2013. szeptember 22., vasárnap

Yankee Candle – Camomile Tea és Orchard Pear

Mivel sokatokat érdekelnek ezek a gyertyák, és kértétek is a beszámolót, leírom a tapasztalataimat az eddig tesztelt két illatról.



Az első illat a már sokat emlegetett Camomile Tea volt, a második pedig a fenti képen látható Orchard Pear.

Camomile Tea:
Kellemes, valóban teára emlékeztető, tartós és erős illat, amely leginkább csak az égetés magasságában érződik – ez egyébként érdekes jellemző ezeknél a gyertyáknál. A fejem magasságánál feljebb égetem őket, a kiskómodomon, és ha ülök, alig érzem, viszont amikor felállok, már egyértelmű az illat. A Camomile Tea pedig mindenképpen lesz még vendég nálam.
Az illatgyertya.hu szerint:
A csodálatosan nyugtató kamilla, a mézzel átitatott tealevelek és egy kevés citromhéj aromája keveredik ebben az őszi illatban.



Orchard Pear:
Az előbb említettnél jóval gyengébb illat; lehet, hogy nyári illat lévén arra gondoltak, hogy a melegben úgyis intenzívebben érződik majd. Semmi extra, és a 4. égetésnél már alig-alig éreztem, pedig az elsőként próbált teás még a legvégén is bőszen illatozott. A tartósság hiánya és a gyengeség miatt a körtés illatot így nem fogom újravásárolni.
Az illatgyertya.hu szerint:
Az érett, zamatos körte frissen a fáról, keverve egy kevés jázminnal és konyakkal.

Ti próbáltátok már valamelyiket?

15 megjegyzés:

  1. Én is imádom az illat gyertyákat,de ezt a márkát még nem próbáltam.:)

    VálaszTörlés
  2. Épp ma rendeltem egy adag gyertyát és tartot. :)

    VálaszTörlés
  3. Tegnap rendeltem :) már nagyon várom, hogy megérkezzenek :)

    VálaszTörlés
  4. Nem próbáltam még, de párom jövőhéten megy Pestre és vesz nekem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, és már leadtad a listát, vagy ő fog meglepni? :-)

      Törlés
    2. Hát elmondtam neki mik kellenek, de lehet ő is meglep 1 gyertyával. :)

      Törlés
    3. Na, kíváncsian várom, Neked is bejönnek-e majd :-)

      Törlés
  5. Szeretem ezeket a gyertyákat, bár én annyira nem vagyok elájulva tőlük. Most vettem egy olcsóbb kategóriájút, na attól az egész lakás illatozik . :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kérem szépen a márkanevet és az illatot!!!

      Törlés
    2. Megfogtál, mert sajna kidobtam azóta a csomagolást. Hat kis teamécses volt és isteni karamellás illatú.
      De ha Yankee-ben gondolkodsz, akkor én inkább a Tart változatot ajánlom. Na az tényleg az egész lakást beillatosítja, de a szobát minimum. Jelenleg egy negyed Soft blanket édesíti be a levegőt. Imádom :) De a Wild passion fruit és a Paradise spice is nagyon jó.

      Törlés
  6. Már nálunk is kaphatókat, az illatgyertya.hu viszonteladói vagyunk:
    http://yankeegyertya.hu/

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.