2015. január 22., csütörtök

Nude lakkok, ha találkoznak – China Glaze és Essence

A mai bejegyzés tárgya elsősorban az a China Glaze lakk, amelyet alaplakként használtam már a legutóbbi Manikűrvadász-fordulóban. Ott ugyanis megígértem, hogy külön bejegyzést is kap majd, merthogy új kedvencre leltem benne. Nude lakk, némi csavarral, ugyanis hidegen fénylik, ami extrábbá teszi a társainál. Így a Sally Hansen Bamboo Shoot mellett már még egy joker színhez nyúlhatok majd, ha nude alapú manikűrre vágyom. Hogy ne árválkodjon, az Essence Hey Nude! nevű lakkját kapta párjául, és üvegben nagyon is jól mutattak együtt.


Csakhogy aztán jött a feketeleves... Az még hagyján, hogy az Essence még négy rétegben sem fed rendesen, mert ez sajnos köztudott róla, én pedig ráértem, és meg tudtam várni, hogy megszáradjanak a rétegek. Viszont annyira vastag volt, hogy egy ideig még odébb tudtam nyomogatni az egészet, így nagyon kellett vigyáznom vele. Ja, és el ne felejtsem, hogy az elvileg homokhatású lakk még csak mérsékelt érdességet sem biztosít.

A nagyobb csalódást azonban a China Glaze jelentette, amely a múltkori kétréteges, problémamentes fedés ellenére most sehogy sem akart szót fogadni. Rettenetesen vékony az ecsete, mert valahogy a világos színeknél mindig annak érzem az egyébként jól fedő, problémamentes lakkoknál bevált CG ecsetet. Valószínűleg még fokozta a helyzetet az is, hogy a Manikűrvadászos manihoz képest itt már hosszabb volt a körmöm, így három rétegnél álltam meg végül, és messze nem vagyok elégedett a fedésével és a felvitelével. A vékony rétegek nem akartak működni, amikor pedig bővebben próbáltam adagolni, megfolyt a körömágynál. Horror.





Volt viszont ismét egy folyamatosan doromboló segédem a fotózásnál:


A China Glaze lakkhoz visszatérve tehát azt a következtetést tudom levonni, hogy rövid körmökön jól teljesít, hosszabb körmökhöz viszont nagyon nem ajánlanám, vagy leginkább csak a körömolimpia aranyérmeseinek, mert nehezen fed, csíkoz, és ezen problémái miatt nagyon biztos kéz kell hozzá.

Nektek melyik a kedvenc nude lakkotok?

12 megjegyzés:

  1. Az Essence nekem is megvan, következőnek próbáld meg úgy, hogy egy nude körömlakkra kened fel egy vastagabb vagy két vékonyabb rétegben. Úgy nekem nagyon szép szokott lenni av égeredmény :)

    VálaszTörlés
  2. Biztosan így lesz, mert nem általános, hogy ennyi időm legyen, hogy megvárjam a sok-sok réteget, sőt, arra gondoltam, hogy ez a két lakk lesz majd legközelebb rajtam egymáson. Egyelőre azonban az élénkebb lakkok korszaka következik nálam, mert mostanában nem vagyok „nudista” hangulatban :-D

    VálaszTörlés
  3. Moyra 104 :) De nagyon ritkán használok már nude színt. Ez is túl nude nekem, akkor már inkább legyen halványrózsaszín.

    VálaszTörlés
  4. Hát igen.. jóval könnyebb géllakkra lakkozni, mint természetes körömre :)

    VálaszTörlés
  5. Megvan nekem is az essemce lakk, már vagy háromszor nekifutottam, de nem bírtam kivárni a száradását.

    VálaszTörlés
  6. Ó ne! Pedig hogy örültem, hogy ilyen szuper volt a manivadiban a China Glaze, most meg... :-/
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  7. én imádom ezt az essence lakkot, annyira szép. viszont a fedése meg a száradási ideje horror. pedig tényleg olyan különleges lakk lenne. :/

    VálaszTörlés
  8. Ez az Essence lakk nekem is megvan, de nagyon nem szeretem...
    Ez a manikűr nekem már túl nude, biztosan összenyomdáznék legalább 2 körmöt :)

    VálaszTörlés
  9. Nekem ezzel a China Glaze lakkal nem volt gondom, két rétegben nagyon szépen fedett, pedig kb akkora volt a körmöm, amikor felkentem legutoljára, mint neked a képen. Ezekkel a shimmer lakkokkal gyorsan kell dolgozni, már csak a csíkok miatt is. Az mondjuk tény, hogy folyós, és a CG ecsetei rettenetesen rosszak, nagyon nem szeretem... De mivel múltkor neked is ment, szerintem most csak nem sikerült, velem is volt már ilyen. Ha egy kicsit is rosszabb hangulatban vagyok akkor pl nem is állok neki nyomdázni, mert vállalhatatlanul rossz lesz, és hirtelen minden lakk macerásabb a megszokottnál! :-) És a rosszabb alatt néha csak annyit értek, hogy picit feszültebb vagyok, és emiatt türelmetlen. (mondjuk velem ez sűrűn előfordul..)

    VálaszTörlés
  10. Nagyon jó párosítás!:) Tetszik ez a krémes, karamellás szín. Egyébként nem a bejegyzéshez tartozik igazán, de el kell mondanom, hogy imádom ezt a kis kádat amiben a szappan van!:) Kiskoromban mindig is vágytam ilyenre, hogy a babáimnak legyen hol fürdeni. :D Még most is vágyom rá de persze most már nem babafürdetésre kellene. :DDD

    VálaszTörlés
  11. Kár a lakkokért, pedig tetszik ez a páros. A cicus meg nagyon aranyos! :)

    VálaszTörlés
  12. Nagyon visszafogott kellemes kis manikűr lett. :) Cirmó pedig még mindig nagyon cuki. :D

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.