Rengeteg kedvencem van, és kézkrémek terén is folyton újabbakra akadok, a Lavera kézkrémjei azonban jó ideje vissza-visszatérő darabok a kézápolási rutinomban. Nemrégiben egy már meglévő kedvenc mellé a Pure by Pixibox jóvoltából a „testvére” is betársult, így arra gondoltam, hogy közös bejegyzésben számolok be a velük kapcsolatos tapasztalatokról.
A frissebb darab a vörösáfonyával és argánolajjal készülő, regeneráló hatású krém, amelyet kifejezetten az igénybe vett kezekre fejlesztettek ki, a korai öregedés megelőzésének céljával. Az illata rendkívül visszafogott, és a megszokott és általam nagy szeretetnek örvendő Lavera-alapillat mellett alig érezhetően jelenik csak meg gyümölcsösség. Rendkívül természetes jellegű tehát, így az illatokra érzékenyeknek ez is pluszpont lehet.
Az állaga kissé habos, és közepes sűrűségűnek mondanám, a színe pedig teljes mértékben fehér. A kéz bekenése után kb. fél perc elteltével már száraz érzetű marad a bőr, ugyanakkor láthatóan és érezhetően hidratálja a kiszáradt hámréteget. Ebben a tulajdonságában kifejezetten a Szépítő alvás krémre emlékeztet, amelyről itt írtam tavaly nyáron – rendkívül gyorsan beszívódik, és matt hatású marad a bőr utána, mégis célba juttatja a szükséges hatóanyagokat. Ezáltal a munkában sem zavar, és nekem sem lesz zsíros-olajos hatású tőle a billentyűzet, így emiatt is kifejezetten megszerettem.
A már előzőleg is meglévő kedvencem pedig az alábbi képen is látható narancsos-homoktövises csoda. Lényegében a regeneráló kézkrémével azonos élmény a használata: gyors beszívódást biztosít, a kezem bőre puha és bársonyos marad utána, ugyanakkor van néhány különbség közöttük. Egyrészt kissé olajosabb az állaga, és kevésbé habos, másrészt egy leheletnyivel több időre van szükség az említett matt érzet eléréséhez. A számomra leglényegesebb pedig, ami miatt a kettő közül inkább ezt választanám, az illata: csodálatos narancsos és „Laverás” egyszerre, és leginkább egy isteni narancsos túrótortára emlékeztet.
A narancsosra ráadásul egy szett részeként tettem szert még egy Biokukac webáruházban leadott rendelésem részeként, így testápolóm is van belőle, és a használata esetén körbeölel ez a kifinomult, ugyanakkor friss és gyümölcsös illat. Nem tudok vele betelni.
A krémek állagát is igyekeztem megörökíteni képen; bal oldalon a narancsos, jobb oldalon pedig a regeneráló változatot láthatjátok:
Az e két krémmel szerzett tapasztalataim alapján bátran ajánlom Nektek a Lavera kézkrémeit, amelyekről további tudnivalókat találtok a magyarországi forgalmazó, a Helios Bio honlapján:
Narancs-homoktövis:
http://heliosbio.hu/termek/lavera-kezkrem-narancs-homoktovis.html
Regeneráló:
http://heliosbio.hu/termek/lavera-kezkrem-oregedesgatlo.html
Azt hiszem, az általam kipróbált következő változat pedig a kamillás-olívaolajos kéz- és körömágybőr-ápoló lesz:
http://heliosbio.hu/termek/lavera-kez-es-koromagyapolo-krem.html
A krémeket többek között a Biokukac és a Happy Bio webáruházban tudjátok beszerezni.
Ti használtok valamit a Lavera kínálatából? Milyen márkájú a kedvenc kézkrémetek?
A frissebb darab a vörösáfonyával és argánolajjal készülő, regeneráló hatású krém, amelyet kifejezetten az igénybe vett kezekre fejlesztettek ki, a korai öregedés megelőzésének céljával. Az illata rendkívül visszafogott, és a megszokott és általam nagy szeretetnek örvendő Lavera-alapillat mellett alig érezhetően jelenik csak meg gyümölcsösség. Rendkívül természetes jellegű tehát, így az illatokra érzékenyeknek ez is pluszpont lehet.
A már előzőleg is meglévő kedvencem pedig az alábbi képen is látható narancsos-homoktövises csoda. Lényegében a regeneráló kézkrémével azonos élmény a használata: gyors beszívódást biztosít, a kezem bőre puha és bársonyos marad utána, ugyanakkor van néhány különbség közöttük. Egyrészt kissé olajosabb az állaga, és kevésbé habos, másrészt egy leheletnyivel több időre van szükség az említett matt érzet eléréséhez. A számomra leglényegesebb pedig, ami miatt a kettő közül inkább ezt választanám, az illata: csodálatos narancsos és „Laverás” egyszerre, és leginkább egy isteni narancsos túrótortára emlékeztet.
A narancsosra ráadásul egy szett részeként tettem szert még egy Biokukac webáruházban leadott rendelésem részeként, így testápolóm is van belőle, és a használata esetén körbeölel ez a kifinomult, ugyanakkor friss és gyümölcsös illat. Nem tudok vele betelni.
A krémek állagát is igyekeztem megörökíteni képen; bal oldalon a narancsos, jobb oldalon pedig a regeneráló változatot láthatjátok:
Az e két krémmel szerzett tapasztalataim alapján bátran ajánlom Nektek a Lavera kézkrémeit, amelyekről további tudnivalókat találtok a magyarországi forgalmazó, a Helios Bio honlapján:
Narancs-homoktövis:
http://heliosbio.hu/termek/lavera-kezkrem-narancs-homoktovis.html
Regeneráló:
http://heliosbio.hu/termek/lavera-kezkrem-oregedesgatlo.html
Azt hiszem, az általam kipróbált következő változat pedig a kamillás-olívaolajos kéz- és körömágybőr-ápoló lesz:
http://heliosbio.hu/termek/lavera-kez-es-koromagyapolo-krem.html
A krémeket többek között a Biokukac és a Happy Bio webáruházban tudjátok beszerezni.
Ti használtok valamit a Lavera kínálatából? Milyen márkájú a kedvenc kézkrémetek?
Még nem használtam Lavera terméket, bár a Müllerben nézegettem már őket.
VálaszTörlésElég sok féle kézkrémet próbáltam már, és alapvetően végül is jó volt mindegyik. Talán legjobban a Himalaya Herbalst szerettem. Viszont idén a körmeim körüli bőr nagyon kiszáradt, szinte minden ujjamon, és akármit használtam, semmi sem segített. Sem a kézkrémek, sem a különböző ápoló olajok. Aztán pár hete a Mammutban bementem a The Body Shop üzletben, és az eladó ajánlotta a vadkenderes kézkrémet. Drága, és büdös (szerintem), de csodát tett, alig néhány használattal. Kizárólag a körmeim körüli bőrre használom, a kezem többi részére szintén a TBS-től az epres kézkrémet, mert annak elég erős eperillata van ahhoz, hogy elnyomja a másikat :))
Csakis biztatni tudlak a kipróbálásukra, tényleg csodás termékek, ugyanakkor megbízható összetevőkkel dolgoznak.
TörlésA Himalaya Herbals kézkrém nálam sajnos nem lett kedvenc, mert valamelyik összetevőjére kipirosodással reagált a bőröm, ráadásul pedig az illata sem tetszett. Lehetséges, hogy valaki kibontotta előttem, és megromlott, mert egyébként szinte mindenki dicséri a hatását és az illatát egyaránt. :-(
Ha tetszenek a TBS termékek, akkor javaslom, hogy szerezz be egy kisméretű testvajat kézkrém gyanánt, mert kellően táplálják a körömágybőrt is, ugyanakkor csodás az illatuk. Ha pedig még jobbat szeretnél, gyors beszívódással, ráadásul magyar márkától, akkor a Yamuna testvajait ajánlom. Engem teljes mértékben meggyőztek. :-)
Imádom a Laverát! Sok terméküket kipróbáltam már, a tusfürdőiket és arcápolóikat rendszeresen újraveszem.
VálaszTörlésTényleg csodásak a termékeik, örök kedvencek nálam, és folyamatosan ajánlom őket mindenkinek :-)
Törlés