Szalad az idő, nincs kétség. Ma ünnepli harmadik születésnapját a blog, ez pedig azt jelenti, hogy több mint ezer napja írogatok ide, született csaknem 900 bejegyzés, és sok-sok palettatesztet, körömlakkos bejegyzést és videót tudhatok magam mögött. Mindezek során Nektek, olvasóknak és nézőknek köszönhetően sok kellemes élményben lehetett részem, és remélhetőleg egyre többetekkel a blogtalálkozók alkalmával is találkozhatok majd. Addig is köszönöm, hogy itt voltatok-vagytok-lesztek velem, és hogy a néhány napos szünetek során is írtok és jelet adtok, mert minden levél, megjegyzés és Instagramos kommunikáció sokat jelent nekem.
Természetesen most sem marad el az ajándéközön, hiszen már hetek óta rakosgattam össze a csomag tartalmát, aztán a végére úgy döntöttem, inkább két csomag lesz, és mindenki eldöntheti, hogy melyik tartalma jön be jobban neki. Az elképzelés az volt, hogy a kedvenc termékeimet tartalmazza a csomag, és ez most mindkettőről elmondható: tusfürdő-, testradír-, fürdőtermék- és körömlakkfüggőként sajnos bármikor simán össze tudnék állítani még néhány hasonlót...
1. csomag – Citrusözön
Tartalma:
China Glaze Mingle with Kringle körömlakk
China Glaze Gossip over Gimlets körömlakk
Lush Cosmetics The Christmas Penguin habfürdő
The Body Shop Satsuma tusfürdő
Balea citromos-írós testradír
2. csomag – Trópusi kényeztetés
Tartalma:
OPI Keeping Suzi at Bay körömlakk
Catrice Blue Skyfall körömlakk
Lush Cosmetics The Melting Snowman luxusfürdő
The Body Shop Papaya tusfürdő
Greenland lime-kókusztej testradír
A jelentkezéssel kapcsolatos tudnivalók:
1. A játékra a blog magyarországi postacímmel rendelkező, nyilvános követői jelentkezhetnek. Ha még nem iratkoztál fel, a jobb oldali sávban található, „Feliratkozás a webhelyre” elnevezésű gombbal teheted meg. Emellett megköszönöm, ha a blog Facebook-oldalát is lájkolod. (A magyarországi postacím rokoné vagy baráté is lehet, ha meg tudod kérni rá, hogy továbbküldje Neked.)
2. Írj egy e-mailt a djkatybeauty@gmail.com címre, és írd meg benne a következőket:
- a név, amelyen a blogot követed
- a kívánt csomag neve
- a legkedvesebb körömlakkod márkája és neve, valamint a történet, hogy hogyan találtál rá
Jelentkezési határidő: 2015. február 5. éjfél
Ezúttal pedig én is megválaszolom a kérdést, bár nehéz egyetlen körömlakkot kiemelni...
A választásom a Picture Polish Monroe, mert nőies, hordható és sok alkalomra megfelelő bordó, amely a holopelyhek miatt mégis nyújt némi pluszt. Reni barátnőmtől kaptam, és ez volt az első PP lakkom, így azóta is minden ilyen márkájú lakkról ő jut az eszembe.
Forrás |

Nővérkém!!! Nagyon Boldog Blogszülinapot, és még legalább 10szer Ennyit! Millió puszi, és köszönöm mindazt a segítséged amit a blogoddal adtál!❤
VálaszTörlésBoldog BlogSzületésnapot! :)
VálaszTörlésGrat! Még éljen meg sok szép évet a blog és sok-sok bejegyzést!!! :*
VálaszTörlés3 éves? Gratula!! Sok boldog blogszületésnapot!
VálaszTörlésBoldog blogszülinapot és köszi a játékot! :)
VálaszTörlésBoldog blogszülinapot *-* köszönjük a rengeteg tesztes bejegyzést, a szépséges manikűröket és persze minden mást :)
VálaszTörlésNagyon boldog blogszületésnapot kívánok és minimum még százszor ennyit! :)
VálaszTörlésFantasztikus ajándékokat válogattál össze, nagyon nehéz lesz a döntés!
Az pedig nem véletlen, hogy ilyen hosszú időt megélt a blog, mert igazán színvonalas! ;)
Boldog blogszülinapot! :)
VálaszTörlésNagyon boldog blogszülinapot! <3
VálaszTörlésBoldog blogszülinapot :)
VálaszTörlésRemélem még több is lesz :)
és köszönjük szépen a nyereményjátékot :)
nagyon boldog blogszülinapot kívánok, Katy!
VálaszTörlésköszönöm a lehetőséget, és nagyon boldog blogszülinapot! még sok ilyet! :D
VálaszTörlésBoldog blogszülinapot! :)
VálaszTörlésÉn most ebből kimaradok, de sok sikert a többieknek! :)
Gratulálok Katy és még nagyon sok blogszülinapot kívánok! Puszi
VálaszTörlésOhh, micsoda megtiszteltetés, hogy bekerültem a Katy-PP történelembe :P
VálaszTörlésIstenke éltesse sokáig a blogodat!!! Még több blogtalálkozót, olvasót és nem utolsósorban sajtómeghívást kívánok Neked! :))) Köszönöm, hogy mindig lelkiismeretes, alapos és üdítő bejegyzésekre találhatok Nálad!
Pusza: Reni
Boldog Szülinapot! :)
VálaszTörlésNagyon boldog blogszületésnapot kívánok, és persze még sok-sok örömteli pillanatot, és köszönöm a lehetőséget!
VálaszTörlésBoldog Születésnapot kívánok!:)
VálaszTörlésnagyon boldog születésnapot!:)
VálaszTörléssok boldog blogszülinapot kedves Katy! :) nagyon várom a sorsolást :3
VálaszTörlés(és egy kis mellék megjegyzés, a második ajándékcsomag tartalmához TBS satsuma tusfürdő van írva, de amint látom, valójában egy papayás a nyeremény. de lehet, hogy tévedek! :D)
Nagyon boldog születésnapot! <3
VálaszTörlésSok-sok 3 évet még. Nem is tűnt 3 évnek, pedig az elejétől kezdve követlek. :)
Hééé, kimoderáltál? Vagy hova lettem ? :D
VálaszTörlésBoldogságos 3. szülinapot! (Hátha most elmegy a komment)
Nekem sem jelent meg tegnap óta a kommentem, pedig eléggé sokat és tartalmasat írtam, de aztán lehetséges, hogy elveszett az éterben...:/
VálaszTörlésNa mindegy is! A lényeg az, hogy még nagyon sokszor ennyi blogszülinapot kívánok! :)
Nagyon boldog blogszülinapot, drága Katy! Imádom a blogodat, még mindig példakép vagy számomra és az is maradsz :)
VálaszTörlésBoldog születésnapot kívánok! És még rengetegszer ennyit. :D
VálaszTörlésNagyon Boldog Szülinapot!!! :)
VálaszTörlésCsak így tovább!
Nagyon boldog blogszülinapot kívánok!
VálaszTörlésA csomagok közül meg nagyon nehéz a választás, de azért eldöntöttem, melyikre pályázom. :)
Nagyon szuper szülinapi játék! Köszönjük. De jajj úgy izgulok már :)))))
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésBoldog szülinapot! Köszi a lehetőséget.
Nagyon boldog blogszülit kívánok! :) És még sokat!
VálaszTörlésBoldog Blogszülinapot! :)
VálaszTörlés