Mostanában sok körömlakkra fenem a fogam, de mind közül leginkább a vörös körömlakkok ragadták meg a fantáziámat. A Zoya Blaze – legalábbis az általam olvasott blogokon – tökéletes tűzpirosnak tűnt, amelyben ráadásul holopelyhek is vannak, így aztán amint elérhetővé vált a Naillandnél, le is csaptam rá.
Aztán viszont már üvegben sem azt láttam viszont, amire számítottam: sokkal málnásabb annál, hogy tűzpirosnak nevezhető legyen, de ettől függetlenül nagy örömmel kentem fel.
Szerencsére magamon is nagyon tetszett, és szívesen viseltem a málnássága ellenére is.
Természetes fény:
Vaku:
Természetes fény:
Vaku (itt látszik talán a leginkább az a belülről jövő tűz, amely élőben látható benne:
Napfény:
Napfény+vaku:
Szerencsére jól kezelhető lakk, és a Zoya ecset ellenére sem okoz problémát a felvitele, bár vigyázni kell vele, mert a folyós állaga miatt hajlamos megfolyni. Ez történt a középső ujjamnál, és sajnos ilyenkor semmiféle művészkedés nem segít, és nem tudom eltávolítani a rossz helyre került lakkot. A folyóssága ellenére viszont két rétegben fed már, így nem igényel nagy türelmet.
Alap- és fedőlakkal simán bírta kopás nélkül a négy napot, amely a lélektani határ nálam, ezt követően ugyanis sürgető vágyat érzek egy újabb lakk felkenésére.
Instagramon láthattatok róla egy videót is, amelyet ide kattintva tudtok megnézni, valamint képet is mutattam:
Összességében tehát a kezdeti, tűzpirosság hiánya miatti csalódás ellenére nagy kedvencem lett ez a lakk, hiszen a málnapiros színe, valamint a benne rejlő holopelyhek által keltett, tüzes hatás minden évszakban szemet gyönyörködtető – igazából alig várom, hogy több napos óra mellett csodálhassam az ilyen típusú lakkjaimat.
A lakkot a Naillandnél tudjátok beszerezni, az alábbi hivatkozáson:
http://nailland.hu/koromlakk/zoya/zoya-nail-polish-in-blaze
Nektek hogy tetszik? Van kedvenc Zoya lakkotok?

Tényleg csoda ez a lakk! Nagyon szeretnék kipróbálni egy Zoya lakkot! :D
VálaszTörlésÉn is kissé csalódott voltam, amiért a pirosság nem igazán dominál benne (meg talán lehetne kicsit holosabb :D), ennek ellenére szeretem viselni, igazán nőies lakk :) Nagyon jól mutat a körmeiden :)
VálaszTörlésNekem nagyon tetszik, főleg azért mert nem tipikus piros lakk. Úgyhogy ez a málnás árnyalat szerintem feldobja. :)
VálaszTörlésViszont ha egy igazi nőcis piros lakkot keresel holo csillámokkal akkor a PP o'hara az igazi. Igaz, hogy kicsit drágább mint a Zoya, de nekem az az egyik kedvenc piros körömlakkom és tényleg nagyon csajos. :D
Én pont rá vadászom, úgyhogy remélhetőleg egyszer majd az enyém lesz :D Csodás az a lakk :)
TörlésGyönyörűszép! :)
VálaszTörlésszerintem csodás ez a lakk,rajtad is :)
VálaszTörlésNagyon szép lakk :) Sajnos még nincs Zoya lakkom , pedig annyira szépek *.*
VálaszTörléscsodás lakk, meseszép :)
VálaszTörlésCsini :)
VálaszTörlésDe szép ez a lakk! *-*
VálaszTörlésCsodaszép ez a lakk, én a magam részéről bolondulok az ilyen málnás árnyalatokért :)
VálaszTörlésNekem is régóta fáj rá a fogam, de még nem sikerült beszereznem. Pont a nem tipikus pirossága miatt tetszik, ami a te képeiden nagyon szépen látszik is :) Szóval köszönöm, hogy megerősítettél abban, hogy nekem bizony kell ez a lakk (is) :D :)
VálaszTörlésTényleg nem tűzpiros ez a lakk, de nekem pont az tetszik benne, hogy olyan málnás. :) Szépen áll rajtad. Láttam IG-on a képet és a videót. :)
VálaszTörlésCukinak cuki, de a Monroe-t nem taszíthatja le a málnapiros trónról! :P
VálaszTörlésPusza: Reni
Zoyatól ő van meg és az India. Én a Blaze-t pont azért szeretem, mert nem piros- nekem a bordós vagy lilás lakkok jönnek be inkább.Alix
VálaszTörlésÁlomszép.:)
VálaszTörlésjujj de szép. *-*
VálaszTörlésNagyon szépséges ^^
VálaszTörlésWoah, gyönyörű :3
VálaszTörlésSzép ez a málnazselé lakk :)
VálaszTörlésAzt hittem kommenteltem...
VálaszTörlésEzt még én is nagyon szeretném, annyira szép. Flóra kölcsön adta az övét és nagyon tetszett :)