2017. január 13., péntek

Master Palette by Mario – a világhírű paletta

Manapság Dunát, sőt, akár Amazonast lehetne rekeszteni a celebekkel együttesen kiadott palettákból, és sajnos sok esetben a minőségük sem feltétlenül kiemelkedő, csupán az adott nevet fizeti meg az ember, ha ilyenre ruház be. Joggal felmerül tehát a kérdés, hogy a Mario Dedivanovic nevével fémjelzett Master Palette by Mario esetében is erről van-e szó, vagy igazak a hírek, és ez esetben csodálatos minőségű palettát kapunk a pénzünkért. Erre a kérdésre keresek tehát választ a mai bejegyzésben, a tőlem már megszokott, nagy felbontású, sokféle fényviszonyban készített színminták és a tapasztalataim segítségével.

Először is lássuk a palettát magát, először Instagramra készült szerelemképen, majd a száraz tényeket bemutató termékfotókon.


 A külső csomagolás eleje egyezik a belső csomagoláséval, a hátulján pedig minden szükséges információt megtalálunk az összetevőkről, és a színekről is külön képet kapunk.



Az élén is igényes módon szerepel a márkanév: 


A színeket bemutató rész fényes bevonatú az egyébként matt papírtokon, ami bennem mindig az igazi minőség benyomását kelti, és könyvborítóknál is nagyra szoktam értékelni az ilyenfajta odafigyelést.



A belső csomagolás, vagyis maga a palettatok keménypapírból készül, de ennek ellenére minőségi kivitelezésű. Az összetevők adatai ezen is megtalálhatók, nem kell tehát megőrizni a külső csomagolást, ha minden információnak birtokában szeretnénk maradni.



A színeket kemény átlátszó fólia védi, a nevük pedig az én kedvenc módomon, az árnyalatok alá nyomtatva szerepel. A tükör jó minőségű, de mivel a paletta nem áll meg úgy, ahogyan szeretnénk, nem sok használt vesszük. Fontos tudnivaló még, hogy az itt még rajta látható, az Anastasia Beverly Hills logójával ellátott tükörvédő fólia eltávolítása után egyáltalán nem vonzó ragasztónyomok maradtak rajta, ami szokatlan, hiszen még az olcsóbb paletták esetében is problémamentes szokott lenni az eltávolítás.


A paletta fotózásakor a maihoz hasonló, ronda borús nap volt, így csak kétféle ISO-beállítású szűrt fény és vaku állt a rendelkezésemre.




A palettához ecset is jár, amely kifejezetten jól használható; a satírozórésze éppen megfelelően tömött ahhoz, hogy akár a mélyítővonalat megalkossuk/kihangsúlyozzuk vele, akár a smink szélét elsatírozzuk, a másik fele pedig a színek építgetésére, a külső V megalkotására és az alsó szempillasornál végzett füstösítésre egyaránt alkalmas.






A lényeg, vagyis a színminták készítésének napján már sütött a nap, ezért ötféle fényviszonyban (napfény kétféle ISO-val, szűrt fény kétféle ISO-val, vaku) készült képeket tudok mutatni Nektek. Az első sor tehát a következőképpen fest:






A második pedig így:






A színekről ismét csak soronként nyilatkozom, hogy a tapasztalatokról is beszámolhassak:


Hollywood: visszafogott fényű, szatén és matt közötti szín, amely jól beválik mind a szemöldökcsont visszafogott kiemelésére, mind általános szemhéjszínként. Kissé sárgás, ennek ellenére a sápadt és alapvetően rózsaszínes tónusú bőrömön is jól mutat. Kiválóan pigmentált, ugyanakkor világos bőr esetében a visszafogott fénye miatt nem lesz lenyűgöző a hatása. 

NYC: sötétbarna szatén szín, amely semleges tónusa miatt bármilyen bőr-, szem- és hajszín esetében előnyös lehet. Füstös sminkhez is jó választás lehet, de a külső V-ben is jó szolgálatot tesz.

Kim: közepesen fénylő, kifinomult szín. Bár a palettában minden szín hasonlóan metálfényűnek tűnik, felkenve kiderül, hogy a legtöbbjük visszafogott fényű, ezért elegáns hatást kelt, ami a hétköznapokon is hordhatóvá teszi a palettát.

Muse: egy leheletnyivel fényesebb, szatén és metál közé sorolható, csodálatos árnyalat, rozsdás felhangokkal. Teljes a szerelmem iránta, és a hajszínem legtöbb fázisához is jól illik.

Marina: a paletta egyik legfényesebb árnyalata, és a legcsodálatosabbak egyike is. Akár a teljes szemhéjra is felvihető önmagában, esetleg valamelyik sötét árnyalattal mélyítve a külső V-ben, majd egy tusvonal, és voilà, már kész is a kifinomult, gyorsan elkészíthető smink.

Claudia: csodálatos hideg sötétszürke szín, amely visszafogott fényének köszönhetően a külső V-ben és a szempillatöveknél is kiváló mélyítésre, emellett pedig akár önmagában is csodálatos füstös smink alkotható vele.


Lula: hidegbarna, tökéletesen satírozható, pihe-puha matt. Egyértelmű fogyás látható már rajta, annyira szeretem, pedig jó pár csodaszép palettát is használok egyszerre.

Isabel: narancsba hajló melegbarna, az előbbivel azonos tulajdonságokkal.

Violeta: az előbbiek meleg párja, amely mélységének köszönhetően elegendő lehet a szempillatöveknél és a külső V-ben a feketét mellőzni kívánók számára. Öröm vele a munka.

5th Ave: a Marinánál egy csipetnyivel sárgásabb és kevésbé fényes szín, amely jól illeszkedik az alsó sor melegebb árnyalatú szaténjaihoz.

Bronx: tökéletes őszi zöld árnyalat, tökéletes állaggal és lenyűgöző pigmentáltsággal.

Paris: a palettában láthatóhoz képest felvitel után melegebb árnyalatú, aranyfényt magában rejtő csoda.

Nos, igen, a rajongással teli sorok alapján sejthetitek már, hogy mi is a véleményem a palettáról, de mielőtt részletesebben kitérnék az általános benyomásaimra, megmutatom, milyen sminkeket készítettem a használatával, pontosabban hogy melyeket örökítettem meg képen is.



Szemöldökcsont: Hollywood
Belső szemzug, mozgó szemhéj: Marina
Mélyítővonal: Lula, egy csipetnyi Isabel
Külső V: Violeta

Pirosító: Too Faced How Deep Is Your Love?
Kontúr: Freedom kontúrpaletta
Szemöldök: Freedom pomádé + NYC bronzosító
Highlighter: -
Szempillaspirál: UMA
Ajkak: AURA Emergency Call kívül, belül Aura Candy Pick


Belső szemzug: 5th Avenue
Mozgó szemhéj: Bronx
Mélyítővonal: Lula
Külső V: Urban Decay Basics Faint és Crave keverve

Pirosító: Tarte paletta, Dream
Kontúr: Freedom kontúrpaletta
Szemöldök: Freedom pomádé + NYC bronzosító
Highlighter: orcák: Lovely Rose Higlighter, ajak felett és orron: Lovely Gold Highlighter
Szempillaspirál: Too Faced Better Than Sex
Ajkak: AURA Time for Selfie


Belső szemzug, szemöldökcsont: Marina
Mozgó szemhéj egésze: Bronx
Külső V alsó része: Claudia
Mélyítővonal: Isabel, külső részen Violeta

Pirosító: NARS paletta, második szín
Highlighter: NARS paletta, első szín
Kontúr: Freedom kontúrpaletta
Szemöldök: Freedom pomádé + NYC bronzosító
Szempillaspirál: Too Faced Better Than Sex
Ajkak: Avon Pro Glow rúzs, Pink


Belső szemzug: Hollywood
Mozgó szemhéj: Kim
Külső V: Muse
Mélytővonal: Lula
Szempillatövek: Paese fekete szemceruza

Pirosító: NARS paletta, legsötétebb barna
Kontúr: NYC bronzosító
Szemöldök: Freedom pomádé + NYC bronzosító
Szempillaspirál: Too Faced Better Than Sex
Ajkak: TBS Goa Magnolia

Nos, a válaszaim a fentiekben leírt kérdésekre: nem, nem csupán egy felkapott ember nevéhez köthető, egyébiránt közepes minőségű palettáról van szó. Eredendően is megalapozott Mario hírneve, hiszen méltán keresik a nagy nevű sztárok, és kérik fel sminkelésre ezt a tehetséges sminkmestert. Az Anastasia Beverly Hills palettái egyébként is kiváló minőségűek szoktak lenni, és ezt a palettát is nagy körültekintéssel állították össze, hogy egyrészt a szokásos szintet hozza, másrészt tükrözze a Mario által használt színeket. Olyannyira, hogy az árnyalatok neve is mind-mind hozzá köthető, és a számára fontos személyeket és helyeket idézik. Bizony, az a Kim az első sorban Kim Kardashianre utal, ugyanis Mario az ő sminkese is, így az ő nevéhez kötődnek Kim ikonikus sminkjei.

A színek általában véve puhábbak, mint azt megszokhattuk a többi márka esetében (Lula a legpuhább, de az összes többi szín csak egy picikével kevésbé puha). Az Urban Decay Ultimate Basics tartalmaz hasonló puha színeket, illetve a Kat von D paletták mattjai szoktak hasonlóan vajpuhák lenni, ebben az esetben azonban a fényes színekkel is vigyázni kell, és nincs az az óvatos mozdulat, amellyel ne nyernénk ki a kelleténél több színt belőle. Érdemes tehát kesztyűs kézzel bánni vele, hiszen egyébként kincset ér ez a paletta, és az egyik legkiválóbb a gyűjteményemben több szempontból is: a színek szinte azonnal elnyerik a szükséges pigmentáltságot a szemhéjon, így nem kell építgetni őket, ennek ellenére a nap végéig a helyükön maradnak (természetesen megfelelő szemhéjalapozó használatával). Emellett könnyen satírozhatóak, kiválóan működnek együtt is, így az egybemosásuk sem problémás. Kezdők számára nagyon nagy körültekintést javasolok, a régóta sminkelők számára viszont újfajta élményt nyújthat ez a minőség, amelyhez hasonlót csak a két már említett márka, valamint a Too Faced és a Cargo esetében tapasztaltam.

A minősége tehát kitűnő, és már csak egy kérdés maradt hátra: vajon mennyiben hasonlít az általam már bemutatott Cargo Vintage Escape-re? (Teszt itt.) Nos, erre egy következő bejegyzésben adom majd meg a választ, úgyhogy érdemes lesz továbbra is figyelemmel követni a blogot.

A palettát Edittől szereztem be, akinél minden esetben eredeti terméket kap az ember, így nem is kísérletezem esetlegesen kétes eredményű Ebay-rendelésekkel. Extra igényeket is teljesít, így ajánlom figyelmetekbe egyébként is a blogját, de a Mario palettával kapcsolatos kérdésekre is leginkább ő tudhatja a választ, hogy vajon kapható lesz-e még, és ha igen, mikor.
http://barbeautysale.blogspot.hu/

Nektek hogy tetszik ez a paletta? Szívesen viselnétek ezeket a színeket?

6 megjegyzés:

  1. Imádnám ! :) ....és már egy jó ideje kívánságlistás nálam is ez a paletta, de mindig sold out sajnos :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg csodás a minősége, de a színei nem annyira egyediek. Na de majd hamarosan hozom az összehasonlítást ;-)

      Törlés
  2. Szerintem életemben nem szóltam még hozzá palettához. :D Összesen van 3 palettám, két UD meg a PC matt palettája, és úgy éreztem, életem végéig el is lennék vele, mivel nem festem mindig ki a szememet. De ez tényleg gyönyörű, kifinomult! Írod, hogy kezdőknek nem annyira ajánlod... Én nem érzem magamat egy nagy sminkesnek, de nem vennék meg olyan palettát, ami nem hozza tökéletes pigmentáltságot. Mindenesetre ez nagyon tetszik! Ha egyszer rászánom magamat egy új palettára, akkor ez lesz az szerintem. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, tessék, örülök, hogy nálam tetted meg először! Tényleg csodás ez a paletta, és ha az embernek van módja a költekezésre, na meg talál belőle készleten, akkor érdemes rá lecsapni.

      Kezdőknek csak azért nem ajánlom, mert mind a pigmentáltság, mind a puhaság szokatlan lehet a drogériás festékek után, és a lepotyogó festék is elsősorban náluk szokott problémát okozni. Esetleg egy teljesen kezdő személynek el tudom képzelni, aki még soha nem használt kemény, látszani is alig akaró festékeket.

      Amúgy pedig éljen a Paula's Choice matt paletta! :-)

      Törlés
  3. Gyönyörű! Ha lenne egy ilyenem, azt hiszem, állandóan a Bronxot használnám, annyira tetszik a képeiden :)



    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg csodás szín, és a problémamentes zöldek egyike, pedig abból bizony kevés van :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.