Volt már szó nálam a Bonprix bloggerprogramjáról, ugyanis májusban lehetőségem nyílt egy vásárlási utalvány beváltására. Az akkor beszerzett darabokról itt számoltam be Nektek, később pedig az Instagram-fiókomban láthattátok, hogy hogyan is állt rajtam a virágmintás csodaruha. Nemrégiben pedig újabb kódot küldött nekem a cég csapata, és nagy izgalommal vágtam neki a kabátvadászatnak, mivel mindenképpen egy jó kis télikabátra szerettem volna szert tenni. A Bonprix kabátok kategóriáját böngésztem, és a színekkel kapcsolatos elképzelésem az volt, hogy fekete vagy khakizöld kabát lesz, barna szőrrel a kapucniján, a szabás terén pedig sportosra utaztam volna, azonban ennek megfelelő darabot nem találtam az áruház kínálatában. Így aztán körbenéztem a szövetkabátok körében is, és itt már nagyobb szerencsével jártam. Elegáns szabású, ugyanakkor a kockás mintának köszönhetően kellően játékos kabátra esett a választásom, és mivel maradt még egy kis összeg a keretemből, mellécsaptam egy jópofa bagolymintás karácsonyi szatyrot is, és le is adtam a rendelést. Postapontra kértem a kiszállítást, és amint tudtam, érte is mentem, nagy izgalommal várva, hogy hogyan is mutat élőben a kinézett darab.
Természetesen alaposan becsomagolva érkezett, a szokásos, csajos színű Bonprix zacskóban, azon belül pedig újabb zacskó védte a szépen összehajtogatott kabátot:
Rögtön megtetszett az átbújtatós gombos megoldás, amelyen kívül egyébként patentokkal is záródik. Úgy érzem, ez a háromgombos rész ugyanakkor kellően feldobja a kabát külsejét, és mutatósabbá teszi a megjelenését.
A kapucni is tetszetős, egyszerű, de nagyszerű:
A legfontosabb pedig: az egyik legkedvesebb Ezsubegz táskám, a Fluffy Chewbacca is jól mutat vele.
Amint megérkezett, hordani kezdtem, hogy használat közben is megtapasztaljam, mit tud. Nos, először is kiemelném, hogy nem egyszerű szövegkabátról van szó, hanem simogatnivalóan puha, szőrös jellegű anyagról, és ennek megfelelően a színe is egészen különleges hatású élőben. Élénkebbek így a színek, mint ha egyszerű szövetből készült volna, ez a része tehát nagyon szimpatikus. A patentos megoldás is megfelelő, bár kocsiba szálláskor hajlamos kinyílni az alsó két patent, de mivel egyszerűen kezelhető, könnyen záródó fajtáról van szó, számomra ez sem jelent gondot. Egyetlen problémám vele a vékonysága, ugyanakkor mivel kellőben bő, ezért elég hely marad a vastag pulcsik bevetésére, és velük kombinálva már egyáltalán nem fázom benne. A fotózáskor pl. kifejezetten ronda, hideg szél fújt, és az eső is csepergett, mégsem fáztam benne egyáltalán. Na és persze az sem elhanyagolható szempont, hogy combközépig ér rajtam, ezért a popót is védi a széllel szemben.
A fényképekért ismét édesanyámat illeti köszönet. Azt hiszem, egészen jó képek születtek, és még ha néhol nem is egészen élesek, a jókedv mindenképpen tükröződik rajtuk. Vele mindig öröm az ilyesmi, és jókat derülünk, hogy mennyire nem profi egyikünk sem. Ő a fényképezésben, én pedig a pózolásban...
A fotózáskor az Ezsubegz Fluffy Raven hátimat vettem fel hozzá, amely szőrös voltának köszönhetően szintén jól illik a télhez, a színe miatt viszont kissé elegánsabb alkalmakra is viselhető. A cipő is elegánsabb hatású, ugyanakkor a fekete műbőr mellett a talpa drapp színű, így jól illik a kabát színvilágához. Bohókásabb napjaimon persze a fentebb bemutatott Chewbacca és egy drapp bakancs szokott rajtam lenni, és ezt szeretem a legjobban ebben a kabátban: fekete táskával és cipővel, fekete vagy szürke nadrággal komolyabb megjelenésűvé tehető, míg drapp táskával és cipővel, valamint farmerrel viselve fiatalosabb külsőt kölcsönöz a viselőjének. A képeken látható cipőt és nadrágot egyébként szintén a Bonprix oldaláról rendeltem, és annyira elégedett vagyok velük, hogy ezekből a kategóriákból is további darabok beszerzését tervezem.
A sálam pedig egy csodás, pihe-puha, törtfehér színű Rossetti darab, amelyet az őszi-téli kollekciójuk bemutatóján kaptam ajándékba. A stílustanácsadással egybekötött esemény annyira elnyerte a tetszésemet, hogy hamarosan szeretnék egy róla szóló részletes beszámolóval is jelentkezni.
Muffin persze szinte minden képen kizárólag háttal volt hajlandó látszódni, ezért egy idő után a kezembe vettem az irányítást, na meg magát a kutyát is:
Mielőtt további részleteket árulnék el a kabát tulajdonságairól, lássuk, hogy hogyan is érkezett a szatyor. Teljesen laposra hajtogatva, papír és zacskó védelmében volt megtalálható a csomagban:
Az egyik oldala kis mintákkal díszített, a másikon pedig egy nagyméretű bagoly és egy pihentagyú nyelvészeknek való szóvicc szerepel:
Rendkívül jópofa, ugyanakkor sokkal, de tényleg SOKKAL nagyobb, mint az átlagos vászonszatyrok lenni szoktak. Mert persze a weboldalon a modellhez képest is elég nagy, de még az én nem éppen nádszál testalkatomhoz mérten is elég nagynak tűnik.
Erős anyagból készült, ezért sok-sok karácsonyi ajándékot pakolhatunk bele a nagybevásárlások alkalmával.
No és akkor térjünk vissza a kabátra, egy vicces, ugyanakkor kiküszöbölhető és egy zseniális tulajdonságára. A vicces a kapucnija, amely felvéve az alábbi módon néz ki:
A hasznos pedig a zsebe, amelynek a tárolóhelye jóval lentebb található, mint a nyílása, így mind a telefon, mind a kulcsok biztonságos mélységben, kiesésmentesen tarthatók benne.
A kapucni egyébként egy kis visszahajtással már ideális méretű lesz, és a helyén is marad, ugyanakkor nagy szélben egy kis patentos megoldással az állunk alatt szűkíthető. Ez egy kissé gyenge pontja a kabátnak, mert egyik oldala sincs odavarrva hozzá, hanem mindkét felén patenttal rögzíthető. Éppen ezen okból én inkább le is vettem róla, és nélküle hordom a kabátot és azon belül a kapucnit.
A hétköznapok során egyébként sokaktól kaptam bókot, hogy jól áll mind a kabát fazonja, mind a mintája, és én is nagyon elégedett vagyok vele. Fontolgatom, hogy a későbbiekben az egyszínű fekete változatot is megrendelem belőle, mert színházba járáshoz és egyéb, elegánsabb alkalmakra éppen megfelelő lenne. Ha pedig a kockással azonos anyagból készül, biztosan nagyon elegánsan mutat az enyhén fényes felülete.
A kabátot ide kattintva érhetitek el, és az említett színek mellett ezüstszürke-kockás és gesztenyepiros-kockás is kapható, így mind komolyabb, mind még fiatalosabb változatok is léteznek belőle. A szatyor testvérei pedig itt várják szerető gazdájukat, és azt hiszem, sokakat elcsábít majd cuki külsejével, a bagolyrajongók számára pedig egyenesen kihagyhatatlan darab.
Ti vásároltatok már a Bonprix kínálatából? Na és hogy néz ki a kedvenc télikabátotok?

Persze itt is hátrafelé néz...

Nagyon jól áll a kabát, igazán csinos rajtad, de a legjobban az áll, ha nevetsz, nagyon szuperek a képek!
VálaszTörlésA szatyor pedig... <3
Én is rendeltem már tőlük nadrágot, ruhát, felsőt, szoknyát, de jobban szeretem, ha próbálhatok vásárlás előtt, mert abban az esetben a felét nem biztos, hogy megvettem volna. De egyébként a minőséggel nincs probléma, az ár/érték arány rendben van szerintem.
Télikabátom három van, egy csodaszép halvány türkiz színű, térdig érő, amit a Marks&Spencerben vettem egy tél végi akción, és amit leginkább színházba veszek fel, ahol már többször megdícsérték a ruhatárosok, hogy milyen szép. :) A másik egy térd alá érő piros gyapjúkabát, amit 2700 forintért turkáltam, és csodajó, mintha rám szabták volna. A mindennapos, legmelegebb kabátom, ami a tavaly téli -20 fokban sem hagyott cserben, az egy sötétkék, térdig érő, steppelt Caremo kabát. Nagyon drága volt, de abszolút megérte, sosem volt még ilyen jó meleg kabátom.
Köszönöm, nagyon kedves vagy. Igyekszem sokat nevetni még akkor is, ha az élet éppen nem habostorta... :-)
TörlésJó lenne, ha a Bonprix biztosítana valami kedvezményes visszaküldési lehetőséget, külön megállapodással a postával, mert az elég fájdalmas tud lenni, hogy egy 4-5 ezer Ft-os felső nem stimmel, és az ára harmada elmegy a visszaküldésre...
A Te télikabátjaid nagyon szépek lehetnek, a halványtürkiz szín különösen jól hangzik *.* Piros gyapjúkabátért évek óta fáj a szívem, de soha nem találok megfelelőt. Vagy a szín nem az igazi, vagy a rávarrt gombok ütnek el nagyon stílusban. De még nem adtam fel :-) Meleg télikabátból pedig idén lett egy kiváló darabom, meglepő módon a New Yorkerből. A drágábbak közül való, de megérte a kiadást, mert eléggé csinos is rajtam, valamint kályhameleget biztosít, úgyhogy biztosan nem fogok benne fázni :-)