2013. szeptember 25., szerda

Vegyes Müller-zsákmány

Még az Essence első benyomásos bejegyzésben ígértem, hogy megmutatom majd a Müllerben vett dolgaimat, bár nem sok mindent vettem. A körömlakk miatt mutatok kétféle fényviszonyos képet is.

Természetes fény

Vaku

A szempillaspirál-csomag 749 Ft volt, a körömlakk emlékeim szerint 599 Ft, és már régóta szemeztem vele, ő Mr Big, a Carrie alaplakk párja. A tusfürdő pedig számomra új márka, szintén 599 Ft-os ár rémlik, és három illat kapható belőle. A másik kettő nem túlságosan érdekelt, ennek viszont egy az egyben olyan az illata, mint a legkedvesebb tusfürdőmnek, a The Body Shop-féle Satsuma (mandarinos) tusológélnek (már az egymás utáni szagolás is megvolt, és megerősített ebben). Nem mellesleg pedig kb. harmadannyiba kerül... Remélem, használat közben sem okoz majd csalódást, és már nagyon várom, hogy kipróbáljam, mert ez az illat még a téli édesillat-vágyam mellett is állandó kedvenc marad biztosan.

Nektek megvan valamelyik termék ezek közül? Ha igen, mik a tapasztalatok?

18 megjegyzés:

  1. Jó dolgokat vettél. :) A lakkra nagyon kíváncsi vagyok.:) A spirálokat én is majdnem megvettem, mert most fogyott el egy Maybelline spirálom és a Rimmel is fogyóban van. De aztán inkább két OPI lakk jött velem haza akciósan. :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meg tudlak érteni, egy OPI mindig jó választás :-)

      Törlés
  2. hú, jól hangzik ez a tusfürdő, lehet, hogy elmegyek én is szaglászni, bár pont tegnap szerelkeztem fel új tusfürdőkkel - általában fél évre elegendő készlet van otthon, minden barátnőm ezen mulat :D de mindenkinek kell valami szenvedély...

    VálaszTörlés
  3. A tusfürdő felkeltette a kíváncsiságom, legközelebb járok Müllerben utána nézek...A spirálról meg írsz majd bővebben?:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amint kipróbáltam, írok majd, de egyelőre vannak más spiráljaim használatban :-)

      Törlés
  4. A spirált én is majdnem megvettem a rossmannba de aztán vissza raktam, a toppert én is vettem csak én kék színűt 10 glorious aquarius :)Rossmannba én is 599ft vettem a lakkot.
    Jó termékeket vettél.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Glorious Aquarius is gyönyörű, és mintha most még szebb lenne, mint régebben :-)

      Törlés
  5. nekem van Farmasi körömlakkom, szeretem mind a kettőt, kíváncsi leszek a tusfürdőre. a spirált én is megvettem. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem még nem nagyon volt Farmasi márkájú cuccom, de ez a tusi nagyon tetszik :-)

      Törlés
  6. Essence nálam totálisan megbukott, már a szempillaspiráljaiknak sem adok esélyt :-/
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meg tudom érteni, azt mondják, természetes körmökön tragikus a lakkjaik minősége :-(

      Törlés
  7. Tegnap voltam Müllerben, de nem találtam a spirált így szettben, csak egyenként. Aztán lemondtam róla, mert úgysincs szükségem rá igazából. Ilyenkor nem tudom eldönteni, hogy szomorú vagyok vagy büszke magamra. :-D :-)
    Ivett
    http://fairyjuice.blogger.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez aranyos. Én is próbálom magam utólag lebeszélni dolgokról, ha valamiért nem lehettek az enyémek :-D

      Törlés
  8. Engem is a tusi érdekel :]
    A fekete spirál nekem eddig elég szimpi :]

    VálaszTörlés
  9. Én is megvettem a szempillaspirál csomagot csak a másik változatban, amelyikben az egyik vízálló a másik pedig az a lila ami a tiédbe is van.
    A vízálló spirálja nekem egyszer már bevált és azért vettem most ezt a szettet. Az én kis semmit érő pilláimból csodát varázsol. :)
    A másik annyira nem jött be, de el fogom használni.
    Azért majd kíváncsi leszek te mit írsz majd róluk. :)
    Legyen szép napod! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem, beválnak majd a spirálok, mert még teljes áron is megérik nagyon, akkor meg minek vennék drágábbat, nem igaz? :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.