Sokszor és sok helyen említettem már, hogy a BH Cosmetics ecsetkészletei nagy kedvenceim közé tartoznak, hiszen jó áron kapunk jó minőséget, és általában véve csak az ecset szorul esetenként ragasztásra. Így ma is az ő egyik készletükről esik szó a blogon, méghozzá a 18 darabos Studio PRO lesz a téma, amely az ecsetek tartására szolgáló övvel együtt érkezik, nagy segítséget nyújtva az ecsetek sminkelés közbeni tárolására. Kár, hogy nem gondoltam előbb egy ilyen megoldásra, mert így bizony az asztal és a menyasszony között futkározva oldottam meg az egyik legkedvesebb barátnőm esküvői sminkjét. Sebaj, jobb későn, mint soha, lássuk tehát, hogy mit nyújt ez a készlet.
Először is: nem nyújt dobozt, hanem meglepő módon csak zacskóban érkezik. Ez persze nem jelent semmit, csak szokatlan a BH Cosmetics háza táján, hiszen a többi készletük esetében természetes plusz volt a külső papírcsomagolás.
Maga a tartóöv jó minőségű műbőrből készült, és valóban mutatós megoldást jelent az ecsetek magunknál tartására.
Egy hátizsákok esetében megszokott megoldással állíthatjuk a derekunknak/csípőnknek megfelelő méretűre:
Minden bizonnyal ez lesz a készlet általam legritkábban használt része, de azért jó, ha van egy ilyen a tarsolyomban, hiszen nemrégiben is készítettem szalagavatói sminket egy edzőtársamnak. Maguk az ecsetek külön fóliában érkeztek, és a két legnagyobb esetében még a merevebb műanyag tok is rendelkezésre áll, amellyel a mosás utáni szárítás során biztosítható az ecsetek fejének alaktartása.
Az ecsetek bemutatását a fólia nélkül készült képeknek megfelelő sorrendben fogom megejteni, a cég által kigondolt funkció megjelölésével és a saját tapasztalataim megosztásával.
Nagyméretű púderecset: a készlet egyik legnagyobb csalódása. A forma tökéletes lenne, és igazából jól végzi a dolgát, hiszen megfelelő mértékben veszi fel a porállagú termékeket, és szépen is dolgozza el őket pl. pirosító esetében, de a szálai sajnos nagyon durvák. Olyannyira, hogy a bőröm érzékenyebb szakaszaiban kipirosodást is okoznak, így fontolgatom, hogy portalanítóecsetként használom csak tovább, de előbb adok neki még egy esélyt, és megpróbálom olívaolajjal puhítani a szálakat. Sajnos mosás során néhány sörte ki is hullott, valamint néhány szál a száraz hajhoz hasonlóan törött is, és ezek hajlamosak sminkelés közben az arcra tapadni.
Duo fibre ecset: alapvetően a leírása (stippling) alapján alapozó eldolgozására szánná a cég, azonban úgy tapasztaltam, hogy az ilyen fajta ecsetek általában véve túl lazák, és ebben az esetben is ez a helyzet. Tökéletes viszont pirosító és highlighter lassú építgetésére, tehát akkor is hasznos lehet, ha valamelyik pirosítónk túlságosan pigmentált, és szeretnénk természetes hatást elérni vele. Emellett az arc visszafogott púderezésére és ezáltal a túlzott mattítás megelőzésére is tökéletes. Szőrhullást csak az első mosáskor tapasztaltam, és azóta nincs vele problémám.
Pirosítóecset: tulajdonságaiban teljes mértékben megegyezik a nagyméretű púderecsettel, ugyanakkor lapítva történő használat esetén, ha inkább az ecset oldalát használom termékfelvitelre, kevésbé irritál. Ebből adódóan nagyobb eséllyel marad majd használatban, de itt is fontos megemlítenem a kemény szálak miatti irritációt. Szőrhullást ebben az esetben – a púderecsetével azonosnak tűnő szálak ellenére – egyáltalán nem tapasztaltam.
Klasszikus alapozóecset: kellemesen puha taklonszálakból álló, klasszikus formájú ecset, amely nálam nem az alapozó felvitelére, hanem a korrektor eldolgozására szolgál. A korrektort ugyanis a saját applikátorával szoktam felvinni a szemem alá, majd ilyen típusú ecsettel, lapogató mozdulatokkal bedolgozom a bőrbe, illetve eldolgozom a széleken. Erre tökéletesen be is vált, és sem szőrhullást, sem egyéb kellemetlen tulajdonságot nem tapasztaltam.
Ferde kontúrozóecset: az egyik legklasszikusabb forma, amely szinte minden cég kínálatában megtalálható. Kiválóan alkalmazható mind pirosításra, mind kontúrozásra, és mindkettőre használtam is már. Kellemes, puha sörték jellemzik, nem hullik, nem sprőd, egyszóval kiváló kis ecset. A mérete egyébként egy lehelettel lehetne nagyobb, de ez valószínűleg csak egyéni preferencia kérdése.
Nagyméretű „pufi” ecset: puha, szépen kidolgozott ecset, amellyel egyrészt a szem alatti sötét karikákon alkalmazott korrektor fixálható, másrészt jó választás a smink széleinek satírozására is. Kontúrozóként is próbáltam az orcák alatt, és kis mérete miatt kiválóan alkalmas arra, hogy a legtöbbet hozzuk ki porállagú termékeinkből, ha határozott, szinte faragott hatást keltő kontúrozásra vágyunk.
Ferde szemöldök- és tusecset: sajnos a képemen nem annyira látszik, de valójában egy természetes(nek tűnő) szálakból álló, viszonylag vastag ecset, amely ezáltal nem alkalmas sem a szemöldök célzott formázására, sem tus felvitelére. Kiváló viszont akkor, ha porállagú termékkel, satírozott módon szeretnénk kiemelni a felső szempillatövet, és erre a célra az egyik legnagyobb kedvencemmé vált.
Lapos tusecset: az előbbivel ellentétben szintetikus szálakból áll, és rendkívül vékonyra lapított, így kiváló mind a szemöldök formázására, akár porállagú, akár krémes termékekkel, mind a tus célzott felvitelére.
Ferde szemfestékecset: az egyik kedvenc formám, hiszen mind a belső szemzug aprólékos kiemelését elvégezhetjük vele a csúcsos résszel, mint a teljes szemhéj árnyalását, ha lapítva használjuk, az élét használva pedig a külső V alkotható meg vele precíz módon.
Kúpos satírozóecset: nagyméretű, rendkívül puha, kevésbé tömött szépség, amely tökéletes mind a mélyítővonalban való használatra, mind a smink szélének festék nélküli satírozására.
Nagyméretű satírozóecset: lapított és tömörebb kidolgozású satírozó, amellyel határozottabb vonalat alkothatunk a mélyítővonalban, illetve még a kevésbé satírozható festékeknek is szép átmenetet adhatunk a széleken.
Közepes méretű szemhéjpúderecset: tömör, lapított ecset, amellyel egyrészt a szemhéj általános árnyalása is elvégezhető, másrészt célzott satírozásra, a szempillatövek árnyalására és a külső V megalkotására is kiváló.
Ceruzaecset: más márkák ceruzaecseteihez képest nagyobb méretű, satírozásra is kiváló ecset, amellyel a füstös smink is pofonegyszerűen megalkotható.
Korrektorecset: az ecset, amelyből két darabot kaptam, egy másik fajta ecset rovására. Jól teszi a dolgát, és még rúzs felvitelére is alkalmas, így nagyon megszerettem. Korrektorhoz nem igazán használom, mert szerencsére elkerülnek a kisebb bőrhibák, viszont jól bevált még a krémes szemfestékek felvitelére.
Részletek kidolgozására szolgáló, miniatűr ecset: bár szemhéjra szánják, nálam rúzsecset lett belőle, de az is előfordult már, hogy a szemöldököm krémállagú termékkel történő formázására használtam. Taklonszálas, így porállagú és krémes termékekhez egyaránt használható, de érzésem szerint túl tömött és merev ahhoz, hogy por felvitelére használjam.
Kisméretű füstösítőecset: ha a weboldalon látható képnek megfelelő lenne, akkor jó barátom lenne a szemöldök árnyalásában, így viszont jó szolgálatot tesz általános szemhéjárnyaló ecsetként. Aprólékos munkára is alkalmas, például a külső V megalkotásánál. A képen látható, hogy egy adagnyi rövidebb szál kiáll az egyik szélén.
Spirálkefe: szempillaspirálhoz is használható, de a szemöldök átfésülésére is alkalmas. Végzi a dolgát, bár nem nehéz neki, hiszen olyan funkciót lát el, amelyhez nem szükséges sem kiváló minőség, sem részletes kidolgozottság.
Vékony tusecset: ez az ecset maradt ki az én készletemből. Nem különösebben hiányzik, hiszen csak nagyon ritkán használok szemhéjtust, de újabb érdekesség ezzel a készlettel kapcsolatban.
A nem titkoltan hatásvadász címben szereplő „kivételes” kifejezés tehát sajnos ez esetben nem pozitív. A készlet jóval drágább a cég által kínált többihez képest, valamint a PRO kifejezés is a többinél jobb minőséget sejtetne, ennek ellenére azonban vannak ecsetek, amelyek nem a weboldalon mutatott képnek megfelelőek, a púderecset kifejezett csalódás, a pirosítóecset csak kompromisszumokkal teszi a dolgát, és még ki is maradt egy ecset, bár kaptam helyette kettőt egy másikból. Csalódást okozott tehát, annak ellenére is, hogy az ecsetek legtöbbje kiválóan használható és problémamentes.
Itt vásárolható meg 34 dolláros áron, jóval drágább tehát, mint a többi készlet, bár több darabot is tartalmaz. Mindenesetre jobb szívvel ajánlom a kisebb készleteiket, és a korábban már bemutatott Pink Perfection készlet is minden funkciót ellát, egyedül a spirálkefe hiányzik belőle. (Ez viszont könnyedén pótolható néhány centért az Ebayről.)
Ti próbáltatok már ecseteket a BH Cosmetics kínálatából?

hu, ez durva. :) ennyi pénzért azért nem ezt várja az ember, hiszen kaphatóak jóval olcsóbb készletek is, amik viszont valóban professzionálisak. ugyan bh cosmetics ecsetem nincsen még (a honlapról sokallom a szállítási költségek, pink panda és egyéb oldalakon pedig - szerintem - irreálisan drágák, már az eredeti honlap árakhoz képest..) viszont nagyon sok készlettel szemeztem már. megértem, hogy csalódtál benne, a bejegyzésből ítélve teljesen jól reagáltad le. én szerintem hisztirohamot kaptam volna, mert na.. nem kevés pénzről beszélünk. :D de még ha csak 10 dollár lenne, akkor is megtévesztésnek érezném a "pro" jelző miatt... örülök, hogy megosztottad velünk, szerintem sok embert - engem legalábbis - megmentettél egy rossz vételtől. :)
VálaszTörlésIgen, tényleg érthetetlen, hogy pont a Pro készletük sikerült ilyen problémásra, és minden alkalommal ledöbbenek, amikor a nagyméretű, fekete szálú ecseteik a kezembe kerülnek, hogy ezek bizony nagyon nem puhák... Az oldalukat egyébként érdemes figyelni, mert sokszor 10-15 dollár egy-egy készlet, és egy darabra körülbelül 15 dollár a szállítás, úgy pedig már egészen jó áruk van. Nálam is olvashattál már néhány jól sikerült darabról, de lesznek még további tesztek, sőt, ezzel kapcsolatos nyereményjáték is. ;-)
TörlésÖrülök, hogy hasznos volt számodra a bejegyzés! :-)
Én még nem próbáltam, sőt, igazából a BH Cosmetics cégről sem hallottam eddig. Mi több, annyira az ecsetekkel sem voltam eddig megbarátkozva, egyedül pirosításra használtam. Pedig, ha nem is rendszeresen, de hosszú évek óta sminkelek. Aztán pár hónapja, az Essence állvány előtt figyeltem fel a helyes, kis pasztell színű ecseteikre, és vettem is egy lapos szemhéjra valót, egy ceruzaecsetet, és egy ferde tusecsetet, és nagyon jók a tapasztalataim. Aztán a karácsonyi 20%-os vásáron beruháztam egy MAC 217-re, és azt kell mondjam, döbbenetes, hogy mennyire jó.
VálaszTörlésElég jól belelkesültem az ecsetek terén, de egyelőre a MAC-en kívül nincs drága ecsetem (illetve a Pink pandáról van egy valódi Real Techniques ajak ecset, de az is kb. harmada árban a MAC-nek), pár hete az ebay-ről rendeltem néhány Real Techniques másolatot, hát kíváncsi vagyok, még nem jött meg.
Az Avon kabuki ecsete viszont nekem is szúrja az arcom, pedig már próbáltam balzsamozni is, de egyszerűen nem tudok vele mit kezdeni...
Bocsi a litániáért, ami ráadásul nem is igazán vág a témába.
Mindenesetre a tartója nagyon jópofa!
Nagyon hasonló cég, mint a Coastal Scents, és már több éve rendszeresen rendelek tőlük, bár főként az ecseteik bűvöltek el. Szerencsére mostanában a palettáik is egyre jobb minőségűek, a Marble Warm Stones és a Carli Bybel pl. kifejezetten jól sikerült darab, úgyhogy biztosan hallunk még a cég felől ezen a téren is. :-)
TörlésMAC ecsetem ugyan nincsen, csak Sigmám, ami ugyebár a MAC utánzataként indult, de a Sigma minőségével simán felérnek a magyar Kell a púder! márka darabjai, úgyhogy ajánlom őket figyelmedbe. Emellett a Real Techniques is örök kedvenc márkám, és szerencsére az Ebay-utánzatok is elég jó minőségűek szoktak lenni, az ár pedig a töredékük.
A litániáért nem haragszom, sőt, várom máskor is szeretettel a hosszú megjegyzéseket :-)