2012. április 3., kedd

Ékszertárolási ötlet

Nóra bejegyzésén felbuzdulva (köszönöm az ötletet!) gondoltam, megosztom Veletek ékszertárolási módszeremet (az ékszereim egy része megtekinthető a másik blogomban). Kreatív boltban ugrott be, hogy a teás dobozok a teagyűjteményem tárolása mellett másra is hasznosíthatók lennének, így született meg ékszertároló dobozkám.


Mivel két cicám is van, több esést is ki kellett bírnia, ezért sajnos látható rajta egy-két kisebb sérülés. Nagyon  tetszenek rajta a régies zárószerkezetek, a napraforgókat a lakás színeihez választottam, rizspapírból vágtam ki őket és decoupage-technikával ragasztottam fel. Le is lakkoztam kívülről, a belsejét nyersen hagytam, nehogy hozzáragadjanak az ékszerek, mert az ilyen lakkok még hosszú száradási idő után is hajlamosak erre.

Belül alapvetően színek szerint csoportosítom az ékszereket, bár vannak fakkok, amelyekben fajta szerint vannak, pl. a bal felső sarokban a hosszú nyakláncaimat tartom.


A kis bedugós fülbevalók megtalálását pedig úgy oldottam meg, hogy a fülbevalókhoz kapható, sokszor 3x2 lyukat „tartalmazó” kis kártyákat szétvagdaltam, így a párok egy helyen lehetnek akkor is, ha a hátuljukon lévő kis szerkezettel nem lehet őket egymásba kapcsolni.


Szeretem ezt a megoldást, mert a praktikum mellett a lakás dísze is, azóta már egy napraforgós kép is figyel a közelében a falon.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon cuki ötlet :) imádom a dobozkákat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagyon szerethetőek, remélem, azok a barátok és családtagok is így gondolják, akik szintén kaptak tőlem ilyeneket... :-)

      Törlés
  2. Nálam is napraforgós doboz rejti az ékszereimet :-)
    (kedvenc virágom a napraforgó)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az egyik legvidámabb virág, nagy kedvenc nálam is, egyszer pedig láttam egy menyasszonyt napraforgóból készült csokorral, hihetetlen, de még így is megállta a helyét. Persze a menyasszony amúgy is nagyon szép volt, és valahogy illett hozzá ez a vidámságot sugárzó virág. :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.