyan azt már a Rossmann-zsákmányos bejegyzésben is említettem, egy kedves Instagram-követő, Nicole felhívta a figyelmemet egy rendkívüli hasonlóságra: az általam a Pink Panda webáruházából beszerzett (és azóta már akciós áron kapható) The Balm The Manizer Sisters palettának ugyanis drogériás hasonmása akad a Rossmann kínálatában. Gyorsan be is szereztem a Lovely Nobody's Perfect... But Me nevű palettáját, és tesztelésnek vetettem alá, hogy megtudjam, vajon a mostanra óriási kedvenccé vált The Balm paletta nyomába ér-e. Így lett tehát egy egyszerű színmintás palettabemutatásból összehasonlító bejegyzés, amelynek a végére kiderül, hogy érdemes-e a nagyobb összeget rászánni a The Manizer Sisters palettára, vagy elegendő a jóval kedvezőbb árú Lovely palettára befektetni.
Először is lássuk, milyen képeket készítettem a The Balm palettáról, amikor még nem is tudtam a Lovely-hasonmás létezéséről. Először a külső tokkal együtt fotóztam le:
Ezt követően pedig a tok nélkül – a külső minta teljes mértékben azonos a belsővel.
A külső tok eleje és a paletta hátulja:
Nekem nagyon tetszik a márka arculatát képező pin up stílus, valamint a téma, mely szerint a három testvért letartóztatták, és különböző bűnözői beceneveket kaptak.
Belül három csodaszép szín figyel, amelyek közül első látásra csak a két világosabb tűnik használhatónak. A barna szín látszólag csak szemhéjfestékként használható, hiszen nagyon barnásnak tűnik a csomagolásban.
A paletta fotózásakor szerencsére sütött a nap, így a színeket ötféle fényviszonyban mutatom meg. Kétféle ISO-beállítású szórt fény, vaku, valamint kétféle ISO-beállítású napfény esetében tekinthetitek meg.
A Lovely paletta fotózásakor már felhős idő volt, így róla csak háromféle fényviszonyban készültek képek.
A két paletta a háromféle azonos fényviszonyban egymás alatt:
A két paletta valóban egymás alatt a háromféle fényviszonyban:
Most pedig következzen a lényeg, a színek összehasonlítása. Négyféle fényviszony látható mindegyik esetében, balról jobbra: kétféle ISO-beállítású természetes fény, vaku és napfény.
Mivel az első alkalommal eléggé fénylő maradt az alapként használt alapozó, még egy sorozatot készítettem. Ebben az esetben az alapozót púderrel fixáltam, és erre készültek a színminták. Talán nem is baj ez, hiszen az arcon is rendszerint már púderezett felületre visszük fel a kiemelőszínt. Egyébként mind a fenti, mind az alábbi esetben ecsetet használtam a felvitelre. Alább már a tapasztalataimat is leírom az egyes szín-összehasonlítások alatt.
Mary-Lou Manizer vs. Gold Highlighter:
Nagyon közeli hasonmásról van szó, amely a gold megjelölése ellenére inkább pezsgőszínű csak, és csupán egy leheletnyivel fényesebb a The Balm színénél. Mindkettő nagyon fényes, metál árnyalat, amelyek szépen eldolgozhatók a bőrön, így kis mennyiségben (pl. duo fibre ecsettel) természetes hatás is elérhető velük, viszont az igazán fényes hatásra vágyóknak sem kell aggódniuk, és hosszas építgetésre sincsen szükség.
Cindy-Lou Manizer vs. Rose Highlighter:
Szintén rendkívül jól sikerült koppintásról van szó, amely csak egy leheletnyivel rózsásabb az eredetinél, és a fényük és a hatásuk azonos. Nagyon fehér bőrű lányok esetében akár egymagukban is használhatók pirosítóként, nálam viszont matt pirosító fölé alkalmazva, kiemelőszínként váltak kedvenccé. Emellett a száj felső ívének kiemelésére is kiválóak, valamint az orr és a homlok környékén is jó szolgálatot tesznek, ha természetesebb hatású kiemelésre vágyunk. Az előbbi színek metálfényével szemben itt valóban visszafogott szaténfényről van szó, így hétköznapokra ideálisak.
Betty-Lou Manizer vs. Chocolate Higlighter:
A legnagyobb eltérés e két szín esetében tapasztalható, hiszen míg a The Balm színe visszafogottabb fényű, metál és szatén közötti árnyalat, amelynek alaptónusában a barna mellett rózsás árnyalatok is megbújnak, addig a Lovely színe bronzos arany árnyalat, amelyet kifejezetten erős metálfény jellemez.
Összességében:
A két paletta közötti döntést a harmadik, barnás szín alapján érdemes meghozni, hiszen ez esetben tapasztalható a legnagyobb eltérés. A The Balm paletta barnás színe mind szemhéjfestékként, mind bronzosítóként megállja a helyét; utóbbi esetben duo fibre ecsetet ajánlok a felvitelére, hiszen ezáltal nem eshetünk túlzásba vele. Karácsonyi sminkek fényének emelésére tudom elképzelni, vagy nyáron, a lebarnult bőr kiemelésére. A rózsás alaptónusnak köszönhetően még a fehér bőrű, rózsaszín árnyalatú bőr esetében is jól alkalmazható arcon is. Ezzel szemben a Lovely színe sokkal fényesebb és aranyfényűbb, emiatt leginkább szemfestékként tudom elképzelni, ráadásul pedig rendkívül pigmentált is. Egészen pontosan Urban Decay és Too Faced szemfestékekhez hasonló szintű a pigmentáltsága, ráadásul pedig csak egy picivel mélyebb árnyalatú, mint a Too Faced Semi-Sweet paletta Caramel nevű színe. Emellett kiváló kiemelőszín lehet a sárgás tónusú mélyebb bőrárnyalatok esetében is, de a hozzám hasonló hófehérkéknek inkább szemfestékként (ráadásul kiváló minőségű szemfestékként) tudom elképzelni.
Kiváló befektetés tehát a Lovely palettája is, a The Balm mellett viszont az szól, hogy a legsötétebb szín is alkalmazható arcon is, a világos bőrűek számára is. Ha a két első színt nézzük, akkor nem tudok igazságot tenni, mert mind a színek jellege, mind a teljesítményük azonos, és tartósság terén sem tapasztaltam eltéréseket. Mindkét paletta színei a helyükön maradtak a nap végére is. Nem mellesleg mindkét palettában jó minőségű tükör is található, amely kiváló a smink igazításához vagy az állapotok ellenőrzésére.
A The Balm The Manizer Sisters a Pink Panda oldalán érhető el itt, jelenleg 7690 Ft-os áron.
A Lovely Nobody's Perfect... But Me nevű palettája a Rossmann drogériákban kapható, és 1599 Ft-os áron tudtam beszerezni.
Nektek hogy tetszenek? Fáj a szívetek valamelyikük után?

Szia Katy! Ez egy nagyon jó kis bejegyzés lett. Teljesen igazsàgosan értékelted a Lovely palettát. Már alig vàrtam ezt a posztot és màr a következôt is! 😊
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszik a bejegyzés, ez nagyon sokat jelent nekem! Remélem, azóta is elnyerték a tetszésedet a bejegyzések, volt egy-két igazán szép paletta terítéken az elmúlt napokban :-)
TörlésElképesztően profi bejegyzés lett, élvezettel olvastam, és a fotók is nagyszerűek, informatívak.
VálaszTörlésNagyon köszönöm, sokat jelent a véleményed! A palettát pedig nagyon ajánlom, most küldök belőle egy példányt az Egyesült Államokba is egy titkos ajándékozós lánc keretében, és nagyon remélem, hogy a címzett is elégedett lesz vele. :-)
TörlésEz szuper teszt, nem vagyok egy nagy "highlighteres" de ezt a palettát mindig is kívántam, mivel sötétebb és sárgás bőröm van, ráadásul azt írod a tartósságban sincs nagy különbség nem is kérdés melyik jön velem haza :)
VálaszTörlésHa beszerzed a Lovely változatát, kérlek, írd majd meg, hogy hogy tetszik :-)
Törlés