2014. október 19., vasárnap

Paese pirosítók – teszt, színminták és vélemény

A tegnapi bejegyzésben ígértem, hogy ma megmutatom Nektek a pirosítók színmintáit, és a tapasztalataimról is beszámolok. Nos, kicsit csalok, ugyanis az egyik szemfestéket is ideveszem, mivel nemcsak szemfestékként, hanem pirosítóként is teszteltem már. Sminkben a napokban fogom megmutatni a matt trióval közösen.


Az első tesztalany lesz tehát a 675-ös Kashmir mono matt szemfesték:



A második a csodás 35-ös argánolajos pirosító:



A harmadik pedig a 48-as argánolajos pirosító:



A színmintákat napfényben, természetes fényben és vakuval is lefotóztam:


Nos, a pirosítókban a csomagolásban egyértelműen és erősen látszó csillámok az arcon már egészséges hamvas fénynek tűnnek csak, ami abszolút pozitív dolog. A fenti színmintákhoz 2-3 alkalommal kellett átmennem rajtuk, hogy ilyen erősségben látszódjanak, tehát nagyon felhasználóbarát, óvatosság nélkül is bohócarcmentes színekről van szó. Az első helyen látható mono szemfesték azonban már jóval pigmentáltabb, így vele óvatosabban kell bánni, viszont pirosítóként is abszolút beválik a színe, és remekül kiegészíti a pirosítók csillámos párosát. Utóbbiak amúgy szerepeltek már bejegyzésben a blogon, itt és itt, de megmutatom itt is a sminkes képeket – a bal oldali képen a rózsás színű, a jobb oldalin pedig a barnás látható. Ráadásul mindkét esetben a monóval satíroztam el a szemsmink szélét, így ebben a szerepben ezt is láthatjátok.


A pirosítókat és a szemfestéket az alábbi hivatkozásokon találhatjátok meg a Make Up Plaza webáruházában:

Pirosítók
Szemfesték

Nektek hogy tetszenek az eddigiek alapján? 

8 megjegyzés:

  1. Nagyon szépek, főleg a két rózsaszín tetszik :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon elégedett vagyok velük, és a matt szemfesték is jól mutat pirosítóként – a legújabb videómban azt viselem :-)

      Törlés
  2. Nagyon tetszenek a pirosítók, és jó, hogy nem olyan csillámosak az arcon mint a csomagolásban! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, szerencsére nem áll fenn a veszély, hogy diszkógömbbé változtatják az arcot :-)

      Törlés
  3. Mindegyiknek csodás színe van. :) A sálas képen pedig szuper a sminked főleg az ajakszín. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszenek, az Oxford Wine pedig mindig jó választás ;-)

      Törlés
  4. A 35-ös pirosító nekem is megvan és nagyon szeretem, csodás színe van (és nem mellesleg nagyon jó illata). A probléma ezzel a termékkel annyi, hogy nem éppen neszesszer-kompatibilis, elég hamar eltörött a műanyag tető...:S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, ezt szomorúan hallom. Mondjuk nem próbáltam még magammal vinni, mert ha utazásról van szó, a Sleek pirosítópaletták győznek nálam a tükör és a három választási lehetőség miatt :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.